Elsősorban a vállalkozók már évek óta kérik, követelik a kormánytól, hogy csökkentse a megterheléseiket, mert jelenleg szinte megszámlálhatatlan adót, járulékot és ki tudja, mit kell fizetniük, ami nagymértékben befolyásolja a működésük eredményét, sőt nem ritka esetben oda vezet, hogy kénytelenek visszaadni az iparengedélyüket. Arról nem is szólva, hogy újabb munkaerő felvételére már csak kivételes esetben mernek gondolni. A legfelsőbb szintről érkező reagálásokból arra lehet következtetni, hogy talán az elkövetkező időszakban előrelépés történik ezen a téren.
A gazdasági miniszter ugyanis bejelentette, hogy belátható időn belül nyilvántartást készítenek mindazokról a pénzügyi kötelezettségekről, amelyeknek a vállalkozók kötelesek eleget tenni, ezzel együtt igyekeznek majd elfogadható szintre csökkenteni a számukat.
Jelenleg azonban meglehetősen nagy az összevisszaság ezen a téren. Számos adó, járulék, térítés ugyanis az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, és helyi szinten leginkább azt tartják szem előtt, hogy mennyi pénzre van szükségük, s az igények kielégítése érdekében olykor nevetséges(nek tűnő) megterheléseket vetnek ki. Ezen nem nagyon kell csodálkozni, hiszen ahogyan a közigazgatás legalacsonyabb szintjén jönnek-mennek a pártok, mindegyikük igyekszik – nem ritkán – kitalált munkahelyekre „benyomni” az embereit, s ezek aztán akkor is a helyükön maradnak, ha a korábban regnáló párt ellenzékbe szorul. Az újak pedig szintén a maguk „pártkatonáit” tuszkolják a lehetőleg minél jobban fizetett (de munkával alig járó) állásokba. És mindez meglehetősen sok pénzt emészt fel.
Egyes felmérések szerint Szerbiában jelenleg 250(!) fajta, az adótól jócskán távol eső terhet kell fizetniük az érintetteknek. Ezt a pénzt sokkal okosabban is fel lehetne használni, hiszen az országban 350.000 vállalkozást tartanak nyilván, ahol több mint 85.000 ember dolgozik. Számukat az elkövetkező négy évben legalább 200 ezerrel lehetne növelni, ha az állam és az önkormányzatok érezhetően csillapítanák a saját étvágyukat, és észszerűbben gazdálkodnának a behajtott pénzzel.
Már eddig is történtek kezdeményezések, hogy helyi szinten csökkenjenek a különféle adók, de az önkormányzatok legnagyobb része mereven elhatárolódik ettől, hiszen a cégtáblaadók és ehhez hasonló értelmetlenségek megfizettetése biztos pénzforrás számukra.
A Tisza mente idősebb polgárai talán még emlékeznek az adai példára, ahol a szocializmus idején nemcsak a fémipar és a mezőgazdaság virágzott, hanem a kisipar volt a „menő” ágazat. Az akkori helyi vezetők azonban nem arra törekedtek, hogy minden évben minél több pénzt sajtoljanak ki a fémfeldolgozókból, kötödésekből, hanem olykor évekig is békén hagyták őket, mondván, „hadd erősödjenek meg”. Amikor ez megtörtént, egy, esetleg két év alatt több pénzt vettek ki belőlük, mintha folyamatosan zsarolták volna őket. Ezeket a terheket azonban az adai vállalkozók könnyedén elviselték, sőt a profitból fejlesztésre, új munkahelyek megnyitására is nagy összegeket fordíthattak.
Akár azt is lehet mondani, hogy azóta már más idők járnak. Ennek ellenére a jelenlegi politikai garnitúra is tanulhatna ebből a példából, hiszen elismert szakemberek állítják, hogy a terhek csökkentésével látványosan növelni lehetne a foglalkoztatottak számát, s a munkanélküliség csökkenése már nemcsak statisztikai adat lenne és politikai nyilatkozatok témája, hanem valóság.
