A tél nagy hóeséssel kezdődött 1954-ben is. Mint mindig, a tél után a tavasz következett, talán nem így mint napjainkban, amikor a szokatlan időjárás miatt kevés a hideg és havas napok száma, és amikor még a kimondottan téli hónapoknak számító januárt és februárt is kora tavaszi időjárás jellemzi, hideghullámokkal megszakítva. A tavasz eljövetelével Újvidék életében három témával foglalkoztak az akkor már „önigazgatók”.
Az elmúlt év gazdasági eredményeivel, az árakkal, és a már folyó év költségvetési terveivel. Ebből a három témából talán az árak alakulása tűnik a legérdekesebbnek, hiszen a háborús évek, még akkor is, ha immáron egy évtized elmúlt, még mindig éreztették hatásukat. A termelés még teljesen nem állt helyre, a gazdaság a merev tervgazdálkodás helyett fokozatosan állt át a szabadabb, a kifizetődés elvét előnybe helyező gazdálkodásra. Vajdaságban, így Noviszádon is a mezőgazdasági árak álltak a figyelem középpontjában. Minden a mezőgazdasági termékek árát illetően fontos volt, lévén, hogy Vajdaság a szocialista jugoszláv állam éléskamrájának számított, minden, ami eltért az átlagostól, hírnek számított. Így 1954 tavaszán a vásárlóknak tudomásul kellett venniük azt, hogy a hús és a tejtermékek ára magas. Ez azonban nem gátolta meg az élénk forgalmat a piacokon. Nőtt a kukorica, a kerti vetemények, a tejtermékek és a bárány felhozatala.
Nagy kereslet mutatkozott a sovány jószág, a vetőmag, a tojás, a bab és a mák iránt. A gabonapiacot a kukorica uralta, búzából és a többi gabonaféléből mérsékelt volt a felhozatal. A legnagyobb felhozatalt azonban a tojásnál lehetett érzékelni, amelynek ára átlag 8 dinár volt, és igen nagy volt a forgalma. Annak ellenére, hogy a tejtermékek felhozatala kiadósnak volt mondható, az általános 20 dináros ár mellett is az újvidéki tejcsarnok 32 dinárért árulta a tejet, míg a termelő 25 dinárért házhoz szállította azt. A piacokon a konyhai zöldségféléből elegendő és jó minőségű árut kínáltak, a nagy hidegek ellenére is, mert az „jól telelt”. Ami igazán magas volt, az a húsfélék ára volt. A marhahús 190-200, a borjúhús 220, a sertéshús 210-220, a birkahús 150, a bárányhús 200 dinárba került. A Mesoproizvod üzleteiben a hús olcsóbb volt.
Ami viszont a mai árakhoz viszonyítva olcsóbb volt, az a halnak az ára volt, ami 100 és 120 dinár között mozgott, míg a hízott ponty 150 dinárba került. Az ilyen áttekintések arra is szolgáltak, hogy rámutassanak az ipar és a mezőgazdaság közötti aránytalanságokra, lévén, hogy Vajdaság túlnyomórészt mezőgazdasági vidék volt, az akkori politika egyik alapvető célkitűzése pedig a „közösség szükségleteinek a kielégítése volt”. Ezért külön figyelemmel kísérték a Noviszádi Népbizottság költségvetési javaslatát is, amelyet a tavasz eljöttével bocsátottak közvitára, iránta városszerte nagy volt az érdeklődés. A gazdasági helyzet nem lehetett rózsás, mert a költségvetés „korlátozott eszközökkel rendelkezett”, az ebből felmaradt bizonyos összeget a városi szükségletek fedezésére „szánták”. A legnagyobb vitát pedig ennek az összegnek a mire fordítása kapcsán várták, hiszen az adminisztratív területi egység önállóan határozta meg, hogy mire fordítja a költségvetésben előirányozott pénzt.
Az adott terv előirányozta a XX-VII osztályba tartozó tisztviselők fizetésének növekedését is, amelybe többek között a tanügyi munkások is tartoztak. Sor került az iskolák javítására, tornatermek, sportpályák és iskolakönyvtárak juttatásának növelésére is. De nőtt az egészségügyre és a kommunális juttatásokra előirányozott pénzösszeg is. Többek között Noviszád rendben tartásának összege is. Erre pedig az ország nyitásával, a gazdaság más irányú fejlődésével igen nagy szükség volt. Lévén, hogy Noviszád 1948-tól ismételten a vásárvárosok közé sorakozott fel, 1954. április elején megszervezték a tavaszi árumintavásárt. Az árumintavásáron már az első nap negyedmilliárd dinár forgalmat bonyolítottak le. Feltűnőnek ítélték meg, hogy „a kiállításon a vajdasági ipar kis mértékben képviselte magát. Ennek egyik magyarázata az, hogy más köztársaságok piacai felé vették az irányt.
A Vajdaságot jellemző élelmiszeripar jelentéktelen mértékben állított ki, Szubotica, Zrenyanin, Verbász és más ipari központokból alig van kiállító. A Danubiusz tésztagyár, a Kulpin konzervgyár, a noviszádi Meszár, a szrbobráni Elán szeszgyár képviselte ezt az iparágat”. Idővel ez a vásári tevékenység a specializálódás útjára térve a mezőgazdasági vásárokat helyezte előnybe, és nemzetközivé előlépve, tavaszi rendezvényeivel, Újvidék felkerült a vásárok világtérképére, amely évtizedeken keresztül, tavaszi zsongásként, Újvidékre hozta a világot.
