Döbbenettel olvastam, hogy január elején a gyalogosokra lőtt egy autós Zomborban, majd elhajtott a helyszínről. A járókelők a zebrán szerettek volna átkelni, de az autósnak ez nem tetszett, türelmetlenkedni kezdett, majd néhány lövést is leadott rájuk. Mintha a vadnyugaton lennénk, ahol a forrófejű revolveresek számára csak egyetlen megoldás létezik a nézeteltérések lerendezésére, agresszíven fegyvert rántanak és lőnek. Aki talpon marad, annak pedig igaza van, még akkor is, ha egyébként egyáltalán nincs, de ez nem számít, ha az erő nyelvén meggyőzően érvel.
(Illusztráció – Pixabay.com)
Szerencsére a gyalogosokra lövöldöző autósok nem mindennaposak. Viszont sajnos, nagyon is gyakoriak a mindennapokban a heves és meggondolatlan reakciók, amelyek gyakran torkolnak szóbeli agresszióba, de a tettlegesség sem ritka. És ami a döbbenetes, hogy ez bárhol megtörténhet az utcán, a boltban, a hivatalban, a gyárban, a vendéglőben, az egészségházban, a bankban, az úton, a mérkőzésen. Gyalogosként rendszeresen tapasztalom, ha lemerek lépni a zebrára az autósok elé, sokszor dudálnak és mutogatnak, hogy mit képzelek. Azonban az sem ritka, hogy lehajtják az ablakot és válogatott szidalmakat szórnak rám. Ebben leginkább az a riasztó számomra, hogy ezt felnőtt és meglett korú emberek teszik, férfiak és nők egyaránt. Hogyan lehet reagálni? Álljak le velük veszekedni, vagy netalán verekedni? Miért tenném, hiszen, velük szemben, én betartom a közlekedési szabályokat és civilizáltan viselkedek. Ezért többnyire igyekszem egy mosolygós biccentéssel elintézni, de ezt nem mindig könnyű megtenni. Akárcsak a boltban, amikor egyesek feljogosítva érzik magukat, hogy a kasszánál mindenkit levegőnek nézve beálljanak a sor elejére. Ha netalán szóvá meri tenni az ember, hogy legyenek szívesek a sor végére állni, akkor még nekik áll feljebb, hogy mit képzelek magamról. Mindennaposak az ilyen esetek az egészségházban, a bankban és a hivatalokban is. Egyesek ugyanis úgy gondolják, hogy ők alanyi jogon és soron kívül bárhova bemehetnek, hogy elintézzék ügyes-bajos dolgaikat, közben a türelmesen várokozók pedig gebedjenek meg, miért olyan mamlaszok.
Az emberi természet és viselkedés számomra sokszor érthetetlen, kiismerhetetlen és szeszélyes. Sok mindent nem értek, valamint károsnak és önsorsrontónak tartom az egyén meggondolatlan és agresszív viselkedését is. Vajon mi történik és mi vezetett ehhez a világban? Lehet, hogy előtte is ilyen volt, csak én siklottam át az ilyen esetek felett? Talán az emberek kezdik elveszíteni az eszüket a frusztráltságtól, az időhiány okozta kapkodástól és rohanástól, valamint az életüket uraló sikerorientáltságtól? Nem tudom, számomra úgy tűnik, hogy korábban megfontoltabbak, kiegyensúlyozottabbak és nyitottabbak voltak egymás örömére és bánatára, valamint jobban tisztelték egymást. A kilencven évek őrülete és a háborús időszak nyilván sokat ártott a társadalomnak és az egyénnek is, de közben a világ nem omlott össze körülöttünk és a meglévő szocializációs folyamat sem szakadt meg. Esetleg csak némileg megváltozott a társadalommal együtt. A szocializáció fennmaradt és működött, aminek köszönhetően az egyén beilleszkedik a társadalomba, átveszi annak normáit és az alapvető szabályait, illetve elsajátítja a számára felkínált szerepeket, valamint a szerephez tartozó viselkedést és feladatot, továbbá átveszi annak kulturális értékeit. A honi társadalom saját értékeit és értékrendjét hagyományozta tovább. Számomra úgy tűnik, hogy mostanság ez a folyamat mintha kezdene szétesni, illetve mintha saját értékrendünk helyett egy életidegen és virtuális mintát kezdenénk követni, amit a globális tudatipar közvetít nekünk a határtalan egoista individualizmus istenítésével, a mindent felülíró sikerkényszerrel és a mérhetetlen erőszakot sugárzó szórakoztatóiparral. Nem tudom, hogy merre tartunk, de rosszat sejtek…
