2024. december 21., szombat

Újvidéken járt a japán nagykövet

Milan Đurić, Újvidék polgármestere és Japán szerbiai nagykövete, Akira Imamura a városházán találkozott pénteken, ez volt a távol-keleti diplomata első hivatalos látogatása Újvidéken.

Đurić polgármester megköszönte a nagykövetnek a japánok önzetlen támogatását Szerbiának számos adomány révén, különböző szférákban, országos és helyi szinteken egyaránt. Ez a segítség Újvidék vonatkozásában elsősorban az oktatás, a tudomány, illetve a kultúra, továbbá az egyetemek, tudományos intézmények szintjén valósult meg, de az Európa Kulturális Fővárosa cím köré épülő programplatformon belül is. A beszélgetőpartnerek arra a következtetésre jutottak, hogy Japán és Szerbia lakosságának kölcsönös, egymás iránt táplált szeretete eredményezte azt, hogy a két ország már hosszú évek óta jó diplomáciai kapcsolatokat ápol egymással, és hogy megvan a kölcsönös akaraterő a gazdasági és kulturális együttműködés erősítése iránt.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a japán cégeknek lehetőségük van/volt meggyőződni arról, hogy Újvidék mennyire alkalmas a befektetésre, de az itt tartózkodásra, és a munkavállalásra is. A Szerbiában létező, japán üzleti közösségről is beszélgettek, amely egyre népesebb. Kiemelt helyen említették a Nidec céget, amely világelső az elektromos motorok gyártásában, és amely két gyárat is nyitott már Újvidéken. A polgármester úgy értékelte, hogy ez nemcsak azért jelentős, mert nagyszámú munkást foglalkoztatnak, és új technológiákról gondoskodnak, hanem azért is, mert ez jó ajánlás más befektetőknek Japánból.

Imamura nagykövet és Đurić polgármester mindketten kifejezték reményüket arra vonatkozóan, hogy a japán nagykövetség és Újvidék együttműködése a jövőben még gyümölcsözőbb lesz, mint most.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás