Egy korszak két mestere

A Premiere League hivatalos honlapja a múlt héten jelentette be, hogy a Manchester Uniteddal 13 bajnoki címet szerző Sir Alex Fergusont és az Arsenallal az angol élvonalban háromszor diadalmaskodó Arsène Wengert első menedzserként iktatták be a liga Hírességek Csarnokába. Mindkét mester hosszú utat járt be, míg a csúcsra ért, ott azonban jó néhány évig időztek, mindkettejük pályafutására jellemző, hogy amihez csak hozzáértek, az „arannyá változott”.

Az 1941-es születésű Ferguson 1974-ben fejezte be játékosi karrierjét, edzőként a korai 80-es évek hozták meg számára az átütő sikert, amikor ʼ83 májusában az Aberdeen menedzsereként Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert a skót csapattal, majd az év decemberében az UEFA-szuperkupát is elhódították. Játékosai már akkor is kemény kezű, mindig szigorú edzőként jellemezték, néha talán eltúlzott húzásai miatt (egyszer csak azért büntette meg az egyik labdarúgóját, mert az megelőzte az úton) a Furious Fergie (Dühös Fergie) gúnynevet akasztották rá, amit a későbbiekben is igazolt. Az Aberdeen sikerét követően a Rangers és az Arsenal, majd a Tottenham is kiszemelte magának, végül 1986-ban a Manchester United szerződtette, mellyel első bajnoki címét 1992-ben szerezte. 13 ligagyőzelem mellett a skót az FA-kupában ötször, a Ligakupában négyszer diadalmaskodott, a Bajnokok Ligáját pedig kétszer hódította el a „vörös ördögökkel”. A mester nevéhez több rekord is fűződik, 810 mérkőzésen 528 győzelmet aratott és összesen 1752 pontot gyűjtött, ráadásul 11-szer választották meg az idény, 27-szer pedig a hónap legjobb menedzserének, ami viszont talán a legfontosabb, rengeteg figyelmet szentelt a fiatal játékosoknak, ami egész karrierjét meghatározta. A labdarúgásért tett szolgálatai nyomán a királynő 1999-ben lovaggá ütötte, a Brit Birodalom Rendje lovagparancsnoki osztályának birtokosa (Knight Bachelor), 2013. május 8-ai visszavonulását követően szobrot állítottak tiszteletére az Old Trafford előtt.

A korszak másik nagy mestere, a Hírességek Csarnokának friss tagja, Arsène Wenger 1949-ben Franciaországban született, játékoskarrierje 32 éves koráig tartott, amikor is edzői diplomát szerzett és a Strasbourg utánpótlás-igazgatója lett. 1984-től előbb a Nancy, majd a Monaco együttesét irányította. Tíz évvel később kétéves kitérő következett Japánban, onnan került 1996-ban az Arsenalhoz, ahol 22 idényt töltött, s ezalatt három bajnoki címet szerzett, közte a 2003/2004-es évadban, amikor az „ágyúsok” veretlenül végeztek a tabella élén. Wenger forradalmasította a futballt, a támadójáték iránt elkötelezett tréner irányításával a csapat folyamatosan sikereket ért el, a francia 828 mérkőzéséből 476-ot nyertek meg az „ágyúsok” 199 döntetlen mellett. 22 arsenali éve alatt csapata játszott egy BL és egy UEFA-kupa döntőt, hétszer nyerte meg az FA-kupát, ugyanennyiszer az angol Szuperkupát. Háromszor, 1998-ban, 2002-ben és 2004-ben is az idény menedzserének választották.

A sikereik mellett rivalizálásuk tette emlékezetessé a két zseni korszakát, amire a PL történetében talán már soha nem lesz példa. Két évtizeden át csapataik irányítása mellett minden energiájukkal igyekeztek az egymás iránt érzett ellenszenvet nyilvánosan is kimutatni, de egyidejűleg a saját maguk javára is fordítani – érdekes szimbiózis az ő kapcsolatuk, melyben ma valószínűleg egyikük sem lehetne az, aki, a másik nélkül. Ha nyilvánosan nem is, de a rivalizálás mellett ösztönözték, még keményebb munkára sarkallták egymást, amiből leginkább az angol foci profitált. A kölcsönös tisztelet, az egymás iránti, már már csodálat elismerésére csak mindkettejük visszavonulását követően voltak képesek – manapság már rendszeresen együtt is vacsoráznak! –, aktív karrierjük alatt a pályán és azon kívül is kutya-macska harcot vívtak egymással, amit a játékosaik is tükröztek. A polgári Wenger a sajátos taktikai elemeivel, forradalmasító megközelítéseivel minden porcikájában a lobbanékony, gyakran vicsorgó skót fenegyerek ellentétje volt, mindez azonban az angol labdarúgás javára vált. Manapság talán épp az ehhez hasonló kapcsolatok hiányoznak a jobb focihoz…