Mint ahogyan minden településnek, a városoknak is megvan a sajátos története. Az ott élő embereknek, az egész város társadalmának. Így van ez az Újvidéken élő nők esetében, akik a gazdasági és társadalmi változások hatására, különösen a 19. század második felétől megindultak a modernizáció útján mind a magán, mind a közélet egyre több és több területén. Mindenesetre itt, az akkori Osztrák–Magyar Monarchia peremvidékén, ezek a modernizációs folyamatok még nem vetkőzték le a tradicionalizmusra, a mérsékeltségre és a kompromisszumokra való készséget. Talán azért, mert tájaink gazdasági fejlettsége nem haladt párhuzamosan a nyugati gazdaságok fejlődésének ütemével, noha vidékünk gazdasági fejlődése a térség többi városához viszonyítva dinamikusabbnak volt mondható. Az akkori fejlődésben lévő társadalmakban, főleg a központoktól távolabb fekvő helységekben, még megmaradt a tradicionális „patriarchális modell”, legalábbis ami a nőknek a társadalomban betöltött szerepét illeti – elsősorban az anya és háziasszony szerepét szánták nekik.
Ezért van az, hogy a „gazdag házból való úrilányok”, leggyakrabban úgy tűnik, a női lakosság nagyobb hányada, „háztartásbelinek” deklarálta magát. Így a nők megtartották az akkori társadalmi rend alapját képező, a férj, a feleség és az utódokról gondoskodó, házat és háztartást vezető, és a gyereket nevelő szerepét. Ez a szerep, a nők számára elérhető iskolákban, a háztartás vezetésének elsajátítása mellett, a szórakozásként űzött kézimunkázásban, festésben-rajzolásban és zenélésben-éneklésben merült ki. Ezt a gyereknevelés szempontjából fontos tanítóképző intézetek mellett, a polgári lányiskolák tették lehetővé azok számára, akik nem magántanároktól sajátították el ezeket a tudományokat.
Ez legjobban a 19. század második felében végrehajtott népszámlálásokat követően elkészült, nyomtatásban is megjelent névjegyzékekben látható. Azok a nők, akik arra kényszerültek, hogy a saját létfenntartásukért küzdjenek, különösen a városokban, a szegényebb társadalmi rétegekre jellemző foglalkozásokat űzték. Az 1892-es összeírás szerint Újvidéken a nők neve, születési helye, éve és vallási hovatartozása után, a foglalkozása mellett leggyakrabban a háztartásbeli és a cseléd szerepelt. Ez jelenthette a mezőgazdasági munkát végző és a háztartást vezető sokgyermekes családból származó fiatal lány alkalmazását. Gyakori a varrónő, a mosónő, a kofa megjelölés, amelynél már a szakosodás is észrevehető volt, mert gyakran gyümölcsös vagy zöldségárus kofaként is bejegyezték őket. A szegényebb társadalmi rétegekre utaló napszámosnő, mosónő, szobaleány, dajka, szakácsnő is gyakran előfordult, de volt fürdőszolgáló, kávésleány, valamint főzőnő és kifőzőnő is. Saját tevékenységre utal a házalónő, szatócsnő, kereskedőnő, szappanárus, varrónő, szabónő és a kézimunkázó is. De nő lehetett a sorompónál dolgozó jegyadó, posztónyíró, paplanos, tollfosztó vagy kesztyűvarró.
Újvidéken ha nem is túl gyakran, de az életét és foglalkozását nem szégyenlő kéjnő is előfordult, és lévén, hogy városnegyedek szerint, vagy a későbbiekben, az utca nevét feltüntető jegyzékből az is kitűnik, hogy hol folyt ez a tevékenység. Legalábbis helyben a Szalonka utcára volt a legjellemzőbb.
A szakképzést jelentő szülésznő, nevelőnő, óvónő és tanítónő már a modern világ térhódítását jelentette. Az 1900-ban megejtett összeírás szerint foglalkozásként megjelent a munkásnő, selyemgyári munkásnő, kertésznő, de a fodrásznő és az ápolónő is. Az, amiből kevés volt, a saját vagyonnal rendelkező birtokosnő, vagy a saját céget vezető szállítónő. Nem volt ritka a bejegyzésekben az sem, hogy a nők nevénél felbukkant a földtulajdonos vagy háztulajdonos megjelölés, az utóbbi gyakoribb a megjegyzések között.
Mindezek a bejegyzések csak megerősítik azt a megállapítást, hogy a 19. század második felében Újvidéken is észlelhetőbbé vált az a jelenség, hogy a nemek közötti arány felborult, és az a nők javára tolódott el, emellett a nők megnövekedett társadalmi szerepét is jelentette, és a családból, a társadalom tevékeny alakjává léptette elő őket. Még akkor is, ha az alapvető jogainak változását csak a 20. század hozta meg.
