Minden bizonnyal sokan emlékeznek arra a másfél-két évvel ezelőtti időszakra, amikor a kormányfő bejelentette, hogy mélyreható reformok következnek az állami és a közvállalatok dolgozói létszámának reformálását, magyarul, radikális csökkentését illetően. Az első „nekifutáskor” százötvenezres létszámfelesleget említettek, majd az idő múlásával kiderült, hogy ez is olyan, mint a nukleáris sugárzás. Vagyis felezési ideje is van. Néhány hónap elteltével már hetvenötezerről beszéltek, mígnem az egész ügy „elaludt”. Pedig később arról volt szó, hogy évente huszonötezerrel csökkentik a közigazgatásban, illetve a költségvetésből fizetett alkalmazottak számát. Ez azonban „megrekedt” a huszonkétezres létszámnál. Az illetékes minisztérium még ennek a számnak az összetételét sem hozta nyilvánosságra, pedig érdekes volna tudni, hogy hányan mentek nyugdíjba és hányan voltak kénytelenek más módon megválni a munkahelyüktől. Bizonyos kósza hírek szerint a leépítés legnagyobbrészt a nyugállományba vonulással történt. Tehát továbbra is szinte teljesen érintetlenek maradtak azok, akik az utóbbi években pártvonalon jutottak munkahelyhez.
Alapjában véve nem a létszám a döntő, hanem az, hogy az állam mennyit költ erre a célra. Az eredeti, hangoztatott terv szerint az idén három százalékkal kellett volna „apadnia” a fizetési masszának, a Költségvetési Tanács értékelése szerint azonban ez semmiképpen sem fog megvalósulni. Véleménye szerint az év végéig egy százalékkal több pénzt emészt fel, mint egy évvel korábban.
Minden jel arra mutat, hogy ismét érvényesül a „minden csoda három napig tart”. Az sem lehet véletlen, hogy a kormány, elsősorban a miniszterelnök, szinte mindegyik nyilatkozatában külön hangsúlyozta, hogy az idén a tervezettnél lényegesen több adót sikerült behajtani, s ebből eredően igen jól áll a költségvetés szénája. Mi több, a társadalom bizonyos rétegei (nyugdíjasok, egészségügy, tanügy) számára növelni lehet a juttatásokat.
Talán mondani sem kell, hogy ezzel eredményesen el lehet vonni a figyelmet a vállalt kötelezettségek (nem) teljesítésétől.
Az már csak hab a tortán, hogy újabban egyre gyakrabban hallani, hogy egyes állami szolgálatoknál létszámhiány van, tehát új munkaerő alkalmazása válik szükségessé. Az eddigi tapasztalatok alapján méltán hihetjük, hogy egy bizonyos átfutási idő után sor is kerül a létszámbővítésre. Annak is igen nagy a valószínűsége, hogy elsősorban a párthovatartozás lesz a döntő. Ez előreláthatólag jórészt Vajdaságra vonatkozhat, hiszen eddig a köztársasági szinten hatalmon levő pártkoalíciónak nem volt lehetősége a tartományi adminisztrációban találni helyet az „érdemes” tagjainak, mivel a közelmúltig kénytelenek voltak megelégedni az ellenzék szerepével.
Az egész dolognak van még egy furcsasága, amit az átlagember aligha képes megérteni. Igaz, hogy a hazai, tehát rezsimhű sajtó szerint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői az utóbbi időben meg sem említették a kormány korábbi fogadkozásainak végkimenetelét. Talán már ők is belefáradtak a belgrádi vezetés mellébeszélésébe, vagy valami más lehet a háttérben? Nem lehet tudni. Tény azonban, hogy Vučić(ék)nak az improduktív munkaerő csökkentésére vonatkozó korábbi fogadkozásai kezdenek kifulladni.
