Biztonsági ellenőrzés kezdődött 1986. április 26-án hajnalban a Vlagyimir Iljics Lenin ukrajnai nukleáris erőmű négyes reaktorában, amelyet a szakemberek elpusztíthatatlannak tartottak. Egészen addig a napig. Utána már nem, mert a hajnali kontroll katasztrófával végződött. A köznyelvben csak csernobili atomerőműként emlegetett áramtermelő komplexum négyes reaktorában ugyanis ellenőrizhetetlen láncreakció indult el és ez akkora robbanást okozott, ami megsemmisítette a blokk fedelét, sőt az épület tetejét is. Hatalmas tűz keletkezett és a környezetbe, illetve a légkörbe példátlan mennyiségű radioaktív szennyeződés került. Jutott belőle szinte az egész világnak. A közeli országokba több, a távolabbiakba kevesebb. Az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajna és az ország központi vezetése napokig igyekezett eltitkolni a tragédiát, aminek következményeit még mindig nem heverte ki a Kijevtől 80 kilométerre északra elterülő Csernobil, sem a környék, amelynek egy része – a nukleáris szennyezettség miatt – továbbra is el van zárva a külvilágtól. (Becslések szerint a térség húszezer évig nem lesz biztonságosan lakható.)
A robbanást követő mentésben és az azóta eltelt időszakban nagyon sokan meghaltak, vagy betegedtek meg. Pontos számukat talán senki sem tudja, de több tízezer emberről lehet szó. Mások szerint akár sok százezerről.
Hasonló katasztrófa történt 2011. március 11-én Japánban is, a fukusimai Daiicsi atomerőműben, amelyet egy – a szigetországban addig soha nem tapasztalt – földrengés után keletkezett szökőár rongált meg súlyosan. A csernobili pusztítás óta ez volt a legsúlyosabb nukleáris baleset a világon. Az ukrán telephelyen egy reaktor okozta a tragédiát. Fukusimában mind a hat nukleáris blokk veszélybe került, ám végül „csak” hármat ért rettenetes károsodás, ami miatt használhatatlanná és rendkívül veszélyessé váltak.
Itt is erősen radioaktív anyagok szabadultak ki és szennyezték be több tíz kilométeres sugarú körben a környezetet. Rengeteg sugárzó hűtővíz is kiömlött, amelynek egy része a közeli óceánba került. A szökőár csaknem 16 000 (más forrás szerint 18 500) áldozatot szedett. Ebbe beleszámolták az atomkatasztrófához köthető 3200 halálesetet is. A reaktorkárosodások okozta radioaktív szennyezés miatt legalább 160 ezer embert kellett elköltöztetni az erőmű húsz kilométeres körzetéből. Akad azonban olyan kimutatás is, amely csaknem 400 ezer kitelepítettről tesz említést.
A történtek óriási természeti károkat is okoztak. A terület és az ökoszisztéma újjáélesztése évtizedekig is eltarthat, miként a megrongálódott reaktorok megtisztítása a szétolvadt radioaktív fűtőelemektől és a használhatatlanná vált erőmű teljes leszerelése.
Kisebb-nagyobb zűrös ügyek előtte is adódtak a világ egyik-másik atomerőművével, és bizony előfordult, hogy az érintett ország hatóságai igyekeztek kisebbíteni, olykor letagadni a helyzet súlyosságát. Argentínától és Brazíliától kezdve az Egyesült Államokon és Kanadán át a Szovjetunióig és Japánig több hajmeresztő nukleáris balesetet jegyeztek fel. Néhol erőművek károsodtak, másutt kísérleti reaktorok, amelyek egy részét polgári célra használták, a többit meg hadiipari megrendelések teljesítésére, azaz az atomfegyverekhez szükséges dúsított urán és plutónium előállítására.
A szerencsétlenségek többször szedtek halálos áldozatokat. Emellett gyakran okoztak (felmérhetetlen) környezeti katasztrófákat és anyagi károkat, amelyek (részleges) felszámolása, vagy csak kezelése is csillagászati összegekbe került.
Az atomerőművek biztonságát háborúk is fenyegetik. Az Ukrajna ellen február 24-én megindított orosz agresszió ezt be is bizonyította. A megtámadott ország északi részén található Csernobilt már elfoglalták az oroszok, sőt Ukrajna, egyszersmind Európa legnagyobb nukleáris komplexuma is a kezükre került. Ez utóbbi Zaporizzsjában működik, az ország délkeleti felében. A hat reaktort magába foglaló erőmű közelében azonban – orosz támadás után – március 4-én tűz keletkezett egy kiszolgáló épületben, s félő volt, hogy átterjed az atomerőműre. A lángokat szerencsére sikerült megfékezni, a reaktorblokkok nem sérültek, így nukleáris fűtőanyag sem szivárgott ki és megnövekedett radioaktivitást sem mértek. Sokan pedig ettől féltek.
Csernobil elfoglalása miatt is nagy a riadalom, hiszen az egykori atomerőműben hol biztosított a villanyáram, hol nem. Ez azért nyugtalanító, mert az áram nélkülözhetetlen a már korábban (1991 és 2001 között) végleg leállított maradék három reaktorból származó kiégett nukleáris üzemanyag tárolására szolgáló létesítmény hűtőrendszerének működtetéséhez. (A felrobbant négyes blokk fölé még 1986-ban beton szarkofág került, amelyet 2019-ben egy másikkal erősítettek meg.)
Mire múlt péntekre sikerült részben helyreállítani az (időközben ismét blokkolt) áramellátást, már újabb riasztó hírek miatt kezdtek idegeskedni az atomveszélytől is félő emberek. És nem csak Ukrajnában, másutt is. Egy nappal korábban ugyanis az oroszok bombázták a kelet-ukrajnai Harkivban működtetett Fizikai és Technológiai Intézetet, ahol egy kísérleti atomreaktor található a hozzá való radioaktív anyaggal, amely tudományos vizsgálatokat, kutatásokat szolgált. Az intézet épülete állítólag nem szenvedett súlyos károkat, és nukleáris szivárgásról sem érkeztek jelentések.
A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az oroszok véletlenül el is találhatnak egy ukrán atomerőművet (abból a háromból, amelyek még nincsenek a birtokukban). A létesítmény súlyos sérülése esetén pedig radioaktív izotópok és sugárzó porfelhők szabadulhatnak el, nagy katasztrófát okozva a szűkebb és tágabb környezetben. Akár más országokban is. Európa lakossága tart is ettől. Néhol már pánikszerűen vásárolják a – veszélyes sugárzás ellen hasznosnak gondolt – jódtablettákat és az atomkatasztrófa utáni túlélésre szánt csomagokat.
Pedig a tudósok egy része és a nagyhatalmú atomlobbi veszélytelennek tartja a nukleáris erőműveket. Mások meg nem, és mielőbb bezárnák mindet, merthogy szerintük veszélyes az áramtermelésnek ez a formája. Ez a tábor a sokkal „békésebb” és környezetbarát zöldenergia mellett kardoskodik. Föl is hördült, amikor januárban az Európai Bizottság támogathatónak minősítette a földgáz- és a nukleáris energia használatát (bizonyos alkalmakkor) abban az időszakban is, amikor az EU megpróbál áttérni a tiszta energiára. Erre az évszázad közepéig kellene sort keríteni.
A vita ellenére egyre nyíltabb a verseny a nagy országok között, hogy melyik tud előbb megszabadulni az üvegházhatású gázokat kibocsátó hagyományos energiarendszerétől és biztosítani magának a klímasemlegességet. Ez azért lenne fontos, mert a Föld légkörének jelenlegi felmelegedését és az ezzel járó éghajlatváltozást az emberi tevékenység nyomán keletkező különböző üvegházhatású gázok okozzák. Ha ezen nem sikerül változtatni, elpusztulhat az élet a bolygón.
Egységes vélemény azonban még mindig nem alakult ki arról, hogy a vizionált klímasemleges (vagyis az elvárt szintre korlátozott szén-dioxid-kibocsátáshoz igazított) világban megfér-e az atomenergia. Az EU, amelynek 27 társállama közül tizenháromban van legalább egy atomreaktor, továbbra is megosztott a kérdésben. Hét kormány, köztük a francia és a magyar, tavaly márciusban közös levélben nyilvánította ki, hogy atomenergia nélkül nem lehet biztosítani a klímasemlegességet. (Némely tagok új atomerőműveket építenének, vagy csak bővítenék a meglévő kapacitásaikat. Az előbbi csoportba tartozik mások mellett Észtország, Lengyelország, Franciaország és Románia, az utóbbiba pedig Bulgária, Csehország, Magyarország és Szlovénia.)
A támogatói tábor fő érve, hogy a világ 415 (más forrás szerint 450) atomreaktorából származó áram ára viszonylag stabil (nem úgy, mint a földgázé, vagy a kőolajé) és a termelés is folyamatos. A másik oldal azonban úgy számol, hogy az alternatív és sokkal kevésbé veszélyes módon (így a víz, a szél és a Nap segítségével) előállított áram olcsóbb, mint a nukleáris komplexumokból származó.
Az atomerőművek elleni fő kifogás mégis a biztonságukkal függ össze. A kritikusok szerint, ha egy ilyen létesítményben komoly baj történik, netán harci cselekmény következtében, egy esetleges súlyos szerencsétlenség akár több (tíz)millió embert sodorhat (vég)veszélybe, a lakókörnyezetükkel együtt. A másik ellenérv a keletkezett atomhulladékra vonatkozik, amelynek szabálytalan, vagy veszélyeztetett tárolása környezeti katasztrófához vezethet.
