Mára már több elmélet is kialakult annak kapcsán, miért hagyja el hirtelen ennyi értelmiségi a Saša Janković volt ombudsman vezette ellenzéki Szabad Polgárok Mozgalmát. Azon túlmenően, hogy egyes „független” elemzők kaján mosollyal az arcukon figyelik a történéseket, mások szinte sírva fakadnak, hogy hova jutott az egyetlen jövőképpel is rendelkező ellenzéki mozgalom, s ezeknek az érzéseknek megfelelő „elemzést” adnak, amikor felkérik őket az eset kommentálására, felmerültek a kommentárok között egyszerű és elfogadható nézőpontok is.
El kell fogadni: sokan azért távoznak a mozgalomból, mert egyszerűen nem találták meg benne a helyüket, számításaikat, érdekeiket. Ez teljesen normális egy viszonylag újnak számító politikai szervezet esetében: sokan valóban azért állnak be a sorba, mert bizonyos elvárásokkal rendelkeznek maga a mozgalom, saját szerepvállalásuk, s bizonyára a mozgalom vezetője irányába is. Ha ezek az elemek között valamelyik kapcsán gondok alakulnának ki, az illető szabad döntésének tárgya, hogy marad, s alkalmazkodik vagy próbál változtatni a helyzeten, vagy egyszerűen odébbáll, mert nem kívánja akadályozni a munkát, esetleg új utakon látja saját érvényesülésének lehetőségét. Olyan elképzeléseket is hallani lehetett, hogy a szervezet vezetője túlságosan demokratikus felépítményt álmodott meg, olyat, amely a szerb politikai színtéren képtelen létezni és fennmaradni. Nem érvényesítheti mindenki az akaratát és elképzeléseit egyformán, elengedhetetlen, hogy egyesek elégedetlenek legyenek és távozzanak. Aztán itt van a sokak számára elfogadhatóbbnak látszó állásfoglalás is: Janković nemhogy nem demokratikus, hanem éppenséggel diktatórikus alapokra igyekszik helyezni az utóbbi időben a Mozgalmat, pontosan olyanokra, amilyenekre a szervezet tagjai szerint a vučići rezsim is építkezik, s ilyen körülmények között jobbnak látják, ha időben elbúcsúznak a szervezettől.
A legutóbb Božo Prelević ügyvéd és Kokan Mladenović színházi rendező hagyták el az SZPG-t. Prelević távozása azért is lényeges, mert éppen őt bízták meg a belgrádi városi bizottságnak a létrehozásával, de további tizenkét községi szervezetnek a megalapításában is jelentős szereppel bírt. Valóban belső gondokra enged következtetni, ha valaki távozik onnan, ahol éppen a legfontosabb munkát bízták rá. Nem kommentálta hosszasan döntését, annyit jelentett ki, hogy a Mozgalom helyi bizottságait létrehozta, ezzel munkáját befejezte, s a távozás mellett döntött. Mladenović nyilatkozatában elintézte a kérdést annyival: soha nem is volt túl aktív. Ezzel a kijelentéssel véglegesítette ugyan elhatározását, noha úgy tette ezt, hogy közben ártani sem igen akart azoknak, akik látnak még jövőt Janković ellenzéki táborában. Magánjellegű okokra hivatkozva a frissen megválasztott elnökségi tagok sorából távozott Goran Marković és Aida Ćorović is, bár ők nem léptek ki a Mozgalomból, folytatják tevékenységüket, csak nem vezetői beosztásban. Korábban már elhagyta a szervezetet Dušan Teodorović, Srđan Škoro, Tatjana Vojtehovski, Milica Kralj, Zoran Ivošević és mások is.
Bármi is legyen az oka az SZPG-t idejekorán elért rengéseknek, kísértetiesen emlékeztethetik sokunkat a történtek a Liberális Demokrata Párt évekkel ezelőtti helyzetére, amikor szintén számos jelentős szereppel rendelkező értelmiségi döntött úgy, hogy Čedomir Jovanović pártelnök hibáira, a szervezet működésében tapasztalható fennakadásokra rámutatva a párt nélkül folytatja tovább közéleti tevékenységét. Vannak azonban lényeges eltérések is. Az LDP akkorra már számos választáson volt túl, jelentős eredményeket is elkönyvelt a múltban, bejutott a döntéshozásba az állami hatalmi apparátus különböző szintjein, igaz, nem tudott az 5–8 százalékos teljesítménynél sehogyan sem feljebb kúszni. Ez azóta sem sikerült neki, de továbbra is jelen van a politikában, és, nem mellesleg, a parlamentben is. A Szabad Polgárok Mozgalma mindezt még nem mondhatja el magáról. Az első nagyobb megmérettetés a tavasszal esedékes fővárosi helyi önkormányzati választás lesz, s arra nem vet jó fényt, ha már a startnál ekkora a vérveszteség. A szerbiai és a belgrádi hatalomváltás is cél lenne ellenzéki oldalon, aligha kivitelezhető viszont az ötlet úgy, hogy még a hasonló beállítottságú ellenzéki pártok között sem jön létre gyümölcsöző együttműködés.
