2024. október 3., csütörtök

Nyugodt nap az egyetemvárosban

A hétfői dulakodásban két fiatal könnyebben megsérült

Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara hallgatói parlamentjének megválasztását tegnapelőtt reggelre harangozták be. A STAV egyetemistacsoportosulás tagjai zárlat alá vették az egyetem rektorátusának épületét, és senkit nem engedtek be szavazni.

Az incidensről a 021.rs hírportál részletesen beszámolt, és arról is, hogy az egyik biztonsági őr azt mondta a jelenlévőknek, hogy ha szavazni akarnak, vegyék elő az indexeket, és szabadon beléphetnek az épületbe. Ekkor a bentlévők rácsukták az ajtót a kintlévőkre. A rektorátus épülete körül több rendőrautó és rabszállító autó volt leparkolva, rohamsisakban, demonstrációk leverésére szolgáló felszerelésben várakozó rendőröket is láttunk. A hatóság azonban nem avatkozott bele abba, ami a rektorátus épületében és bejáratában zajlott, az egyetem autonómiájával magyarázták semlegességüket.

A Bölcsészettudományi Kar egyetemista szövetsége a nap folyamán az Instagram-oldalán közölte, hogy a parlament megválasztása megtörtént, 10 hallgató leadta a voksát, két szavazat érvénytelen.

Mindez tehát hétfőn történt, tegnap már látszólag nyugodt nap volt az egyetemvárosban. Nem láttunk se rendőrautókat leparkolva, se lökdelőző, fekete ruhás, azonosítatlan egyénekkel dulakodó egyetemistákat.

Korábban, a nyár folyamán a STAV (amely mindenekelőtt a fiatalok letargiája, elfásult viselkedése ellen küzd, és politikai aktivitásra igyekszik serkenteni őket) csoportosulás tagjai blokád alá vették a rektorátus épületét, hogy ilyen módon akadályozzák meg a választások megtartását, mert szerintük csak a kar épületében lenne szabad ilyen jellegű választást tartani. A kéthetes tiltakozás során a hallgatók Dejan Madić rektort bíráló transzparenseket tűztek ki a rektorátus épületére, a blokád mottója pedig az Egy lista nem választás volt.  A STAV köré tömörülők azt üzenik, hogy amikor az igazságtalanság törvénnyé, akkor az ellenállás kötelességgé válik!

 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele