A huszadik század ötvenes éveiben a legelterjedtebb hírközlő eszköz a rádió volt. Akkor már jó pár éve, pontosabban 1949-től kezdve a vajdasági magyaroknak is volt rádiójuk, ami egyben az akkori szocialista Jugoszlávia nemzetiségek iránti politikájának az egyik mutatója volt. Még akkor is, ha kilógott a lóláb, és köztudott volt, hogy az Magyarország és az 1948-tól fogva szinte elzárt nemzettársak, a vasfüggöny mögött élő magyarok indoktrinálása egyik eszközének számított. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a rádióműsorok és az Újvidéki Rádió magyar adásának technikai felszereltsége is kiemelkedőnek számított. 1954-ben kezdte meg tevékenységét az úgynevezett „nagy adó”, amely 1954. február 28-án kezdte el rendszeresen sugározni a rádió műsorait.
Az 1952-ben külföldön megrendelt nagy adó felszereléséhez, vagyis felépítéséhez egy teljes évre volt szükség. Azt a Noviszádi Rádió szakemberei végezték el. Így a több hónapig tartó próbaadások után hosszúhullámon 236,6 kHz-n megindult a műsorok sugárzása. Ahogyan akkor szólt a hír, ez az adó elsősorban beszélőműsorokat sugározott, jórészt magyar nyelven, míg az adás kisebbik része szerb és ruszin nyelvű volt. Az adó rendes működésével a beszélőműsorok is elindultak, a próbaadásban ugyanis csak zenét sugároztak. Arra is büszkék voltak a műsor szerkesztői, hogy a „zenei műsor felől, majd a vajdasági kisebbségeken kívül a szerb, a horvát és Jugoszlávia népeinek népzenéjét is, valamint kellő figyelmet szentel a komoly- és könnyűzenének, el nem hanyagolva a tánczenét sem”.
Érdekesmód az Újvidéki Rádió ezt a szokását, azt, hogy változatos és jó zenét sugároz, szinte napjainkig megtartotta. A műsor változatos és élvezetes lehetett, mert a zenén kívül, amelyet a rádió gazdag, mintegy 3000 hanglemezből álló hanglemeztárából válogattak, a rádió hangjátékokat, a későbbiekben pedig igen nagy népszerűségnek örvendő vidám esteket közvetített. Így a Sántha Sándor rendezte, A szerelem kalmárai című rádiójátékot is, amelyet Lányi István fordított és alkalmazott rádióra. Ennek a rádiójátéknak 9 szereplője volt, többek között, Bogdánfi Margit, Horváth Rózsa, Gyapjas István, Nagy József, Gellér Tibor, Sántha Sándor, Ferenczy Jenő, Gombos Péter és Gerich Endre is. Az újszerű rádiójáték, a rádiódráma azért lett közkedvelt, mert „tértől és színpadtól” független volt.
A vajdasági magyarok számára igazi újdonságot jelentett az, hogy a rádió magyar nyelven közvetítette a Vojvodina–Partizán-labdarúgó-mérkőzés második félidejét, a bemondó Szerencsés József volt. A Tartományi Népszkupstina ekkor nevezte ki a rádió új igazgatóját is, Farkas Nándor személyében. A rádió kielégítette a hozzáfűzött reményeket, ezt nyugtázza az a hír, amelyik arról szól, hogy az adást Jeruzsálemben is hallgatták. A rádió mellett 1954-ben látott napvilágot az első vajdasági magyar hanglemez is. A lemezen az Újvidéki Rádió énekeseinek a felvétele volt. Ezért számított hírnek az, hogy a Jugodisk néven futó lemezgyár, amely a belgrádi Rádió és Televízió lemezeket gyártó részlege volt, legyártotta a hanglemezeket, amelyeket Újvidéken, a Skála hangszerkészítő üzem üzletében lehetett megvásárolni. Az első magyar hanglemezeken vajdasági magyar népdalok és magyar nóták szerepeltek. Az akkor népszerű énekeseket az újvidéki rádió népi zenekara kísérte.
A modern világ csodái így a vajdasági magyarság számára is elérhetőkké váltak. Most már nemcsak hallgató-fogyasztóként, hanem a kultúra minden ágazatának szereplőjeként is. A hírek középpontjában a vajdasági magyarság állt, az akkori „modern” világban meglelt helyével, mind a megjelenő nyomtatott sajtótermékekben, mind a kulturális tér más területein is, az akkori, a hét évtizednyi időtávlatból szemlélve pezsgő és haladó élet képét mutatva.
