Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek (1181–1226), az állatok védőszentje halálának a napja. A ferencesrend megalapítója a legenda szerint nemcsak értett az állatok nyelvén, hanem beszélgetni is tudott velük. Már a XIII. század elején azt hirdette, hogy szeressük, óvjuk az élő és élettelen környezetünket. A népmesébe illő legenda szerint Szent Ferenc prédikált a madaraknak, azoknak az embert lenyűgöző szárnyas lényeknek, akik egyedülállóan kiváltságosnak tűntek szabad szárnyalásuk és égi közelségük miatt.
Valamikor réges-régen, abban a bőrgatyás világban az embercsoportok léte a sikeres napi vagy heti vadászattól, a gyűjtögetés eredményétől függött. Akkoron még kétesélyes volt a küzdelem, a primitív eszközökkel felfegyverkezett ember ügyességén és rátermettségén múlott, hogy vadat ejt, vagy az „ejti” őt. Korunk emberének életében meghatározó szerepet játszanak a házi- és haszonállatok. A korszerű, gépesített mezőgazdasági termelés és állattartás ontja a terményeket és a húsnak való vágóállatokat.
A rámenős reklámokkal erőltetett minden szintű, mezőgazdasági és ipari termékek fogyasztása, a még többet és többet termelni logika mentén haladva mára oda jutottunk, hogy nem marad hely, természetes élettér a vadvilág számára. Az alapos németek kiszámították, hogy az ezredforduló óta csak az Európai Unió területéről nem kevesebb mint 300 millió madár tűnt el. A természet, az évmilliókban mérhető evolúció a gerinctelen és gerinces állatok olyan ámulatba ejtő változatos és színes palettáját hozta létre, amelynek minden egyes képviselője a maga életterében a fennmaradását szavatoló környezeti tényezőkhöz specifikusan alkalmazkodott. Ha ezt az érzékeny egyensúlyt az ember felborítja, nincs számukra menekvés.
Vonuló darvak esti találkozója (Fotó: Gergely József)
Egy egyszerű példa erre a madarak tavaszi násztevékenységének a kezdete. A hormontermelés a nappalok, a megvilágítás hosszának a növekedésével indul el. Ez a kulcsinger, de ez legalább egyelőre stabilnak látszik. A madaraknál maradva, az énekesmadarak többsége alkalmazkodott a növényvilág ciklikus, évszakos változásaihoz. A tavasszal kizöldülő bokrokon, fákon és cserjéken a madarak táplálékául szolgáló rovarok „hernyócsúcsa” április közepére esik. Minden óraműpontossággal működik, pontosabban csak működött a természetben, mindaddig, amíg színre nem lépett a modernnek nevezett Homo sapiens, a kétlábon járó, kapzsiságáról elhíresült emlős.
A sokat emlegetett klímaváltozással, a légkör melegedésével a rovarok hamarabb ébrednek téli dermedtségükből, hamarabb szaporodnak, hamarabb alakul ki a hernyócsúcs, amihez az énekesmadarak nem tudnak alkalmazkodni. Már nem akkor van a legtöbb táplálék a természetben, amikor a madárfiókáknak arra a legnagyobb szüksége lenne.
Az élőlények nagy része képtelen alkalmazkodni a viharos gyorsasággal változó környezethez. Nem csoda hát, ha az elmúlt 2-3 évtizedben több mint háromszázmillió madár és ki tudja még hány milliárd rovar tűnt el végérvényesen (az autóink szélvédőüvegje nyáron egykor tele volt rovarnyomokkal, ma száz kilométer megtétele után is alig ütközünk rovarokba). Az egyedfogyás felgyorsítja a fajkihalást.
A közelmúltban az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata (FWS) 23 fajt – 11 madarat, egy denevért, két halat, egy növényt és nyolc kagylót – nyilvánított kihaltnak. A bejelentést alapos tudományos kutatás, felmérés előzte meg. Sajnos rossz példáért nem kell a tengerentúlra menni, a Kárpát-medencében az elmúlt évtizedekben a fecskék olyan erőteljes, drasztikus fogyásának vagyunk a szemtanúi, hogy ha ebben a tempóban csökken tovább a fecskeállomány, akkor megtörténhet, hogy 20-30 év múlva már mutatóba is alig marad partifecske és villásfarkú füstifecske.
Napjainkban már sokak számára kiemelt jelentőségű kérdés az állatvédelem. A háziállatok és a vadon élő állatok egyformán megérdemlik a velük való kiemelt foglalkozást, az odafigyelést és a megfelelő bánásmódot.
Házi kedvencekről lévén szó, az állatok amennyire társai az embernek, legalább annyira kiszolgáltatottak is gazdáiknak. A helyzet javításához egyaránt szükség van a felelősen gondolkodó emberekre, a civil szervezetekre és a hatóságokra. A zöld mozgalmak, az állat- és természetvédő civil szervezetek egyre hangosabbak, egyre jelentősebb, egyre nagyobb méretű akciókat szerveznek és erőteljes propaganda-tevékenységet fejtenek ki. A tennivaló is mind több és több, a profithajszoló ipar nem ismer kegyelmet. A végveszélybe került fajok száma egyre nagyobb, a Föld élővilágát veszélyeztető változások visszafordíthatatlanná válása pedig egyre vészesebb közelségbe került.
Sajnos megtörténhet velünk az a szörnyűség, hogy egy napon arra ébredünk: madárdal nélkül köszöntött be a tavasz!
