Két évtized után a centrista Emmanuel Macron lehet az első francia államfő, aki kétszer is választást nyer egymás után. Ehhez a szélsőjobboldali Marine Le Pent kell legyőznie, miként 2017-ben, amikor hasonló helyzet alakult ki az elnökválasztáson.
A második fordulóba akkor ők ketten vehettek részt. Ezúttal szintén megismétlődött az akkori eredmény: április 10-én a tizenkét államfőjelölt közül ismét Macron győzött (a voksok 27,6 százalékát szerezte meg), míg fő vetélytársára, a második helyezett Le Penre 23,41 százalék szavazott. Így bejutottak az április 24-i második fordulóba, amikoris kiderül: kettejük közül ki irányítja a következő öt évben a 68 millió lakosú Franciaországot, az EU egyik kulcsfontosságú hatalmát, illetve melyikük kap megbízatást arra, hogy megtalálja a kiutat a jelenlegi válságból.
A 44 éves Macron és támogatói az EU-párti, a külvilág felé nyitott választókat képviselik, Le Penék a befelé forduló, szuverenista, nacionalista táborba tartoznak. Az Ifop közvélemény-kutató intézet máris kiadott egy becslést, amelyből kiderül: a döntő szoros eredménnyel zárul, és Macron ünnepelhet a végén. Minimális különbséggel, 51:49 arányban győz Le Pen ellen.
Nagy küzdelem várható az biztos, ám az eredményt nehéz megtippelni, hiszen az első forduló előtt is azt mérték a közvéleménykutatók, hogy Macron alig egy-két százalék előnnyel végezhet az első helyen. Az április 24-i döntőben már több, eddigi riválisa támogatására is számíthat, míg mások Le Pen mellé álltak. Ez persze nem biztosíték az utóbbi sikerére, hiszen elutasítottsága a társadalomban magasabb, mint a jelenlegi elnöké. Pedig a Macron-féle hatalommal is sok francia elégedetlen, amit az első fordulóban úgy nyilvánítottak ki, hogy az átlagosnál magasabb arányban nem mentek szavazni. (A részvételi arány 74 százalék volt a korábban megszokott 80 százalékokhoz képest.)
Előzőleg (állítólag) Macron és Le Pen is jelezte, hogy utoljára indulnak a tisztségért, ezért személyes presztízs kérdése is számukra a győzelem. Különösen a Nemzeti Tömörülést vezető 53 éves Le Pen számára, aki eddig minden elnökválasztáson vereséget szenvedett, amelyen versenybe szállt.
Az utóbbi időben növelte népszerűségét. Annak ellenére is, hogy politikai ellenfelei szerint jó kapcsolatot épített ki az Ukrajna elleni háborút elindító Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és populista, soviniszta politikát folytat, amibe az EU (vagy ahogyan gyakran nevezi, a „törvénytelen szupranacionális szervezet”) ostorozásától kezdve a bevándorláselleneségig sok minden belefér. Meggyőződése, hogy Franciaország hanyatlik, szerinte ezen változtatni kell, és vissza kell szerezni az ország egykori nagyságát és a szuverenitását.
Az első forduló előtti kampányfinisben a megélhetési problémákra összpontosította figyelmét, s gyakran ismételgette protekcionista gazdaságpolitikájának egyik-másik tételét. Nyilván nem véletlenül, hiszen az – Ukrajna elleni orosz invázió miatt – elszálló energia- és élelmiszerárak egyre nagyobb elégedetlenséget okoznak a franciák körében is. Egy részüket az sem vigasztalja, hogy Macron mandátuma alatt jelentősen (sőt 14 éves mélypontra) csökkent a munkanélküliség. Igaz, országos viszonylatban még így is magas, megközelíti a 7,5 százalékot. Másokat az nyugtalanít, hogy Macron eddigi ötéves elnöksége idején alig tettek valamit a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért, az egészségügyi rendszer eróziójának megállításáért és a klímavédelem javításáért. Franciaország rendkívül magas államadósságát – amely a bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem 115 százalékán áll – leginkább a szakma kifogásolja. Az inflációt már annál többen veszik észre, és egyre többen elégedetlenek az életszínvonal romlásával is.
A francia lakosság legfontosabb gondja alighanem épp az árak és a bérek alakulása, vagyis a megélhetés, meg persze a nyugdíjrendszer, amelyet Macron szeretne átalakítani. Sok választót haragított magára azzal, hogy kilátásba helyezte a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését a jelenlegi 62-ről.
Bár Macronnak sikerült szétzúznia az állammal szemben több (főként szociális) követelést megfogalmazó, sőt a kormányzat reformpolitikájával szembeszálló sárgamellényesek – 2018 végétől 2019 közepéig látványos és országos tüntetéseket szervező – mozgalmát, a nyíltan lázongók által megjelenített elégedetlenség jó része megmaradt. A zúgolódók, köztük a sárgamellényesek által képviselt szegényebb rétegek tagjai ráadásul úgy érzik, Macron és a francia elit jobban megveti őket, mint valaha.
Az időnkénti nagy országos sztrájkok és a sárgamellényesek fenyegetései ellenére Macron jelentős változtatásokat hajtott végre a munkanélküli ellátás rendszertől kezdve az adórendszerig. Mindezt a meghirdetett gazdasági reformjainak, illetve munkahelyteremtési és bürokrácia-csökkentési programja keretében. (Kormányzata ehhez hűségesen asszisztált, hiszen Franciaországban az államfő kiterjedt jogkörökkel rendelkezik és rengeteg kérdésben döntő szava van.) Közben súlyos válságok sorát kellet kezelnie: a sárgamellényesek okozta felfordulás megszüntetése után következett a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború, aminek következményeit Franciaország is jócskán megérzi és megsínyli. (Macron több intézkedéssel igyekszik segíteni azoknak a franciáknak, akiket különösen érzékenyen érint a háború gerjesztette drágulási hullám.) Figyelemre méltó, hogy még ebben a nehéz helyzetben is esélyes a győzelemre.
Macron esetleges bukása óriási politikai és pénzügyi zavart idézne elő az EU-ban. Ha újraválasztják, további nehéz kihívásokra számíthat. És az is biztosra vehető, hogy a március közepén meghirdetett százpontos választási programja egy (jó) részét nem tudja megvalósítani. Pedig további jelentős állami beruházásokat ígért a mezőgazdaságban és az iparban, adócsökkentéseket helyezett kilátásba a cégek és a háztartások számára, az oktatásra és az egészségügyre is többet költene. A társadalmi kohézió erősítését és az egyenlőtlenségek elleni fokozottabb küzdelmet szintén fontos célkitűzésként említette. Szigorítana a bevándorláspolitikán is; mindenkit hazaküldene Franciaországból, akinek menedékkérelmét elutasították a hatóságok.
Egy erősebb Európában függetlenebb Franciaországot ígért. És olyan „történelmi döntéseket” is kilátásba helyezett, amelyek megvalósulásával mind hazája, mind az EU megvédheti magát a válságokkal szemben.
