„Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.” (Mt 7, 12)
A Szentírás földi életünk minden kérdésében eligazít, mert Isten igéje létünk minden területét érinti, és mindenre fényt derít. Az idézett bibliai igénkben, mely Jézus Krisztus Hegyi Beszédéből származik, Urunk megtanít arra, hogy miképpen viszonyuljunk embertársainkhoz. Nagyon jól tudja, hogy az egyszerűnek tűnő kérdés mindig próbára teszi a keresztyén embert. Hiszen az a tény, hogy milyen a magatartásunk, az egymáshoz való viszonyulásunk döntően meghatározza kapcsolatainkat, együttélésünket, mindennapi közérzetünket, életünket. Kapcsolataink milyenségétől függ, hogy haragban élünk-e vagy barátságban, szeretetben-e vagy viszálykodásban, békében-e vagy háborúságban, nyugodtan-e vagy szorongások között. És mindez senkinek sem lehet közömbös. Jézus tehát most is az Istennek tetsző élet parancsolatával akar használni nekünk.
Régen az emberek közötti viszonyt rendező törvények, csaknem kivétel nélkül, arra irányultak, hogy az embereket visszatartsák, elriasszák attól, hogy egymásnak ártsanak. Ugyanakkor ezek a régi törvények nemcsak tiltották a rossz cselekedeteket, hanem az esetleges megtorló intézkedéseket is kilátásba helyezték, mint büntetést a tiltott cselekmény elkövetéséért. Egyszóval ezek a régi törvények elrettentéssel akarták megakadályozni a rosszat. Még Mózesnél is ilyeneket találunk: „És ha valaki sérelmet ejt a felebarátján, amint ő cselekedett, vele is úgy cselekednek: törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; amilyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.” (3 Móz 24, 19–20)
S vajon ilyen kegyetlen törvénykezés mellett megszűnt-e a gonoszság? Pedig igazságosnak látszik, mert egyfajta egyenlőség van benne. Ha te úgy cselekszel, veled is úgy cselekednek. De egyáltalán nem javult a helyzet. Akkor viszont hol van a hiba? Talán a törvényben? Nem. A törvény Isten kijelentése, tehát örök és igaz. A törvény felfogásában van a hiba. Egyértelmű számunkra, hogy ez a régi törvényfelfogás az emberiség életében csak még nagyobbá tette a bajt.
És akkor jött Jézus és új megvilágításba helyezte az addig rosszul értelmezett törvényeket. Szinte látjuk, amint fokozatosan igyekszik megdönteni a régi rossz felfogást: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek... Én pedig azt mondom néktek...” Mintha csak ezt mondta volna: Ti eddig a törvénynek csak a rossz oldalát láttátok, de én azért jöttem, hogy tökéletessé tegyem a törvényt, sőt betöltsem azt, hogy megmutassam annak jóságát, áldásaiban részesítselek titeket. Most új utat mutatok nektek. Ne gondoljátok, hogy a rossznak rosszal ellen lehet állni. Nem szűnik meg, sőt még inkább növekszik. Ne gonosszal álljatok ellent a gonosznak, hanem éppen ellenkező fegyverrel harcoljatok: a gonoszt, a rosszat jóval győzzétek le!
A régi felfogás alapján úgy akarták megakadályozni a rosszat, hogy hasonló rosszal próbálták elrettenteni az embereket. Jézus viszont a jó cselekedetekre, a szeretetre, a jóságnak a rosszat meggyőző erejére mutat rá. Senki sem óhajtja magának a rosszat, viszont mindenki kívánja a jót. Ezt a kettős kívánságot teszi Jézus az emberi élet alaptörvényévé, és ezzel olyan bölcs törvényt adott, amelynél jobbat senki sem adhat. Ő maga azt mondja, hogy „ez a törvény és a próféták”, azaz a törvény is ezt akarta megvalósítani és a próféták is ezt a célt szolgálták.
Az örökérvényű aranyszabály Jézus tanításában ez: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is cselekedjétek azokkal!” Jézus tehát arra tanít bennünket, hogy nekünk több jót kell cselekednünk az emberekkel, mint amennyit várunk tőlük. Azokkal is jót kell tennünk, akiktől semmi jót nem várunk. Sőt akkor leszünk igazán boldogok, ha azokkal cselekszünk jót, akik nem fizetik vissza nekünk, „..mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.” (Lk 14, 14/b)
A nagy kérdés számunkra az, hogy hogyan tehetjük ezt a jézusi értékrendet a mi életünk gyakorlati részévé, hogyan valósíthatjuk meg? A legtöbb ember mindig másnak adja a jó tanácsot. Előszeretettel szoktunk másokat kioktatni. Ha mi valóban keresztyének, azaz Krisztus-követők szeretnénk lenni, akkor Jézusnak ezt a tanítását nem továbbadnunk kell, hanem elsősorban a saját életünkben kell megvalósítanunk. Ne a mások életébe avatkozzunk bele és ott kezdjük el a javítást, hanem elsősorban a magunkéban. Törekedjünk tehát arra, hogy a mi jócselekedeteinkből látszódjék meg, hogy Krisztushoz tartozunk, mert tanítását szívünkben hordozzuk: „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5, 16)
Olyan világban élünk, amelyben nem annyira a szeretet, de sokkal inkább a dzsungel törvénye érvényesül, amelyben ember embernek farkasa, ahol az „aki bírja marja” jelszó hangzik fel minduntalan. De a mi Urunk Jézus Krisztus nem erre tanít és mutat példát, hanem arra, hogy mi keresztyének, ne úgy cselekedjünk, ahogyan a legtöbb ember cselekszik ebben a világban, hanem ahogyan szeretnénk, hogy mások cselekedjenek velünk. Szeretnénk, ha szeretnének? Szeressünk! Segítségre szorulunk? Segítsünk másokon! Kapni szeretnénk? Adjunk! Legalább most az egyszer ne másokból induljunk ki, hanem magunkból. De ne is magunkból, hanem Jézus Krisztusból, az Ő példájából, aki szerette ezt a világot, miközben az nem szerette Őt, s imádkozott érte, mikor megfeszítették: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!” És önmagát áldozta a bűnös emberekért. Igen, ez a törvény és a próféták.
Jézus tanítása alól nincs kitérés: „Úgy cselekedjétek!” – hangzik az Úr parancsa – a megelőző szeretet lelkületével igyekezzetek járni az élet útján, és ne várjatok jócselekedeteitekért fizetséget! Ámen.
(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)
