Napjainkban sokan tanakodnak azon, hogy hová menjenek nyaralni. Mások meg tétováznak, bizonytalankodnak. De már a télre gondolva inkább tűzifát, élelmiszert vásárolnának, túlélésre fordítanák a „nyaralási” pénzt.
Az országok közül is egyre több készít, illetve valósít meg vészterveket. Az európai kormányok zöme attól tart, hogy Oroszország (jelentős részben) leállítja az ide irányuló gázszállításokat, s így kell átvészelni a telet, ami nem lesz könnyű. Az EU ezért hamarosan energiatakarékossági intézkedéseket javasol a gazdasági szereplőknek és a háztartásoknak.
Sok minden más is egyre kiszámíthatatlanabb, bizonytalanabb. Ami ma biztosnak tűnik, holnap már aligha marad úgy. Munkahelyek, (politikai, szakmai) karrierek, szilárdnak hitt devizaárfolyamok, nemzetközi szállítási és ellátási láncok, emberi kapcsolatok, sőt államok szűnnek meg. És kormányok hullanak szét egyik napról a másikra egymás után. Hogy csak az Egyesült Királyság, Olaszország, Észtország vagy Srí Lanka példáját említsük. Ezekben az országokban egyetlen hónap alatt (júliusban) omlott össze a vezetői struktúra. Néhol csak a miniszterelnök és a kormány mondott le, de az is megtörtént (Srí Lankán), hogy az államfő külföldre szökött a népharag elől.
Másutt egy baleset hívta fel a figyelmet arra, hogy jó lesz óvatosabbnak, megfontoltabbnak és körültekintőbbnek lenni, mert a baj mindenütt leselkedik. Különösen mostanság, amikor óriási átalakuláson megy át az egész világ, s ezért nagy a bizonytalanság.
A sajátos figyelmeztetésből épp a földi főhatalom vezetője, Joe Biden részesült. A 79 éves amerikai elnök június 18-án leesett biciklijéről a Delaware állambeli Rehoboth Beachen. Biztonsági emberei kíséretében kerékpározott éppen, amikor újságírók és nézelődők egy csoportjához akart odagurulni, ám egyik lába beakadt a pedálba, emiatt elvágódott és a földre zuhant. A történtek ellenére állítólag jól érzi magát.
Országa már nem dicsekedhet el ezzel, hiszen a gazdaság kínlódik, az infláció pedig bő negyven éve nem látott magasságokba emelkedett. Mindez sok tízmillió amerikai életét keseríti meg. A banki kamatok is szépen kúsznak fölfelé, ami a hiteltartozók óriási tömegeinek okoz fejfájást.
Az Egyesült Államok vetélytársának számító Kínában is nyugtalankodik a lakosság egy része. Részben a koronavírus-járvány miatt bevezetett új drákói intézkedések keltette bizonytalanság miatt, de másért is.
Feldühödött emberek vidéki bankokat rohantak meg Honan tartományban. Nem azért, mert félnek a globális pénzügyi rendszer folyamatban lévő átalakításának következményeitől, vagy országuk gazdaságának lassulásától, hanem azért, hogy hozzájussanak zárolt megtakarításaikhoz és megszabaduljanak attól a nyugtalanító állapottól, amelybe az ominózus helyi bankok kényszerítették őket.
A bizonytalanság nem csak az amerikai és a kínai gazdaságra nyomja rá a bélyegét, hanem körüllengi az EU-t is. És nem csak az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt. A bajok ugyanis sokkal korábban kezdődtek.
A 2008-as pénzügyi és gazdasági válság félrekezelésével. A kormányok és a jegybankok ugyanis csak ideig-óráig hárították el a (többnyire a nyugati világot ért akkori) krízist, közben félrevezető propagandával elhíresztelték ennek az ellenkezőjét. Óriási összegeket folyósítottak a pénzintézetek és a gazdasági szereplők megsegítésére, kimentésére, amit megismételtek a koronavírus-világjárvány 2020-as kezdete után is. Az alapproblémát, vagyis a fenntarthatatlan rendszereket azonban nem számolták fel, csupán kapkodva oltották a tüzet, „ingyenpénzzel” árasztva el majdnem mindent, óriási adóssághegyeket emelve.
Most meg azt a nagy zűrzavart próbálják mérsékelni, amelyet az ukrajnai háború és az annak nyomán Oroszország ellen bevezettet (kétélű) szankciósorozat okoz. Egyelőre csekélyke eredménnyel, s ez egyre nagyobb bizonytalanságot szül mindenütt.
A kialakult helyzetben nincs olyan valamire való intézmény, globális szakmai szervezet, amely ne figyelmeztetne szinte már havonta a tornyosuló viharfelhők jelentette veszélyekre.
Ezek közé tartozik a gazdaságok lassulása, esetleg visszaesése, az (életszínvonal-csökkenéssel tarkított) inflációs időszak elhúzódása, a (várható) kormányzati megszorításokkal kísért munkanélküliség, a gázellátási problémák felerősödése Európában (ahol ebből recesszió is lehet), valamint az energiahordozók, élelmiszerek és a nyersanyagok további drágulása. A nyersanyagokból ráadásul egyre kevesebb jut a világpiacra, ami újabb gondok forrása lehet.
Mindez súlyos társadalmi feszültségeket, felfordulásokat okozhat. A Világbank szerint 35 ország adósságválságba zuhanhat. Argentína, Ecuador, Libanon, Srí Lanka, Venezuela, Zambia már fizetésképtelen.
Senki se tudja, mi lesz ennek a vége. Az is talány, hogy mikor fejeződik be az Ukrajna elleni orosz invázió. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a háború évekig elhúzódhat. Londonban az orosz nagykövet a minap pedig közölte: „nehéz elképzelni”, hogy visszavonják egységeiket Ukrajnából. Andrej Kelin azt is elmondta, hogy az egész Donyec-medencét „felszabadítják”. Kijev viszont hatalmas ellentámadásra készül, hogy visszaszerezze az oroszok által megszállt déli, tengerparti területeket.
A végkifejlet bizonytalan. Arra mégis mérget lehet venni, hogy a háborúnak több lesz a vesztese, mint a nyertese. Az azonban csak sejthető, hogy a harci cselekmények befejeztével Ukrajna területe és lakossága (a külföldre menekült milliók, s az agresszió során megöltek híján) kisebb lesz, Oroszország pedig szegényebb, megalázottabb és kiszolgáltatottabb.
Biztosat alighanem senki sem tud a háború további menetrendjéről. Ám az már sokak számára egyértelmű, hogy a Moszkva és az ellenfelei között elmérgesedett, kiélezett viszony még évekig gerjesztheti az instabilitást világszerte, mindenekelőtt pedig Európában.
Ezért egyre több ország szövetkezik, fegyverkezik, nehogy ők is megjárják. Hivatalosan ugyanakkor mindegyik a békét sürgeti, sőt alig várja, hogy véget érjen az ukrajnai vérzivatar.
Különös önellentmondás ebben a zavarodott világban, hogy miközben a többség a békét szorgalmazza (úgy általában is), nem az olajágak és a galambok szaporításával foglalatoskodnak, sem konfliktuskezelők tömeges képzésével, hanem folyamatosan a fegyverbeszerzést, vagy gyártást sürgetik. Néhol még a sorkatonai szolgálat visszaállítását is. Mintha nem csak a világ tébolyodott volna meg, s nem csak a gyilkolászásokban résztvevők agya ment volna el, hanem a katonásdit erőltető politikusoké és tábornokoké is, akik ahelyett, hogy elbujdokolnának szégyenükben, inkább a mellüket döngetik, s öntelten, látszólag magabiztosan hirdetik mindenhatóságukat.
