Nem új dolog, hogy a múltbéli eseményekkel foglalkozva olyan jelenségekre és eseményekre figyel fel az ember, amelyek ugyan nem voltak a kisebbségi élet fejlődésének csúcspontjai, de reményről, a jövőbe vetett hitről tanúskodtak és tanúskodnak ma is. A 20. század első évtizedeiben, a harmincas években, Újvidék városiasodása rohamos fejlődésnek indult. Új épületei a modern építészet szellemében épültek, az új közúti híd felépülésével pedig 1928-ban első sugárútját is kialakították. Az egyik ilyen modern épület, igaz a többitől valamivel korábban felépült, a Habag-palota volt, amelyet a jugoszláv államban élő németek pénzadományaiból építettek fel kisebbségi közösségük központjaként. Arra a meggyőződésre, hogy a Habag termei egy kimondottan nemzeti, kisebbségi központként működő térként működtek, rácáfolnak azok az adatok, amelyek nemcsak az újvidéki értelmiség kedvenc gyülekezőhelyeként, hanem a jugoszláviai–vajdasági magyar irodalom egyik helyszíneként szolgáló térről szólnak.
A képkiállításokon, újságíróbálokon kívül, a jelek szerint más kisebbségi közösségek gyülekezéseinek is otthont nyújtott, ugyanis a Habag nagytermében tartották meg 1933. március 5-én a Szenteleky Kornél által szerkesztett, a „jugoszláviai magyarság egyetlen irodalmi folyóiratának”, a Kalangya folyóirat irodalmi estjét, amelyet az újvidéki értelmiségi körök, mind a szerb, mind a magyar és a német is lelkesedéssel fogadott. A Reggeli Újság az eseményt a jugoszláviai magyar irodalom „bensőséges, reprezentatív ünnepeként” emlegette. Az irodalmi estre Nikolics Milán dunai bánt is meghívták, aki ugyan nem jelent meg, de őt, a báni közoktatási osztály főnöke, Jaksics Dusan képviselte. Ezenkívül az esten jelen volt Radulovics Branko oktatási inspektor, Újvidék városát pedig maga a polgármester, dr. Borota Braniszláv képviselte. A magyarságot Fáth Ferenc, apátplébános, a Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Várady Imre és Juhász Ferenc főtitkár, valamint Strelitzky Dénes, a Jugoszláviai Magyar Könyvtár szerkesztője képviselték. Mindentől függetlenül „nagyszámú, előkelő közönség” volt jelen a „jugoszláviai magyar irodalom ünnepén”, amely akkor már a fejlődés „biztos emelkedő útján haladt”.
Az, ami az est érdekességének számított, hogy az a „jugoszláv magyar kultúrközeledés jegyében zajlott”, mert nemcsak a jugoszláviai magyar irodalom „reprezentásai” mutatkoztak be, hanem a „délszláv írók műveinek magyar fordítását” is előadták. Az estet dr. Vilt Vilmos, aki az újvidéki jódfürdő orvosa volt, nyitotta meg, „a jugoszláviai magyar irodalom, nehéz ugartöréses kezdeteiről” szólva, azokról az évekről, amelyekben a jugoszláviai magyar írók „lankadatlan hittel és kitartással dolgoztak esztendőkön keresztül, csalódásokon és visszautasításokon át vitték a harcot, addig, míg sikerült megteremteni az itteni magyarság reprezentatív irodalmi folyóiratát, a Kalangyát és a magyar könyvkiadást, amely évi tizenhat könyvet nyújt át a magyarságnak, mint az itteni alkotómunka dokumentumait”. Majd Kende Ferenc beszélt az irodalmi műhelytitkokról, Szabó Ferenc, Jovan Dučić fordításából olvasott föl, Pasztné Müller Babsy énekelt, Radó Imre elbeszélését olvasta fel, Szabó S. Ferenc Szenteleky Kornél költeményével lépett fel, Cziráky Imre novelláját adta elő, Csuka Zoltán délszláv költők verseit szavalta, majd Cziráky Imre énekelt.
Az irodalmi est kiérdemelten sikert aratott. A jelenlévők meggyőződése szerint pedig emlékezetes maradt. A Habag nagyterme, a belépti díj mellett is megtelt. A jelenlévők a jugoszláviai magyar irodalmat ünnepelték, és az újvidéki sikeren felbuzdulva újabb esteket szerveztek, többek között Verbászon és Becskereken is. Akkor 1933-at írtak, az újságok Adolf Hitler németországi hatalomra jutásáról cikkeztek, amely, ha nem is rögtön, a jugoszláviai németek székházának is más szerepet szánt, a biztató kezdetektől eltérően.
