Nincs időm!

Manapság talán az egyik leggyakrabban használt szavunk az idő. Ha valamit nem érkezünk elvégezni, ha nem jutottunk el valahová, gyakran mondjuk, nincs időm. Időzavarral küszködünk, miközben azt is állítjuk és tapasztaljuk, hogy felgyorsult a világ körülöttünk, a gyorsaság pedig az időt jelenti. Sokkal rövidebb idő alatt történnek meg a dolgok, mint korábban. Lépést tartani ezzel mindennapi kihívást jelent.

Az idő értelmezése lehet filozófiai, tudományos, megélése viszont szubjektív, és attól függ, éppen milyen helyzetben vagyunk vagy milyen tartalomról beszélünk. Gondoljunk csak vissza, hogy kicsi korunkban milyen hosszúnak tűnt egy óra hossza, kamaszként a tanítási óra, s milyen idősnek látszott az, aki 40 éves. Az egyéni megítélés életkorral változik. A felnőtt ember másként éli meg az időt, az életkort mindenképpen, de talán még a várakozást is, bár nem hiszem, hogy van olyan ember, aki szeretne az orvosnál, a postán vagy a buszállomáson várakozni.

Az idő fontos része életünknek. Mérésével már időszámításunk előtt foglalkoztak. Fontosságát az is jelzi, hogy világszerte egyeztetett rendszer szerint mérik. A társadalom szervezettségének egyik fontos eleme a mért idő. Rendszereket meghatározó és tudományos kutatások alapjait képező része. Így például a munka hatékonyságát is egyebek között idővel mérik.

Az élet ritmusát határozza meg az idő. A pénzközpontú világban kiemelt jelentőségű a gazdaságosság. Ebből a megfontolásból már a 20. század elején egyes országok az energiatakarékosság érdekében bevezették a nyári időszámítást. Az első világháború végeztével aztán beszüntették, akik alkalmazták. A második világháború kitöréséig senki sem foglalkozott az óraátállítással, majd a háborús években ismét teret nyert különböző formában. 1970-ben tért ismét vissza a nyári időszámítás bevezetésének divatja, és tíz évvel később az Európai Unió összes tagországa már átállította az órát. 1996-ban az Európai Unió egységesítette a nyári időszámítás szabályait, hogy a munkanap korábban kezdődjön és a megnövelt napos órák számával energiát takaríthassunk meg. A nyári időszámítást 2001-ben irányelvekben rögzítették.

Ezek szerint március utolsó vasárnapján a helyi időzónában egy órával előre kell tekerni az óramutatókat. A nyári időszámítás vége október utolsó vasárnapja. Az év hét hónapján keresztül egyfajta időbeosztásban él a világ egy része, a maradék öt hónapban pedig egy másik szerint. Már a bevezetése óta vita folyik arról, vajon érdemes-e átállítani az órákat. Valóban akkora a haszna, hogy megéri felborítani az emberek életritmusát?

Az óraátállítás előnyeként elsősorban az energiamegtakarítást emlegetik. Nemcsak otthon vagy a munkahelyen fogy kevesebb energia, mivel nem kell a világítást használni, állítják a nyári időszámítás bevezetésének támogatói, hanem a munkaidő végeztével az emberek még sok időt tölthetnek a szabadban, mert még világos van, s addig sem használják otthon az elektromos készülékeiket és nem világítanak. Azt is az óraátállítás pozitív hatásának mondják, hogy az emberek a szabadban vannak, tehát egészségesebbek lesznek. A közlekedésre is jótékony hatással van a nyári időszámítás, mert kevesebben vezetnek szürkületben, csökken a balesetek száma, és mivel hosszabbak a nappalok, a turistáknak is több idejük van arra, hogy elköltsék pénzüket.

Bevallom, én abba a táborba tartozom, amelynek tagjai nem tartják jónak az óraátállítást. Napokig, sőt hetekig szenvedek, a testem egyszerűen nem tud átállni az új időre. A működésünk ugyanis nem az órától függ. Van saját megélt időnk. Ezzel addig jól el is vagyunk, amíg nem kell időre odaérni valahová, vagy ha nem utazunk. A vonat indulását nem a mi időnkhöz mérik, hanem az óraátállításhoz, a nyári időszámítás szerint az korábban indul, mi meg szenvedünk, mert a megélt időnket felülírják.

Dacára annak, hogy több alkalommal is indítványozták már nálunk, hogy az iskolákban a tanítás nyolckor kezdődjön, nem sikerült mindenütt bevezetni. Vannak iskolák, ahol továbbra is hét harminckor kezdődik a tanítás. A fél nyolcas munkakezdés az óraátállítás kezdetén meglehetősen sok nyűggel jár. Hogy a gyerek odaérjen a fél nyolcas órakezdésre, fél hétkor kell, hogy felkeljen és rohanjon a buszra. Nincs a tévékben mutogatott kényelmes, bőséges reggelizés a családdal, csak rohanás van, és útközben vagy eszik a gyerek valamit vagy nem. Március végétől a nyári időszámításnak köszönhetően ténylegesen fél hatkor kel a gyerek. Kinek jó ez?

Este nem tudunk elaludni, mert még korán van, reggel meg fáradtan ébredünk. Nem egy-két napig, hanem hetekig. Ez alatt az idő alatt a kimutatások szerint megnő a közlekedési balesetek száma, és az infarktusok számának növekedése is összefüggésbe hozható az óra átállításával, mondják annak ellenzői.

Ha arra gondolok, hogy a szeszélyes, sőt szélsőséges időjárás mennyire megviseli a szervezetünket, bizony nem hiányzik még egy óraátállítással járó kellemetlenség. Sőt kockázat, ha hinni lehet a felméréseknek, hogy mennyire megviseli szervezetünket az óraátállítás.

Magyarországon kiszámították, hogy az óraátállításnak köszönhetően éves szinten minden lakos 750 forint értékű energiát takarít meg, ami nem indokolja a nyári időszámítás bevezetését. Nincs olyan mértékű megtakarítás, ami a kellemetlenségeket ellensúlyozná. Különösen manapság, amikor a modern épületekben a világítás és a klímaberendezések használata független a napos órák számától. A nagy rendszerek működésének átállítása is gondot okoz, vannak szerelvények, amelyek az átállítás idején egy órát várakoznak.

A napokban az Európai Parlament azzal a magyarázattal, hogy rengeteg állampolgár kifogásolta az évi kétszeri óraátállítást, egy állásfoglalást fogadott el, amelyben arra kérik az Európai Bizottságot, vizsgálja felül az óraátállítás egészségügyi, közlekedési és energiamegtakarítási hatásait.

Január végén már megkezdődött az adatgyűjtés. A kezdeményezés Finnországból indult, ugyanis ott több tízezer polgár fordult a finn kormányhoz, hogy töröljék el az óraátállítást, és a nyári időszámítást állandósítsák.

Az idő megfoghatatlan és önmagában értelmezhetetlen. Csak valamilyen tartalom, történés, folyamat viszonylatában érzékeljük, értelmezhetjük. Ilyetén még akkor is „énidőnek” éljük meg az óraátállítást, ha az rendszerben történik.