Talán a felkéréstől vezérelve, amely arra vonatkozik, hogy a 19. és a 20. század fordulójáról és az akkori városi, újvidéki jelenségekről beszéljek, ismét a korabeli sajtó és levéltári anyagot kellett átböngészni, és olyan jelenségek és történések után kutatni, amelyek számunkra is – tehát ma is – jelentőséggel bírnak. Olyanokra, amelyekre azt mondhatjuk, hogy ma is érdekesek.
Talán kezdjük egy 1909-es hírrel, amely arról szólt, hogy a kor látványos és napjainkban is látható épülete, amelyet akkor is Menrath-féle palotának neveztek, és arról, hogy azt nem más, mint a szecessziós építészet kiemelkedő építésze, Baumhorn Lipót tervezte. Már akkor úgy tartották, hogy az, „városunk egyik dísze” lesz, ami több mint egy évszázad múltán be is igazolódott.
Arról is tudomása volt az 1909-ben megjelent újvidéki újságnak, hogy annak bérelhető üzlethelyiségébe már beköltözött az első bérlő, Fleiszig Dezső személyében, és ott meg is nyílt a „remek kész női- és gyermek ruha árúháza”, amelyben állandóan nagy választék volt pongyolákból, aljakból, blúzokból, jouponokból, kötényekből, gyermekruhákból és az összes női divatcikkből, s lévén, hogy üzletét hirdetni kezdte, arra rögtön fel is hívták a vásárlók figyelmét, hogy üzlete a Menrath-palotában van. A ruhaáruház azonban nem az egyetlen üzlet volt, mert mellette maga az épülettulajdonos, Menrath Lőrinc és fia már akkor nagy tekintélynek örvendő üzletüket is ott nyitotta meg.
Az akkor „bútorárúháznak titulált” bútorkereskedés a bútorárusítás legmodernebb elvei szerint igyekezett működni. Így nemcsak mindenféle bútort értékesíthetett, hanem az új épületben a „készen berendezett szobák állandó kiállítását” is megrendezhették. Ebben az üzletben nemcsak bútort, hanem a „minden árban mennyasszoyni kelengyéket” is, valamint szőnyeget, függönyt, terítőt és mindennemű lakberendezési cikket kínáltak a legnagyobb választékban. A hirdetésben pedig büszkén írták ki a cég alapításának évét, amely az 1843-as év volt.
A Menrathok adtak magukra, és így 1913-ban megünnepelték cégük alapításának 70 éves évfordulóját, amely egy ember életének megfelelő időszak volt, amely alatt az asztalos műhelyből idővel bútorgyár lett. A jó kézműves hírnevét az újvidéki Mária neve templom új épületének faragott bejárati ajtaja és a pravoszláv székesegyház eredeti ikonosztázának faragásos díszítése is dicséri.
Az igazi keresetet azonban az üzlet megalapításának és Hódságról Újvidékre való költözésüket követően a fémkoporsókkal való kereskedés jelentette. Hetven év múltán azonban, az akkori vélemények szerint, Menrath Lőrinc „annyira fellendítette az asztalos mesterséget, hogy messzeföldről sereglettek ide a vevők”. Mindenki Menrath-féle bútorral óhajtotta lakását díszíteni.
A bútoráruházat Menrath Lőrinc fia, József, az atyjától öröklött „tisztességes elvek” szerint vezette, amely 70 év múltán, már az újvidéki szecessziós építészet ritka példájában, a Menrath család „fényes palotájában talált otthont”. A Menrath család jó hírnevű üzlete 1944 őszéig állt fenn, amikor a család elhagyta Újvidéket, ahova soha többé nem tértek vissza, de az 1908/09-ben felépült szecessziós stílusú bérpalotájuk még ma is a város díszének számít.
A Menrath-palota kiépülésével körülbelül egy időre tehető a városban a tisztviselő telepek tervezése, és kiépítésének kezdetei is, amihez nemcsak a közgyűlési határozat született meg, hanem a belügyminiszeri jóváhagyás is. A limáni tisztviselő telep tervétől ugyan akkor elálltak, de az ártézi fürdő környékére tervezett telepen és a Futaki út mellett beindultak az építkezések. Talán ezért van az, hogy a Futaki út mentén felépült több épület is az akkor divatos szecessziós stílust tükrözi vissza. Már akkor úgy tartották, hogy idővel ez lesz majd Újvidék talán legszebb része. A hír 1909 októberéből való, tehát akkor még csak a telkeket, ahogy akkor mondták a „telepeket” mérték ki, de az építkezést már kora tavasszal el lehetett kezdeni. Így jött létre ez a valóban tetszetős és szép városrész, ahol a modern kori világ és az újvidéki polgári jólét megmutatta magát.
