Gyerekkoromban csodálatosnak tartottam az összes zentai játszóteret. Itt egy csúszda, ott egy libikóka, amott hinták, mászókaként üzemelő masszív vasszerkezetek, homokozók. A szüleimmel ellentétben a legkevésbé sem zavart, ha a csúszda kiszakította a nadrágomat, ahogy az sem, ha a nyári melegben fölforrósodott. Nem érdekeltek a kiálló csavarok, a leszakadt deszkák, és az sem, hogy a kóbor macskák előszeretettel piszkítanak a fedetlen homokozókba. Nagyon elszomorított, amikor nem engedték, hogy a mászókák legtetejére fölmásszak, és a legkevésbé sem tartottam veszélyesnek, hogy ha leesek, a kemény betonon fogok csattanni.
Na, mindez megváltozott, amikor gyerekeim lettek.
Persze az ember a gyerekei érdekében igyekszik túllépni az irreális félelmein, ezért hagyom, hogy felmásszon, ugráljon, szélvészként rohanjon, szálljon a hinta, zöttyenjen a libikóka. Mégis, jobb lenne mindezt olyan játszótereken, olyan játékok közt megélni, amelyek nem álltak itt már akkor is, amikor én voltam ennyi idős, mint most ők. Van ugyan egy kellemes, nosztalgikus bája annak, amikor élménybeszámolót tartok nekik: „Nézzétek, erről a libikókáról repült le a nagybátyátok, és ez volt az a csúszda, ahonnan anyátok lebukfencezett!” Mégis jobban örülnék, ha az ezeréves játékszerek helyett modern eszközök várnák a gyerekeket, és beton helyett gumiburkolatra eshetnének.
Tudom-tudom, egy modern, a szabványoknak megfelelő, biztonságos és bő kínálatú játszótér nem kis anyagi befektetést jelentene a város számára, hiszen a játékokat nem elég beszerezni, de fenn is kell azokat tartani. Fontos lenne, hogy ne korhadjon el a faszerkezet, ne költözzenek darazsak a libikóka csövébe, ne óriási macskaalomként funkcionáljanak a homokozók, ne lehessen tükörtojást sütni a csúszdán a nyári kánikulában. És csodálatos lenne, ha olyan játékok is helyet kapnának, amelyeket szülő és kisgyerek együtt használhat, például egy strapabíró anya-baba hinta biztosan nagy sikernek örvendene.
De nem vagyok telhetetlen, beérem az apró, költséghatékony megoldásokkal is. Például a betonra festett, színes és kreatív ugróiskolákkal, amelyeket (azt beszélik) a helyi óvodapedagógusoknak a homoki játszótérre járó gyerekek.
Nyitókép: Gruik Zsuzsa felvétele
