„Dehogy merevít meg delelés / még romlatlan madár a májam / gyöngy még bennem az elrendelés / hogy a bolondok útját járjam / amíg a vérem kereke jár / a szél amíg számat csiszolja / lesz a veszett ügynek bolondja” – e sorokkal kezdődik Nagy László Elhúllt bolondok nyomán című verse, amelyet a ’70-es években írt Béres József agrármérnök, kutató, a Béres Csepp feltalálójának, kifejlesztőjének tiszteletére. Írásával a neves költő kiállt a hatalom által meghurcolt tudós mellett, akit perrel, börtönnel fenyegettek, ha nem hagyja abba gyógycseppjeinek gyártását és terjesztését. Béres József ügye nagy port kavart a korabeli Magyarországon, „a művészek és a fél magyar értelmiség ezzel foglalkozott”, nem beszélve a politikai körökről, amelyek mindenkit igyekeztek ellehetetleníteni, aki Béres mellett kiállt.
Az utókor talán nem is ismeri behatóan az elkötelezett tudós kálváriáját, mindazt, ami éveken át zajlott a ma is ismert és sokak által használt gyógynövénycseppek létrejötte és engedélyeztetése között. Izgalmas témát talált tehát Gyöngyössy Bence, amikor úgy döntött, hogy Béres József élettörténetét viszi filmre. A tervezett mű létrejöttének története azonban csaknem olyan fordulatos, mint választott témájáé, a cseppeké. A Filmalap ugyanis nem finanszírozta a benyújtott forgatókönyv megvalósítását, viszont az MTVA látott benne potenciált, s azzal a kikötéssel támogatta, hogy tévésorozat legyen a tervből. Így született meg egy négyrészes sorozat, Cseppben az élet címmel, valamint egy dokumentumfilm, Béres József életútja címmel. Ezeket követően készülhetett el végül az eredetileg tervezett mozifilm is, A feltaláló, két órába sűrítve a gazdag és fordulatos életutat.
A film története nem öleli fel Béres József egész életét, csupán a Béres Csepp megszületéséhez vezető, illetve a szer elfogadtatásáig tartó éveket, a korábbi életeseményeket a film eleji kurta összefoglaló, a későbbieket, a szer utóéletét pedig feliratok tartalmazzák. Megismerkedhetünk tehát a Kisvárdán agrármérnökként tevékenykedő Béres Józseffel, aki hosszas kutatás után fedezi fel, hogy a növénybetegségek egy része nyomelemhiány folytán alakul ki, azok pótlásával viszont kezelhetők az elváltozások. Ezt a felismerést gondolta tovább, s arra jutott, hogy ha ez az eljárás növények esetében működik, akkor működnie kell az állatoknál, sőt az embereknél is. Kísérletezésbe kezdett, aminek eredményeképpen 1972-re elkészült a Béres Csepp nevű gyógynövénykészítmény. A kutató előbb saját magán tesztelte a szert, majd nagybeteg testvérén, Irénen, s mivel hatásosnak bizonyult, elkezdte a vele való gyógyítást, és kérvényezte a cseppek szabadalmaztatását. A szocialista hatóságok azonban kuruzslónak tartották Bérest, „jöttment falusi vajákosnak, füvesembernek” titulálták, meghurcolták és bíróság elé állították. A vádpontok szerint legfőbb bűnei azok voltak, hogy munkaidő után magáncélú kutatásra használta a munkahelyi laborban a „dolgozó nép eszközeit”, és a közeli kórházból kicsempészett emberi szöveteket vizsgált. Ezeknél nagyobb bűn volt azonban Béres magatartása, aki a helyi pártbizottság meglátása szerint „problémás ember”, mivel kutatásával „rendszerellenes, felforgató tevékenységet” folytat, ráadásul „a világ legakaratosabbja”, „önfejű, aki kivonja magát a rendszerből, ahelyett, hogy beilleszkedne”.
Gyöngyössy Bence rendező nagy hangsúlyt helyez a korabeli rendszer ábrázolására, rávilágítva a kor abszurditására és ellentmondásaira, filmje így nemcsak életrajzi drámaként, hanem „kommunistaellenes vádirat”-ként is megállja a helyét. A filmben számtalan rendszerellenes kritika hangzik el, köztük például a következők, amelyek a didaktikusság határán billegnek: „a rendszerrel van probléma: van egy sorminta, aki kilóg, azt levágják”; „a szer nem lehet annyira hatásos, mint amennyire veszélyes az ellenség, aki létrehozta”; „ebben az országban az lesz, amit Budapesten a párt akar”; „manapság a haza, ahol az embert hagyják élni”. De számtalan szállóigeszerű megfogalmazás is e csoportba tartozik, például: „tiltunk vagy tűrünk”; „maga még egy légytől is fél, ha nincs rajta vörös csillag”; „nem elég kirúgni, el kell lehetetleníteni”. Ez utóbbit, az ellehetetlenítést Béres József számtalanszor megtapasztalhatta, hiszen folyamatosan megfigyelték, besúgókat állítottak rá, szóbelileg fenyegették, lefoglalták a kutatási anyagait, laborjának felszerelését, házkutatást tartottak nála, majd bíróság elé került az ügye, hogy kuruzslóként börtönbe zárhassák. Csakhogy a rosszakarókkal ellenben sokan kiálltak a tudós mellett, elsősorban az emberek, akiket gyógyított a cseppjeivel, valamit kulturális nagyságok, köztük a már említett Nagy László, továbbá Illyés Gyula, Örkény István, Ratkó József, Déry Tibor, a politikusok közül pedig Pozsgay Imre kezdett el foglalkozni Béres kálváriájával, és közbenjárására egészen Aczél Györgyig eljutott a dolog híre. Ennek köszönhetően találtak végül megoldást az ügyre, hiszen Béres József elutasította a felkínált disszidálási lehetőséget (ami nyilván a legkényelmesebb megoldás lett volna a korabeli hatalomnak), kénytelenek voltak hát felmenteni őt a vád alól, de olyképpen, hogy ne lehessen belőle hős, hivatalosan legalábbis semmiképpen. Így cseppjei nem gyógyszerként, hanem gyógyhatású készítményként kerülhettek gyártásra a Herbária gyógynövényes cég égisze alatt. A politikusok abban bíztak, hogy ha nem reklámozzák, hanem csak kiteszik a boltok polcaira, hamar elfelejtik az emberek a terméket és az egész hajcihőt. Ma már tudjuk, hogy nem így történt, hiszen a cseppeket 2000-ben hivatalosan vény nélkül kapható gyógyszerként törzskönyvezték, három évre rá pedig hungarikummá nyilvánították, a Magyar Értéktár része, Béres József pedig munkásságáért több nívós elismerésben részesült.
A hatvanas-hetvenes évek szocialista Magyarországának társadalmi hátteréből jócskán merítő, sokoldalú alkotás tehát A feltaláló, amelyben a Gáspár Sándor által remekül megformált Béres József alakja dominál elsősorban, hiszen van abban valami tiszteletreméltó, ahogy ez a megalkudni képtelen, elhivatott, akaratos, rendíthetetlenül optimista ember szinte népmesei hősként megvívja harcát a rendszerrel, amely ellenséget lát benne, holott ő csak segíteni szeretne az embereken. Ennek tükrében válik Béres József elkötelezettsége és morális értékrendje különösen fontossá, példaértékűvé.
