A második világháború kitörését megelőzően majdnem egy évtizeden keresztül csak úgy forrt a világ. Szinte mindenki számára világos volt, hogy a nehéz, világválságként ismert eseményeket követően, még tragikusabbak következnek. Így 1933-ban a forrongást, a nemzetközi félreértéseket közvetítő hírek mellett, szinte elsiklott a figyelem a mindennapok eseményei felett, különösen az apró örömökről, a város lakosainak eredményeiről és sikereiről szólókról. Ezért, igen halvány emlékképeket indított el az az 1933-as hír, amelyet a szerzője a Szénássy Karcsi művészi játéka lángralobbantotta a hűvös Észak lakóinak szívét címmel írt meg. Majd tovább folytatta, hogy Szénássy Karcsi, a világhírű noviszádi hegedűművész hosszú hónapok óta Európa legészakibb államait járja. Szénássy eredetileg csupán rövid, észak-európai művészturnét szándékozott lebonyolítani, első fellépése után az ajánlatok olyan tömegével lepték el, hogy a nyáron elkezdett turnéja még most sem ért véget.
Az emlék pedig a Ćirpanov és a mai Nušić utca kereszteződésénél, az egykor jó hírben álló Dominó Kisvendéglőhöz, az oda járó törzsvendégekhez, és egy ősz, csoszogó öregemberhez, akit úgy vezettek, fűzödik. Ifjabb Kántor Lajossal-Laleccel való egyeztetés után megerősítést nyert a sejtelem, hogy az egykor világszerte koncertező, újvidéki „kis Paganini” volt ez az öregember. Szénássy Karcsi nem Újvidéken született, Kalapis Zoltán a családot zentai származásúnak tudta, ahol a családfő zongorahangoló és hegedűjavító volt. Első gyermekük, Károly Nagyszentmiklóson született 1911-ben. A világháborút a Szénássy gyerekek édesanyjukkal Becsén és Újvidéken vészelték át.
A hatéves Szénássy Károly Újvidéken kapta első hegedűjét, amelyen már akkor olyan ügyesen játszott, hogy csodagyerekként tartották számon, „kis Paganininek” becézve. Ekkor figyelt fel rá Szedlacsek Lajos zenetanár, aki az első, újvidéki, magán-zeneiskolát is megalapította. Ő volt az, aki a csodagyerek édesapját arra buzdította, hogy Pesten folytassa zenei tanulmányait. 1926-ban vették fel a budapesti Zeneakadémiára, ahol Hubay Jenő lett a tanára, az Akadémia mesteriskola művészképző tagozatán. Tanulmányai ideje alatt is több hangversenyt adott, így Újvidéken, 1929 januárjában a belvárosi Katolikus Körben, ami nem csoda, hiszen Fáth Ferenc apátplébános ösztöndíjjal segítette indulását, de koncertezett Budapesten a Zeneakadémián, és a pesti Városi Színházban (Erkel Színház) is, telt ház előtt. 1931-ben diplomált, s már a következő évben megnyerte Bécsben a fiatal hegedűművészek világversenyét. Életrajzának ismerői szerint Szénássy Károly ezzel a győzelmével, egy rövid időre, „világsztár” lett, de nem tudott a csúcson megkapaszkodni, és a világ legjelentősebb koncerttermeiben való fellépések csak rövid ideig tartottak. Az újság által emlegetett észak-európai turné alatt játszott a dán uralkodó és udvara előtt is. Majd Norvégiában 10 koncertet tartott, Dániában pedig hatot. Barátjának a turnéról írva levélben dicsekedte, hogy Belgrádból meghívást kapott a jugoszláviai turnéra, és körútján Noviszádot sem hagyja ki. A hegedülésen kívül Szénássy Károlynak még egy nagy szenvedélye volt, az asztalitenisz, a NAK színeit védte, és a turné alatt írt levelében arra panaszkodott, hogy „szórakozása sincsen”. „Láthatod abból is, hogy már június óta – nem pingpongoztam...”
A második világháború ideje alatt Londonban élt és muzsikált, majd Ausztráliában és Új-Zélandon. Újvidékre 1954-ben tért vissza, ahol 1962 és 1966 között az Operaház koncertmestere volt, és az újvidéki Isidor Bajić Zeneiskola hegedűtanára. Nyugdíjaztatása után szerényen élt valahol a Domino vendéglő környékén. Szinte haláláig naponta három órát gyakorolt. Emlékünkben csoszogó idős bácsiként maradt meg, az egykori Újvidék csodagyereke, Szénássy Karcsikája és „kis Paganinije”, aki 71 éves korában koncertezett utoljára Nišben, de életében több mint ezer hangversenyt játszott végig. Már ezért is érdemes emlékezni rá.
