Mosoly a jelmez mögött

Két dolog jut eszembe a farsangról. Az egyik, hogy végre vége a télnek, és kezdődhet a tavasz, a másik pedig a fánk, a temérdek mennyiségű farsangi fánk. Nem tudom, ki hogyan van vele, az én édesanyám fánkja verhetetlen, komolyan mondom, árulnunk kellene. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak farsangkor készít nekünk ebből a mennyei finomságból, nálunk odahaza ugyanis a fánk egész évben és temérdek mennyiségben aktuális.

Emlékszem, gyerekként a farsangi jelmezbál egyfajta rituálénak számított az életünkben, a legnehezebb része általában az volt, hogy el tudjam dönteni, minek is szeretnék beöltözni. A kivitelezés része ehhez képest már sokkal könnyebben ment, hála az én aranykezű és roppant kreatív édesanyámnak. Amikor már kitisztult a kép arra vonatkozóan, hogy vajon kinek a bőrébe is szeretnék belebújni, éjt nappallá téve varrtuk és ragasztottuk a jelmezemet, a legapróbb részletekre is odafigyelve. Így visszagondolva úgy érzem, ez volt a legszebb része a farsangnak, a közös munka és a kreatív ötletek megvalósítása, hiszen a végén tudtam, ha a jelmezbálon nem is, odahaza biztosan az enyém lesz a legszebb jelmez. Izgatottan ébresztettem a szüleimet a beöltözés reggelén, nem hagytam, hogy elfelejtsék, hogy különleges nap van, olyan, amelyen igen fontos dolgok várnak rám.

A múlt héten az egyik ismerősöm gyermekeinek meghívására ismét részt vehettem egy jelmezbálon, ahol összesen több mint negyven gyermek és ebből adódóan természetesen hatalmas ricsaj vett körül bennünket. Amikor körülnéztem, teljesen más dolgokat véltem felfedezni, mint évekkel ezelőtt, amikor még magam is gyermekként, önfeledt mosollyal az arcomon, látványos jelmezbe bújva lehettem részese a hasonló mulatságoknak. Mindenekelőtt a szülők arcára figyeltem fel, mindenki a saját gyermekét kereste az óriási tömegben, az arcokra pedig kiült az őszinte mosoly és a határtalan büszkeség. Azt hiszem, ha egyszer szülő leszek, számomra is mindennél fontosabb lesz az a lelkesedés és az a mosoly, amit egy ilyen élmény nyújthat majd a gyermekem számára. Aztán ránéztem a gyerkőcökre, akikkel én érkeztem. Lényegesen fiatalabbak voltak, mint az ott lévő gyermeksereg nagy része. Bátran mondhatom, hogy gyereknek lenni valóban a legklasszabb dolog az életben, ugyanis láttam, ahogyan kinyílt előttük a világ, ahogyan rácsodálkoztak a körülöttük lévő sok-sok beöltözött gyermekre, eleinte kissé félve ugyan, később egyre bátrabban barátkozni kezdtek egymással, miközben óriásikat kacagtak, persze, fél szemmel azért mindig hátranéztek, hogy ott vagyok-e még, ilyen módon növelve a biztonságérzetüket. Azt hiszem, a farsang a hagyományok megőrzésén túl, a télűzés és a tavaszköszöntés mellett, óriási közösségkovácsoló erő.

Hagyományaink megőrzése és újjáélesztése napjainkban nagy jelentőséggel bír. A járványhelyzet következtében sokkal kevesebb bál és összejövetel kerül megrendezésre, mint évekkel ezelőtt, azonban ezek azok az események, amelyek összehozzák a felnőtteket és a gyermekeket egyaránt. Személy szerint nem volt még alkalmam részt venni Mohácson, a busójáráson, viszont számtalan személyes tapasztalatot hallottam már róla, és kivétel nélkül mindenki azt javasolta, hogy egyszer az életben érdemes oda ellátogatni, hiszen felejthetetlen élményt nyújt a résztvevők számára. Elképesztő hangulatban a hagyományok újjáélesztésével űzik el a telet és várják a tavasz első rügyeit. Úgy vélem, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk ezen hagyományok megismerésére, hiszen minél többet tudunk őseink szokásairól, annál nagyobb értékeket tudunk továbbadni a jövő generációja számára. A mulatságok gazdagabbá tehetik a rajta résztvevőket. A maszkok és álarcok mögött kivétel nélkül mosoly lapul, amely arról ad tanúbizonyosságot, hogy a jókedv és a kacagás összehozza az embereket. Akár felnőtt, akár gyermek az ember, a farsang varázsa sosem múlik el. Az omlós fánk íze a szánkban évről évre emlékeztet bennünket azon farsangi élményeinkre, melyeket életünk során átéltünk, és amelyeket gyermekeink számára is szeretnénk épp úgy továbbadni.