1933 októberében valamilyen, számunkra láthatatlan okok miatt, mintha megritkultak volna az újvidéki események. A városi vezetőség passzivitásba vonult, megritkultak a helyi jellegű hírek. A világ azonban forrt, legalábbis Európa. Németországban és Ausztriában dúlt a harc a nemzetiszocialista pártok és a többi polgári párt között. Nem ritkán fegyveres összetűzésre is sor került, ezek az országok mind inkább elszigetelődtek. Ezért Németország is kilépett a Népszövetségből, ezzel is jelezve, hogy saját utat választott. A Jugoszláv Királyság azonban még kívül állt ezeken a világpolitikát jelentő ideológiai és hatalmi harcokon. Baráti szerződéseket kötött a környező országokkal, magában az országban pedig a nagy világválság kései hatásaként állandóan nőtt az ínség.
Talán ennek a megelőzésére szervezték meg az „olcsó heteket”, ebben az őszi időszakban először Szabadkán, majd Újvidéken is. A Szuboticai olcsó hét, kétszáz kereskedőt és mintegy ezer iparost mozgatott meg, és nyolc napon keresztül piaci kirakó árusításra is sor került, az üzletek vasárnap is nyitvatartottak, térzene volt, a szállodák és az éttermek is kedvezményeket adtak. És „szabadkaisan” a „Vidékiek, jöjjetek Szabadkára!” felkiáltással várták a vásárlókat. Újvidéken az olcsó hetet talán az újságírókkal való összetűzés eredményeként szerényebben, „Noviszádi hétként” hirdették meg. Ennek a sajátos, városi akciónak a megrendezése azonban ismeretlen ok miatt nehézségbe ütközött. A rendezőbizottság és az újvidéki újságírók között nézeteltérésre került sor, ami miatt az akkor még igen fontos médium, az újságok abbahagyták ennek a kereskedelmi forgalmat élénkíteni szándékozó hétnek a propagálását. Az újságok azt állították, hogy az eseményről az ország sajtója „mélyen” hallgatott, ami a hét teljes „fiaszkóját” jelentette volna.
A megbékélést sürgető tárgyalások úgy látszik, mégis sikeresek voltak, és kb. tíz nappal az esemény előtt, lévén hogy az „újságírók sérelmét reparálták”, már semmi sem állt annak az útjában, hogy a sajtó behatóan foglalkozzon ezzel a nagy akcióval. A propagandabizottság jelentéseit a lapok ettől fogva állandóan hozták volna, amire azonban nem került sor, mert csak a nagyobb forgalomra számító újvidéki cégek és üzletek reklámjai jelentek meg a sajtó hasábjain. Így a közkedvelt, újvidéki City cukrászda is hívogatta a látogatókat, azzal kecsegtetve a vásárlókat, hogy ott a „Legjobb sütemények, gesztenyepirée, fehér kávé, krémek és egyéb cukrászújdonságok” készülnek. Fokozottan jelentek meg nemcsak az élelmiszerüzletek hirdetései, mint amilyen Újvidéken, akkor a Zsidó utca 18. alatt megnyíló, szabadkai Korhec szalámi és hentesárugyár első újvidéki üzlete, amely ezenkívül verbászi üzletében is két napon fél dinárért árulta a virslit és a szafaládét.
Az olcsó virslivel és szafaládéval szerette volna a gyár kiérdemelni a „nagyérdemű közönség” rokonszenvét és megnyerni az újvidékiek bizalmát. Úgy látszik azonban, hogy az újvidéki hentesek ezt sajátos kihívásként élték meg, mert a legelőkelőbb képviselőik csoportosan hirdették meg „olcsó hetüket”, amely alatt a „a helyben készült friss tormás virslit és szafaládét” értékesítettek, de ők is fél dinárért árulták nyolc napig.
A Menrath bútorüzlet modern bútorait, a Fischer ruhabolt a legújabb őszi divat szerint készült egyenesvonalú kabátjait – szőrme- és egyéb kabátokat – szerette volna eladni Kovács József. A kézművesek az újonnan beszerzett gépeikkel nyújtott szolgáltatásaikat a vásárlók figyelmébe ajánlották, így, „özv. Nagyfejeőné új plisségépét és az azsurozást, endlizést és kézi és gépihimzést” nyújtó szolgáltatásait is. A Lengyel képszalonban pedig olcsóbb művészi festményeket lehetett vásárolni. A világtól és az ott zajló eseményektől azonban nem lehetett elzárkózni. Az igaz, hogy 50 dinárért repülőből meg lehetett tekinteni Újvidéket, de nagyszabású hadgyakorlatra is ekkor került sor, amelynek során, a ködfelhő megvédte Noviszádot a légitámadás bombáitól. A nagy magasságban repülő repülők, a Limán gyártelepek, a tomiszláv királyfi és a Vasúti híd ellen intézett támadását „ködfejlesztőkkel”, „sűrű és fojtó ködöt” produkáltak, amely elvette az ellenséges gépek „tájékozódási” képességét. De az újsághírekből ítélve, már akkor is, Palesztinában a zsidók és az arabok között „véres harcok dúltak”.
