A két világháború között a vajdasági városok közigazgatási helyzete lényegesen megváltozott. Míg Szabadka és Zombor jelentősége csökkent, Újvidék helyzete megerősödni látszott. Ezt különösen az 1929. január 6-án bevezetett királyi rendelet tette lehetővé, amellyel az integratív jugoszlavizmus lett az uralkodó állameszme. A 1929 októberében kihirdetett királyi rendelet alapján az állam területi berendezése is megváltozott, a történelmi területi felosztást megbontották, bánságokat vezettek be és mesterséges határokat hoztak létre.
Így Újvidék közigazgatási pozíciója is megváltozott, azzal, hogy a Dunai Bánság székhelye lett. Ez a megváltozott helyzet, ha nem is rögtön, de idővel éreztette hatását. A báni hivatallal mindenkinek akadt dolga, így a vajdasági városoknak is. Ezért nem kell csodálkozni, ha ez meghatározta az Újvidéken megjelenő újságok érdeklődését is. Így az Újvidéken megjelenő magyar napilap, a Reggeli Újság, nemcsak a báni székvárosban történt eseményeket figyelte és tudósított róluk, hanem a Dunai bánság területén lévő, és magyar lakossággú településekről is közölt híreket.
Voltak többek között „szentai”, „starakanizsai”, „topolai”, „vrbászi” és „szombori” hírek, a „szuboticai” és „szombori” mozik műsorát is napról napra közölték. Ezekből a mai Vajdaságot szinte teljességében lefedő hírekből azonban az újvidéki és szabadkai külön kiemelkedtek, hiszen azok nemcsak rövid hírek voltak, hanem a város ügyes-bajos dolgairól is tudósítottak. Így 1933 kora őszén, nemcsak a noviszádi villanytelep ügye volt terítéken, hanem a szuboticai is, ahol a villanytelep kérdése már „hosszú ideje vajjúdott”, és a báni hivatalba maga a szuboticai polgármester, Ivkovics Ivandekics Iván terjesztette be azt a kérelmet, amely alapján a város „méltányolta volna” a villanytelep jogi természetű „kívánalmait”.
A báni hivatal gyors intézkedése esetén Szuboticán életbe léptek volna az új villanyárak, megkezdték volna a közvilágítási hálózat kiépítését, amelyre a lakosság már hosszú ideje várakozott. De a Reggeli Újság figyelmét nem kerülte el Szubotica város közgyűlésének azon határozata sem, amellyel az „agrárföldek fakultatív eladásáról” döntöttek és határozták meg azok új árát. Különösen azért, mert az ellenzék nem volt jelen a közgyűlésen és Manojlovics Vladimir királyi közjegyző szerint a közgyűlés nem volt határozatképes.
A vitát Vernacski városi főügyész zárta le azzal a javaslatával, hogy a képviselők név szerint szavazznak. Így szavazták meg a városi parcellák hat osztályba való besoroltatását, ahol az I. osztályú föld árát 1920 dinárba, míg a VI. osztályú parcellák árát, holdanként 400 dinárban állapították meg. De nem ment minden simán Szuboticán, hiszen a báni hivatal utasítására beindult a fegyelmi vizsgálat az „aszfaltkérdés ügyében”, amely óriási veszteséget okozott a városnak, különösen azért, mert a szakértők szerint az aszfaltozás nem volt kielégítő, a város pedig még mindig nagy összeggekkel tartozott a munkálatokat végző vállalkozóknak. De napirenden voltak a szuboticai vágóhídi visszaélések is, amelyek miatt letartóztatásokra is sor került.
Az öngyilkosságok és más, furcsa haláleseteken kívül az újvidéki-noviszádi újság a szuboticai kulturális életnek is különös figyelmet szentelt. Jelentést közölt az akkori kulturális élet egyik jeles központjában lejátszott operettbemutatóról, az akkor még nem betiltott Népkörben. Örömmel nyugtázták Noviszádon is, hogy Ábrahám Pál és Harmath Imre „világhírű” operettjét, a Viktóriát a Népkör új színészgárdája „a régi műkedvelő színvonalon felül” mutatta be. „A bemutatkozó tökéletesen sikerült és a Népkör színpadján olyan előadást látott a közönség, amely dicséretére vált volna akármelyik nagy elismert színtársulatnak is.” A cikk írója kiemelte Szabó Márton és Garai Béla játékát, a női szereplők közül Rackó Ilus és Czibor Juci „temperamentumos” szereplését, és nem utolsósorban a rendezőt, akinek tisztjét Garai Béla látta el.
A Viktóriának nemcsak a bemutatója volt sikeres, hanem a második előadás is rekordszámú közönséget vonzott a Népkör előadására. Becskereken pedig, ha nem is a Viktória bemutatójával egy napon, összeült a Magyar Közművelődési Egyesület elnöksége, amely azon az értekezletén döntött arról, hogy alosztályként megalakítják a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaságot, és a „kisebbségi magyarság érdemjeleként” az Ezüst tulipánt, amit 1933-ban, dr. Várady Imrének, „a magyar kisebbségi kultúra kincsásójának ítéli oda”. Mint ahogyan ezekből a Reggeli Újság kora őszi számaiból is kitűnik, Újvidékről-Noviszádról is, már akkor is, messze el lehetett látni.
