Mindenki ismeri a tücsökről és a hangyáról szóló La Fontaine-mesét. A hangya nyáron át szorgalmasan gyűjtöget, ezért télen kedvére ehet, kedvére melegedhet.
De mi van akkor, ha a tél zordabb, mint az előző években, és a kétszeresét kell fűtenie a szokásosnak? Semmi – mondaná a tücsök –, elmész a fatelepre, és veszel még fát. Mert, ugye, a fatelepeseknek a tél az idényük, és ha a tél hosszú és zord, az nekik kedvez. Több fa fogy, nagyobb a forgalmuk, nagyobb a bevételük. Ez volna a logikus, de mégsem ez történik. Már decemberben és egész januárban nem lehet tüzelőt venni, sem fát, sem szenet. Hangya módjára bejártam Újvidék fatelepeit, mindenhol hatalmas hegyekben állt a szén, a fa, mégsem adtak el belőle. Ismerőseimtől hallottam, hogy más városokban is ugyanez a helyzet: van tüzelő, még sincs. Hogy miért? Egyszer azért, mert jeges az út, máskor azért, mert minden teherautó elromlott, és amikor már az út is tiszta, és azzal kopogtatok be a fatelepen, hogy majd én szerzek teherautót, akkor ismét kitalálnak valamilyen blőd kifogást. Egyikük azt mondta, hogy neki nem érdeke az összes fát télen eladni, mert nyárra is maradnia kell. Hát, sose lehet tudni, mit hoz a klímaváltozás. A tájékozottabb ember azonban tudja, hogy az év végén és az új év első hónapjában miért nem lehet tüzelőt venni. Egyszerűen azért, mert a kormány az év elején szabja meg ezeknek az energiahordozóknak az árát. Mert nem mindegy, ugye, hogy egy köbméter fa 5500 dinárba kerül vagy 6000-be. A kereskedő a kivárással csak nyerhet, a vásárló pedig fagyoskodjon egy kicsit, és tanulja meg – mert minden mesének van tanulsága –, hogy mindig kétszer annyi tüzelőt vegyen, mint amennyire szüksége van.
Csak legyen rávalója, és legyen hol tárolnia.