Újvidéken, mint minden nagyobb városban, a napok nem egyformán teltek. Voltak igazi nyári napok, amikor a város apraja és nagyja a Duna-parton, a Strandon élvezte a nyarat, vagy a otthonukban hűsölve próbálták átvészelni a hirtelen jött kánikulát. Az 1933-as év nyarán, talán valamilyen természetes ciklikusság folytán, úgy tűnik, inkább a napjainkra jellemző volt az időjárás.
A tavasz sokáig tartott és gyakran esett az eső, áradtak a folyók, feljöttek a talajvizek. De voltak olyan napok is, amikor 39 fokot mértek, és ezek hozták meg az újvidékieknek az igazi strandnapokat. A piacon később jelent meg a gyümölcs- és főzelékféle, az árak gyakran az egekbe szökkentek. Így a nyár is inkább esősnek volt mondható, ami miatt a két városi szivattyútelep naponta 20 órát is dolgozott. Az esős napokat hőhullámok követték, amelyek megviselték a város lakosságát, különösen azokat, akiknek dolgozniuk kellett a betevő falatért, akiknek meg kellett küzdeniük a mindennapokkal, akiknek megoldhatatlan életproblémáik voltak, akik kétségbeesésükben, reménytelenségükben a végső megoldásokhoz folyamodtak, s ezért sorsuk alakulásáról az újságok is cikkeztek. Így a Futaki utcán kisikló villamos szinte már nem is számított hírnek. Mint ahogyan az sem, ami ugyan a városatyáknak okozott gondot, hogy a város, lévén, hogy az utcák többsége nem volt kikövezve, az időjárás következményeként gyakran voltak járhatatlanok. Hiába igyekezett az 55 városi utcaseprő, a nagy melegben nem tudtak megküzdeni porral, az esős időszakokban, pedig a sár gátolta őket munkájuk végzésében.
A polgármester azzal védekezett, hogy szívesen áldozna a város többet is erre a célra, de ezt a tételt a belgrádi minisztérium kitörölte a városi költségvetésből. A város szűkebb területén sem volt kiépítve a szennyvízelvezető rendszer, így az is gondot okozott. Viszont az újonnan épülő iskolákat lassan befejezték, az új vámépület kiépítése is végéhez közeledett, és a telepi katolikus templomhoz vezető út is elkészült.
Az egyedüli vitára okot adó „városi botránynak” az Andrej kis herceg iskola épületének építkezése volt, ahol nem a legolcsóbb árajánlatot adó céget alkalmazták, amiről a városatyák többször is tárgyaltak. De mindez nem volt akkora gond, mint a szociális problémák. Így, „Noviszádon nagy feltűnést keltett, hogy egy itt szolgáló cselédlány újszülött gyermekétől embertelen és lelketlen módon akart megszabadulni. A megesett leány, „talán a szégyen, talán az állásból való elbocsátás, a kenyér elvesztése a kilátástalan jövőtől való félelmében cselekedett akkor, amikor fájdalmai meglepték, félreeső helyre menekült és megszülte egészséges életerős gyermekét, azután, pedig a síró tehetelen embercsemetét a szennybe hajította és sorsára hagyta”. A Ludvig Lajosnál szolgáló, Heickert Anna futaki lány nemrég állt szolgálatba, aki aznap gyomorfájdalmakra panaszkodva vonult félre, majd hosszabb idő múlva sápadtan és kimerülve került elő. Ezt követően Ludvig József fülét csecsemősírás ütötte meg, aki egy utcai tisztítóval együtt mentette ki a csecsemőt. Az esetről nyomban értesítették a mentőket és a rendőrséget, akik megállapították, hogy a leányanya meg akarta gyilkolni újszülött gyermekét. A mentők az anyát és gyermekét is kórházba szállították. A rendőrség pedig, gyermek gyilkossági kísérlettel indított nyomozást. Azokban a nyári napokban még egy gyerekekkel foglalkozó hír izgatta fel az újvidékieket. Az akkori újsághír szerint három kúlai vándorcigányasszony „a noviszadi futaki uti kapunál elrabolt és megakarat vakítani egy négy éves kisleányt”. A csoport kocsin érkezett „az Adamovics telep III. csoport szélsőházai előtt megállt pihenni, és a kíváncsi gyereksereg, amely a házak előtt játszadozott”, körülfogta az odaérkezőket. A gyermekek között volt a telepi talyigás Korpás Ferenc négyéves, Mariska nevű kislánya is, akit még két kislánnyal kézen fogott a kocsit hajtó férfi. Ketten kiszabadították magukat, míg a kis Mariskát a kocsihoz vezették, ahonnan az időközben összegyűlt dühös tömeg szabadította ki. A három „cigányasszonyt” és a kisleányt a rendőrségre szállították. Ott kiderült, hogy a három nőnek már volt dolga a rendőrséggel különböző lopások és csalások miatt. Korpás Mariska sebét ellátták, aki a szemtanúk szerint így a megvakítástól menekült meg.
Ezek a hírek arról is vallanak, hogy az akkori „jelen” nem volt rózsás, és a „városi gondok” szinte eltörpültek az emberi sorsok és nincstelenség problémái előtt, még akkor is, ha Újvidékre 1933-ban megérkezett a nyár.
