Valahogy csendesen, a háború és következményeinek tudatában az 1912-es év is kicsordogált az újvidékiek életéből. Minden úgy volt még ahogyan lenni szokott, de semmi sem volt ugyanolyan. A színek, a hangok, így a hangulatok is visszafogottabbak lettek. Nem tombolt a gondtalanság és a jókedv. Megritkultak a szilveszteri mulatságok is.
Talán azért, mert mindenki tudta, mint az Újvidéki Napló is, „...hogy az elmúlt esztendő szakácsa sokkal több adaggal osztogatta a bajt, a bánatot, mint az örömet”. „Tükröt mutatunk az elmúlt esztendőből. Tisztán látjuk ebből, hogy nem részesült tiszteletben az önzetlen munka. Dicsőség csak annak járt ki, ki nagyhangon verte a dobot” – vélte az újság főszerkesztője.
Mindentől függetlenül, az újvidékiek mégis hűek maradtak szokásaikhoz, és ha nem is nagyobb számban, de azért megtartották a szilveszteri estélyt. Pár napra rá azzal nyugtázták az évváltást, hogy azt „a hagyományos szokáshoz híven városunk éllakossága telve a jövőbe vetett reménnyel megünnepelte a szilveszter estélyt”. Számos helyen volt mulatság, amelyek közül a leglátogatottabbnak a Kovács vigadóban az Újvidéki Dalárda által szervezett társas est volt mondható. Nemcsak külön dalokat énekeltek a lelkes és jó hallással rendelkező tagok, hanem az est fénypontjaként adták elő, vagy, ahogyan akkor írták „couja”-ként, Müller Adolf Szerelmi varázsital című operettjét.
A vélemények szerint ritkán volt hallható ilyen „csengő zene”, az előadók derekas munkát végeztek. Majd ezután minden egyes szereplő és szerep leírása következett, amelyben Klesz Mina „fényes hangját ragyogtatta”, Horváth Lajos „kitűnően játszott és kiválóan énekelt”, Dzubay István „kellemes baritonjával” tűnt ki. Sikernek könyvelték el a Bajuszos menyasszony című vígjelenet előadását. A hangversenyt tombola és tánc követte. A Lövölde termeiben is vigasság volt, ott a Medvebőr című vígjátékot mutatták be, szintén tombolával és reggelig tartó tánccal. De nem maradt le az Erzsébet szálló vendéglője sem, ahol kabarét szervezett a tulajdonos.
Ezekre az estélyekre természetesen beléptidíjat is fizetni kellett, tehát a szervezők jövedelemre is szert tettek. Másnap már a szokásos, újévi tisztelgések zajlottak a főispánnál, Matkovits Bélánál, a Nemzeti Mukapárt küldöttsége, a városi tanács nevében, dr. Demetrovits Vladimir polgármester vezetésével, az újvidéki Királyi Törvényszék és járásbíróság nevében, Csarsch Dezső törvényszéki elnök, az ügyészséget dr. Konyovits György királyi ügyész, a határrendőrséget Pamlényi Gábor képviselte, és még sokan mások is tisztelegtek a magyar államot képviselő főispán előtt. De ezt a kedélyes napot egy vészhelyzet előzte meg, ugyanis egy nappal az évváltás előtt az újvidéki villanytelepen kazánrobbanás történt, ami miatt a villanylámpák a városban „egyszerre elaludtak”. Ennek a szerencsétlen eseménynek sérültje is volt, ugyanis Somogyi Pál szerelő arca leforrázódott, és ezért a városi kórházba kellett szállítani. Majd lassan elérkezett a vízkereszt ünnepe, amelyet megelőzően dr. Ámon Pál vízszentelést végzett.
Ezt követően a városban már farsangi hangulat uralkodott, amelynek keretében minden valamirevaló egyesület megszervezte estélyét, hogy e téren is öregbítsék az előző években kivívott tekintélyüket. Az, ami az előző évben megtörtént, de most elmaradt, hogy a magyar nyelven megjelenő újságok elfelejtettek hírt adni a város lakosságának jelentős részét képező görögkeleti karácsony megünnepléséről. De a napjainkban szerb újévként ismert ünnepről azonban nem, amelynek alkalmából, dr. Demetrovits Vladimir polgármestert az ún. „számosak keresték fel”, többek között a városi tanács és tisztikar képviseletében, Profuma Róbert alpolgármester is, aki a „legjobb kívánságokat” közvetítette. S így minden újvidékinek elkezdődött a „szívrepesve várt” újesztendő, amellyel elbúcsúztak „az izgalommal teli” óévtől és adtak hangot a békébe vetett hitükről és reménységükről. És tesszük ezt 110 év múltán mi is.
