Hogyan éli meg a főzést, ételkészítést?
1. Mindennapos, fárasztó kötelezettség. 17%
2. Olykor teher, olykor kiváló időtöltés. 47%
3. Játék az ízek világával. 26%
4. Nem tudok, vagy nem szoktam főzni. 10%
Majdnem mindenkit utolér a főzés, előbb vagy utóbb. Akinek a családjában hagyománya van e tudománynak, annak az ételkészítés nem okoz akkora fejfájást, hiszen valószínűleg átöröklődött egy-két jól bevált recept és praktika. Ahol pedig nem volt kifejezetten központi szerepe a sütés-főzésnek otthon, vagy az anyukának nem ez volt a kedvenc tevékenysége, ott nem ilyen egyszerű a helyzet. Ilyenkor előre el kell tervezni a főzés tanulását és akarását. Hiszen nem jön ösztönösen, sőt ebben az esetben semmilyen gyakorlati háttér nem áll rendelkezésre segítségül. Viszont általában eljön az idő, amikor el kell kezdeni, mert a rendelés vagy más gyors megoldások hosszú távon nem fenntarthatók. Egyszóval főzni kell, főként ha már nem egyedül él az ember.
Sokan azért nem szeretnek főzni, mert folyamatos tervezést igényel. Előre ki kell gondolni, miből álljon az aznapi menü. Naponta, vagy másnaponta feltenni a kérdést: ma mi legyen az ebéd vagy a vacsora?
Kutatni – immár az interneten – a legegyszerűbb, legfájdalommentesebb receptek után, hiszen a munka és más kötelezettségek mellett nemigen adódik idő és ihlet a hosszadalmas főzőcskézésekre. Sőt egészen új megvilágításból szemléljük a feladatot, ha már gyerekekkel is gyarapodott a család.
Számolni kell azzal is, hogy lehet, a hároméves gyerkőc nem hajlandó megenni a nagy gonddal elkészült fogást, vagy a kamasz fintorogva vonul el az ebédlőasztal mellett.
Míg mások arra panaszkodnak, hogy a főzéssel járó előkészületek és a mosogatás elveszik kedvüket a finom falatok megalkotásától. Tény, hogy mindkét tevékenység időigényes feladat. S mindehhez még hozzá sem számoltuk magának a műveletnek az időigényességét.
Gyakran hallani olyan hétköznapi szakácsokról is, akik számára a főzés valódi kreativitást jelent, mégsem szeretnek mindennap a konyhában robotolni. Olykor azonban jó érzés elmerülni a szeletelés ritmusos monotonitásában, az összetevők elvegyítésében és a koncentráció nyújtotta elmélyülésben. A főzés rituális világa akár fel is tölthet. Jó érzés, ha a sikerélményhez elismerő szavak is társulnak, s ha megörvendeztethetjük a szeretteinket, a rokonokat, a barátokat az általunk alkotott ételkülönlegességgel, vagy akár egy egyszerű recepttel. Hiszen nem csupán a recept bonyolultsága teszi finommá az ételt, a hétköznapi ízeknek is nagyon tudunk örülni.
Örömmel és kíváncsisággal hallgatom azokat, akik hobbijuknak tekintik a főzést, és szívesen kikapcsolódnak egy-egy étel elkészítése közben. Ösztönösen keresik az újabb gasztronómiai kihívásokat, életfilozófiaként élik meg a főzés műveletét.
A főzés világa egyszer engem is magával ragadott. Egy évig intenzív önképző főzőtanfolyamra fogtam magam. Minden nap főztem. A terhesség ideje alatt – amikor már meg tudtam állni a konyhában erősebb hányinger nélkül – határozottan és igencsak céltudatosan vetettem bele magam a főzés folyamatába. Először igyekeztem elsajátítani az alapokat, azután egyre nagyobb kedvvel vágtam bele a különféle műveletekbe. Mindennap készült leves, főétel, e mellé köret, főzelék vagy saláta, sőt mindhárom. Igyekeztem minél szélesebb ívben bevenni a lépéseket, és úgy gondoltam, ha már elszántam magam, hogy tökéletesítsem tudásomat a főzés terén, nagyobb kihívást jelent, ha egyszerre több mindent, párhuzamosan próbálok ki – nagyobb a motiváció és izgalmasabb végeredmény születik. Általában reggel kilenctől egy óráig a konyhában töltöttem az időt. Recepteket olvastam, lépésről lépsére haladtam az ételkészítésben. Repült a lisztfelhő, rotyogott a leves, majdnem kifutott a rántás, sült a hús a sütőben. A mosatlan edények pedig egyre gyarapodtak a mosogatóban. Minden nap új receptek után kutattam. Új kihívásra vágytam. A főzésre alkotásként tekintettem. A végeredmény olykor nem lett dicséretes, de többnyire meg lehetett enni az étkeket. Nem volt hiábavaló az igyekezet. A levesek, főzelékek és a sütemények készítése terén nagy előrehaladásra tettem szert. Ezért nagy öröm tölt el, mert ma is ezt a tudást kamatoztatom, mindannak ellenére, hogy mosolyogva emlékezem vissza erre az időszakra. A főzési hév évére, amikor minden áron meg akartam hódítani magamnak a konyhát.
