Nem tágított a tél 1954. január második felében. Ismét esett a hó, akadozott a közlekedés, de mind ez nem gátolta meg az akkori állam vezetőségét abban, hogy modernizálja nemcsak magát az államot, hanem a politikai rendszert is, azzal a céllal, hogy a merev, szovjet modell helyett belekezdjen az „emberarcú” szocialista társadalom kiépítésébe. Ezekbe a folyamatokba a nemzeti kisebbségeket is egyenrangú félként szerették volna bekapcsolni nemcsak azért, mert a háborúban lerombolt ország gazdaságát igyekeztek lábra állítani, és emberhez méltóbb életfeltételeket teremteni, hanem azért is, mert a kisebbségek oktatási, művelődési és kulturális életét is igyekeztek előbbre vinni.
Társadalmi célként jelölték meg azoknak a településeknek és városrészeknek a fejlesztését, amelyekben egy-egy kisebbség élt. Így Újvidéken azokban az időkben fokozottan tárgyaltak a Telep fejlesztéséről, ahol az újvidéki magyarság nagy számban élt. Erre azért került sor, mert az akkor indítványozott lakásosztályozás nem eléggé árnyaltan határozta meg az egykori napszámosok, munkások és mezőgazdasági termelők által lakott házak értékét, és így az ott fizetendő lakbér magasságát sem.
A viszonylag magas bérletek fizetése a nem éppen fényes anyagi körülmények között élőket még jobban megterhelte. A három helyre is összehívott értekezleteken a Telepen szinte kötelező napirendi pontként szerepelt a „lakásosztályozás ügye”. Az ilyen és hasonló gyűléseket, mind a kommunisták és a szocialista szövetség telepi alapszervezeteinek értekezleteit, leggyakrabban az igen élénk tevékenységet folytató Petőfi Sándor Kultúrotthonban tartották meg. Így a telepi kommunisták évi értekezletét is, ahol Virc Károly titkár számolt be az alapszervezet munkájáról.
Ezeken a megbeszéléseken élénk vita folyt mindenről, így a már sokat emlegetett lakásosztályozásról is. Ott állapították meg azt, hogy a harmadik zónába tartozó részekben élőknek, a 480 dináros bér mellett is nagyobb a kiadásuk, mint az első zónába tartozóknak, akik 700 dináros bért fizetnek, mert a harmadik zónában lakóknak villamoson kell bejárniuk a városba, ami havi 300 dináros pluszköltséget jelentett, mert a villamos végmegállójától, a tényleges Telep legelején, „a polgárnak, hogy haza jusson, még két kilométert kell gyalogolnia”. Így a lábbelijét is koptatta, ami csak növelte kiadásait az első zónában érvényes árhoz viszonyítva. Az értekezleten megvitatták a város rendelkezésére álló 1,5 milliárdos összeg „mirefordításának” költségvetés-tervezetét is. De úgy látszik, hogy a telepiek elsősorban a saját, „helyi” gondjaikat szerették volna megoldani, mert ismételten visszatértek azokra a kérdésekre, amelyek őket terhelték. Így vetették fel az új, épülő iskola tanítóinak és tanárainak lakáskérdését is, akik a városban béreltek lakásokat, és csak hosszan tartó gyalogolás után jutottak el munkahelyükre.
Ezért javasolták, hogy az iskola közelében építsenek számukra lakásokat. Azonban a téli hónapokban történtek örömöt szerző események is. A Futaki úton, a Telepen, a noviszádi hentesszövetkezet új üzletet nyitott. Az üzletben a friss marha-, disznó- és birkahúson kívül füstölt szalonnát, sonkát, kolbászt és „egyéb hentesárut” lehetett vásárolni. Az akkori meglátások szerint „a környékbeli asszonyok, akiknek többsége munkásnő, nagy örömmel fogadta az új üzlet megnyitását, mert munkaidő után nem kell messzire menniük bevásárolni”. Azonban a gondok még mindig nagyok voltak, így, a lakásosztályozással kapcsolatos vita hevében felmerült a Dusán cár utca javításának kérdése is.
Ez az út nyáron a rossz út miatt igen poros, télen pedig igen sáros volt. Ekkor indítványozták ennek az utcának a befásítását is, és a tehergépkocsik sebességének korlátozását is. De az apró örömök sem maradhattak el. A noviszádi sporthorgászok, az akkor már Bácskának nevezett kisvendéglőben, az egykori Maros-vendéglőben tartották meg társas estjüket, amelynek keretében egy rövidfilmet mutattak be a sporthorgászatról, a „rádió magyar vidámestjének néhány szereplője pedig, horgásztréfákat és népdalokat adott elő”. Azokban a napokban pedig, a telepi Petőfi Sándor Kultúrotthonban a noviszádi Népegyetem szervezésében irodalmi estet tartottak. Az esten B. Szabó György, Fehér Ferenc, Majtényi Mihály és Sulhóf József szerepeltek. Gubik Mira énekesnő pedig Vitkay-dalokat énekelt. Mindez annak volt a jele, hogy az újvidéki magyarság nemcsak mindennapjainak gondjaival volt elfoglalva, hanem gazdag társadalmi és kulturális tevékenysége is volt, számos színházi előadással egyetemben.
