Az elmúlt hónapokban több alkalommal is panaszkodtak a zentaiak, hogy erős vegyszerszag árad az otthoni lefolyókból. Decemberben a Tóparton és a part alatt észlelték, a napokban pedig a központ környékén. A szúrós szag állítólag annyira zavaró, hogy a fürdőszobaajtót becsukva kell tartani, hogy a kádból és a mosdóból feltörő bűz ne terjedjen a házban. Sokan arra gyanakodtak, hogy a kommunális vállalat eresztett bele valamit, ezért Slavnić Ákostól, a vállalat igazgatójától kértünk információt, aki elmondta, hogy nem a vállalat felelős a szóban forgó problémáért.
– Az a legvalószínűbb magyarázat, hogy egyes lakosok különféle vegyszereket mosnak bele a lefolyóba, amely aztán erős szagot áraszt a környéken. Ezzel kapcsolatos bejelentés hozzánk egy alkalommal érkezett tavaly, akkor azt mondták, naftaszag áradt a lefolyóból. Vélhetően valaki azt mosta bele a hálózatba – mondta az igazgató.
Amennyiben tehát valaki hasonló helyzetben találja magát, érdemes a szomszédságában körbekérdezni, vélhetően ott lesz a probléma forrása is.