A karácsony és a húsvét után talán a nőnap az az ünnepünk, amellyel szocializációnk folyamán a legkorábban megismerkedünk, és elsajátítjuk a hozzá kapcsolódó szokásokat. Már az egy-két éves fiúcskák kezébe virágot adnak, mondván, add oda anyának, esetleg a nagymamának, vagy éppen egyik-másik nagynéninek, és mondd, hogy gratulálok. Azután az óvodában szintén hangsúlyos szerepet kap a nőnap, mindenki ajándékot készít az édesanyjának, nagymamájának. Ugyanígy az általános iskola alsó tagozataiban is, amikor is az ajándékozottak köre kibővül, és a fiúk a tanító néni vezetésével az osztálytársnőiket is megajándékozzák. A felső tagozaton jobbik esetben már a fiúk maguk szervezik meg a március nyolcadikai ajándékozást, középiskolában pedig kivétel nélkül nekik kell akcióba lendülniük, tanári segítség nélkül, és ennek okán időnként az is megtörténik, hogy a lányok ajándék nélkül maradnak, hogy azután az egész iskola a szájára vegye az adott osztály fiúit, mondván, még arra sem vették a fáradtságot, hogy megajándékozzák osztálytársnőiket, ergo neveletlenek, urambocsá’ bunkók, akik még erről is megfeledkeztek. A nőnapról megfeledkezni pedig, valljuk be, nem egyszerű feladat, hisz úton-útfélen virágárusokba botlunk, olykor szó szerint, hisz a nagyszerű gazdasági érzékkel megáldott árusok előszeretettel pakolják ki portékáikat a járdákra, sétálóutcákra, és a különböző üzletek kirakatai is figyelmeztetik a feledékeny férfiakat, hogy bizony ünnep van, ideje vásárolni, ideje pénzt költeni, drága vagy kevésbé drága ajándékkal kimutatni a törődést, a szeretetet. Persze mindenki tudja, hogy csupán egy gesztusról van szó, de a férfitársadalom tagjai felé feltétlen elvárás, hogy megtegyék eme gesztust.
Gesztusokkal teli társadalomban élünk, ahol a külcsínnek nagyobb értéke van, mint a belbecsnek, ahol a problémáinkat gesztusokkal, jelzésértékű cselekedetekkel oldjuk meg. Ha azt mondják, rendezetlen a városközpont, nem a meglévő, esetenként több mint százéves épületeket újítjuk fel, és nem növeljük meg az ott teljesítő takarító munkások számát, hanem egy szökőkutat építünk; ha azt mondják, sok a munkanélküli, nem próbálunk meg hosszú távú stratégiát kidolgozni a számuk csökkentésére, hanem statisztikákat készítünk; ha azt mondják, alacsonyak a fizetések, nem fizetést emelünk, hanem bemutatjuk az átlagkereseteket, és így tovább.
Valahogy így vagyunk a március nyolcadikával, a nőnappal is – ha azt mondják, hogy egy szexista, macsótársadalomban élünk, nem a társadalmi szokásokat változtatjuk meg, nem teszünk lépéseket az általában nők által végzett, úgynevezett láthatatlan munka elismerése érdekében, hanem egy szál virágot ajándékozunk a nőknek. Mintha mára a nőnap is elveszítette volna eredeti funkcióját, nem a társadalmi egyenlőtlenségekre, igazságtalanságokra hívja fel a figyelmet, hanem csupán egy gesztusértékű cselekvésre készteti a férfiakat – ajándékozzunk virágot. Az, hogy női polgártársaink ezen a napon is – csakúgy, mint az év többi 364 napján – elvégzik a társadalom által megkövetelt teendőket, úgy mint a főzés, mosás, takarítás, gyerekek nevelése stb., mind mellékes, a lényeg a virágon van. Mi tiszteljük a nőket, de még a legszűkebb mikrokörnyezetünkben sem teszünk lépéseket a teljes egyenlőség elérése érdekében. Virágot adunk, de elvárjuk, hogy reggel a szék támláján tiszta ruha várjon bennünket, hogy munka után meleg étel gőzölögjön az asztalon.
Vásárol-e ajándékot, virágot nőnapra? Igen: 83 (46,4%) Nem: 96 (53,6%) |
Egyes országokban, így többek között az Európai Unió tagállamaiban és az Egyesült Államokban is, törvény irányozza elő a nemek egyenlő fizetését, mégis számos felmérés arról tanúskodik, hogy bizony a bérezés tekintetében még a világ szerencsésebbnek tartott felén is léteznek különbségek.
A legutóbbi példa még egy tanulságra ráirányítja a figyelmet – ez pedig a magától értetődőség hiánya. A mai napig törvényekbe, előírásokba kell foglalni, hogy a nők egyforma bérezést érdemelnek, hogy szavazati joguk van. A mai napig nem magától értetődő, hogy ugyanolyan iskolai végzettséggel ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér jár. Ami magától értetődő, az a virág.
Persze némi társadalmi aktivitás ezen a napon sem hiányzik, Európa-szerte civil szervezetek sora felemeli szavát többek között a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak, a szexuális zaklatás ellen. Ez ismét a magától értetődőség hiányából fakad – a társadalom bizonyos rétegei számára a mai napig nem magától értetődő ezen dolgok elutasítása, és sokszor sok helyen találkozhatunk az áldozathibáztatás attitűdjével.
A fent vázolt gondolatmenet koránt sem azt hivatott bizonyítani, hogy a nők nem érdemelnek ajándékot, viszont nincs az az ajándék, ami pótolhatná a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet, a teljes egyenlőséget. A virág csak hab legyen a tortán, ami szebbé teszi a mindennapokat, de semmiféleképp sem pótolja az igazán fontos dolgokat.