Három internetszolgáltatóhoz is volt szerencsém az utóbbi öt évben. Az elsőnél az volt a gond, hogy a szerződésben rögzített díj összege egy év alatt valamiképpen majdnem a kétszeresére növekedett. A másodiknál nem felelt meg a szolgáltatás minősége, a harmadik pedig nem elégíti ki a jelenlegi igényeimet. Különféle részletekbe és apró betűs részekbe sohasem bonyolódtam, mert számomra mindez túlságosan szövevényes időpazarlás. Azon sem töröm a fejem, hogy most éppen át akarnak-e verni vagy sem. Biztos vagyok abban, hogy igen. Egyszerűen tovább állok, ha nem tetszik valami, elkerülve a konfliktus lehetőségét. Lehet, hogy nem ez a legjobb taktika. Mert beszűkültek immár lehetőségeim, ugyanis eljutottam a harmadik olyan szolgáltatóhoz, amelynek igénybe vettem „kedvező” ajánlatait, és ezzel elérkezett a vég. S mindez azzal is járt, hogy tapasztalt hűségidő-megszakítóvá váltam.
A hűségnyilatkozatok első pillantásra nem tűnnek veszélyesnek. Ideális esetben mindkét fél számára kedvező lehetőségeket rejtenek. Az ügyfélnek azért jó, mert az általa kiválasztott vonzó ajánlat több éven át változatlan marad. A szolgáltató pedig élvezheti annak az előnyét, hogy szolgáltatása ellenértékéhez biztosan hozzá fog jutni évekig. Probléma akkor adódott, amennyiben az ügyfél valamilyen okból kifolyólag úgy döntött, hogy a hűségidő lejárta előtt megszakítja a szolgáltatóval kötött szerződést. Ekkor komoly pénzbeli következményekkel számolhatott. Az ügyfél mindeddig kénytelen volt a szerződésbontást követően törleszteni az összes hátramaradt részletet. Ezért sokan arra kényszerültek, hogy a szerződés lejártáig fizetik a havonta érkező számlákat, annak ellenére, hogy nincsenek megelégedve az adott szolgáltatással.
A legújabb információk szerint mindennek vége. A szolgáltatók ezentúl nem büntethetik a felhasználót, amiért a hűségidő lejárta előtt szerződést bontanak. A kereskedelmi minisztérium határozata alapján a mobil- és vezetékestelefon-operátorok, valamint a kábel- és internetszolgáltatók kötelesek változtatni az eddigi ügyvitelükön, amely egyébként sem felelt meg a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezéseinek. A szolgáltatóváltás ugyanis nem köthető feltételekhez. A szerződés aláírásakor jóváhagyott kedvezmény különféle bonyodalmakat okozott az eddigi gyakorlat során. Annak ellenére, hogy az engedményt az ügyfél éppen a szerződés aláírásának köszönhetően kapta. Ezért a fogyasztóvédelmi szempontok szerint a szerződésbontáskor csupán a különbözet megfizettetésére kötelezheti a felhasználót a szolgáltató.
A tanulság számomra az, hogy mindenképpen érdemes elolvasni a szerződés apró betűmérettel írt részeit is. A különféle ajánlatok között koránt sem könnyű a tájékozódás. Mindeddig ugyanis háromféle hűségnyilatkozat létezett, s nem mindegyik volt egyformán veszélyes. A szolgáltatói hűségnyilatkozat esetében nem választhattunk másik operátort. A szolgáltató olcsóbb vagy drágább díjcsomagjai között azonban szabadon válogathattunk időközben. A telefon-operátorok esetében a tarifa hűségnyilatkozatot aláírva nem csupán szolgáltatót nem válthattunk, de még olcsóbb díjcsomagot sem. És mi történik az egy dinárért vásárolt telefonokkal? A készülék utáni hűségnyilatkozat értelmében, ha szolgáltatót váltunk, akkor megtérítjük a készülék kiskereskedelmi árát. A különösen nagy kedvezmények esetében pedig gyakran ezek közül mindhármat vállalnia kellett az ügyfélnek, a rákényszerített hűség következtében.
