Ha visszaugranánk az időben két generációnyit, azt látnánk, hogy a tanárok és a tanítók a társadalom megbecsült tagjai, akiknek elismerik a tudását, és akikre felnéznek. A korábban magas presztízsű hivatás ma már nem örvend akkora tiszteletnek, mint régen. A pedagógusok társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsültsége hatalmas mértékben süllyedt. A tanárok e körülmények miatt egyre inkább kiégnek, a fiatalok pedig elfordulnak ettől a hivatástól. Az utóbbi években elképesztően kevesen érdeklődnek a pedagógusképzés iránt, ennélfogva belegondolni is ijesztő, hogy ki fogja tanítani a gyermekeinket néhány év múlva.
(Fotó: Ótos András)
Vajon mi riasztja vissza a mai fiatalokat a tanári hivatástól? Egy szakma presztízsét sokban meghatározza, mennyi pénzt lehet keresni vele. Szerbiában ma a közalkalmazottak körében a pedagógusok bére az egyik legalacsonyabb. Az érintettek az öt évig tartó egyetemi tanulmányuk befejezése után átlag alatti fizetést kapnak kézhez. Emellett a gyermekek magaviseletéről sem lehet túl ígéretes történeteket hallani. Az idősebbek előszeretettel hangoztatják, hogy az ő idejükben a tanárok még fegyelmezni tudták a rendetlenkedő diákokat. Ma már természetesen tilos a fizikai bántalmazás, a tanulók szabadabban viselkednek, aminek az eredménye a közösségi oldalakon is látható, olvasható: egy középiskolás diák ököllel ütötte tanára fejét, aki valamiért elvette a fiú telefonját; a tanulók kirántották a tanáruk alól a széket, az esetet telefonjukkal rögzítették, és megosztották a közösségi oldalakon. Ilyen és ehhez hasonló rémisztő történetekkel találkozhatunk, melyek szembesülésével azon töpreng az ember, vajon hova fajult a világ. A pedagógusok többsége tehetetlen, talán csak egy erős önképű, szigorú szabályokat lefektető tanár képes szembeszállni ezen diákkilengésekkel. Mindemellett a felháborodott szülő viselkedéséről sem szabad megfeledkezni, aki minden további nélkül felelősségre vonhatja a tanárt, és néha úgy megy be az iskolába kérdőre vonni a pedagógust, hogy talán semmit sem tud az előzményekről. Mindennek súlyos következményei lehetnek, nem mellesleg a tanári tekintély is csorbát szenved.
Manapság egy tanárnak nemcsak a szűkös erőforrásokkal, a túlterheltséggel és a kötött tantervvel kell megbirkóznia, hanem rendszeresen a méltatlan sztereotípiákkal is kénytelen szembesülni. Miért panaszkodnak a fizetésük miatt, amikor alig néhány órát dolgoznak naponta? A tanárok csak ne elégedetlenkedjenek, van egy szabad nyaruk, mit szeretnének még? Az a tanár, aki siránkozik a fizetése miatt, nem is való pedagógusnak, mert nem szívből csinálja stb. Az emberek nagyon könnyen alkotnak véleményt mások munkájáról, úgy, hogy igazából nem is látják a teljes képet. Popper Péter pszichológus mondta egyszer, hogy ameddig a gyerek a benzinkútnál ablaktörölgetéssel többet keres, mint értelmiségi mamája, azt fogja gondolni: mindaz, amit a pedagógus, a szülő mond, frázis, ő jobban tudja az élet igazságát, mint a felnőtt. A pedagógusok számára azonban a tanítás nem csupán egy munka. Ők többségükben egész életükre szóló hivatást választottak, ezért igen is tiszteletet és megbecsülést érdemelnek.
Vajon Szerbiában milyen változtatásokra számíthatnak most a tanárok, hogy Branko Ružić lemondott az oktatási tárca éléről, helyére pedig a parlament Slavica Đukić Dejanovićot nevezte ki? Az új oktatási miniszter nyilatkozataiban többször kiemelte, hogy fontosnak tartja a pedagógusok státuszát, hangsúlyozta, hogy nagyobb tekintélyt kell biztosítani számukra, és az anyagi helyzetükön is javítani kell. A kormány becslései szerint már szeptemberben 5,5 százalékos béremelésről lehet szó a tanügyi dolgozók esetében, a januári fizetést pedig 10 százalékkal emelik majd. Kérdés, hogy vajon ezek az ígéretek mennyire befolyásolják a későbbiekben az egyetemre készülőket, hogy e pályát válasszák hivatásuknak.
