Egy évvel ezelőtt a kormányfő égre-földre esküdözött arra, hogy (egyes szám első személyében!) véget vet a folyamatosan veszteséggel gazdálkodó közvállalatok szinte mértéktelen támogatásának, s egy-kettőnek a kivételével a sorsukra bízza őket. Ezek között is első helyen szerepelt a Srbijagas, amelynek tavalyelőtt csaknem félmilliárd euró volt a mérleghiánya. Alig néhány hét múlva a folyton kukacoskodó ellenzéki sajtó kiderítette, hogy a kormány meglehetősen jelentős hitel visszafizetésére vállalt szavatosságot. Pedig már akkor eléggé egyértelmű volt, hogy a Srbijagasnak úgyszólván elméleti esélye sincs arra, hogy saját forrásból visszafizesse a felvett kölcsönt. Vagyis a törlesztési idő elérkeztekor a polgárok adói által töltögetett költségvetésből kell jókorát leszakítani, ha Szerbia eleget akar tenni a vállalt kötelezettségének.
Nos, erre már a küszöbönálló esztendőben sor is kerül, hiszen az említett állami cég által felvett és annak rendje-módja szerint elprédált pénz egy igen jókora részletéért tartani fogják markukat a hitelező bankok. Nem kevesebb mint 131 millió euróról van szó.
A témában járatosak jogosan mondhatnák, hogy mások is vesznek fel hitelt, ha nagyobb horderejű beruházást terveznek. Ebben az esetben azonban szó sincs fejlesztésről, hiszen az eddig kapott kölcsönök legnagyobb részét – a hivatalos megfogalmazás szerint – „a vállalat ügyvitelének támogatására és megszilárdítására” fordították. Vagyis kénytelenek voltak más pénzéhez nyúlni, hogy ne váljon teljesen fizetésképtelenné a Srbijagas, hiszen ez akár a csődeljárás megindítását is jelenthette volna.
A fent említett összeg lényegében csak az első részlete a rövid lejáratú hitelnek, mivel az elmúlt három év alatt Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója tíz hazai banknál összesen 333 millió euróval terhelte meg a vezetésére bízott közvállalatot.
Tekintettel arra, hogy jelentős összegről van szó, és hogy a hitelezők jól ismerhetik a Srbijagas pénzügyi helyzetét, csak akkor voltak hajlandók igen mélyen a zsebbe nyúlni, ha az állam szavatosságot vállal a visszafizetésre. A minisztertanács pedig, nem éppen barátságos vita után, beadta derekát a miniszterelnök érvelésének.
Egy korábban felvett hitel kapcsán még tovább ment a kormány és egyszerűen közadóssággá nyilvánított 61,5 millió eurót, vagyis minden kétséget kizáróan a lakosság nyakába varrta a mindeddig érinthetetlen szocialista politikus ügyviteli balfogásait.
A következő esztendőben kifizetendő összeggel azonban az államvezetés részére nem szűnik meg a keserű pohár, hiszen 2018-ban és 2019-ben is hasonló kötelezettség teljesítésével kell számolnia. Mi több, az utána következő évek sem lesznek problémamentesek, mivel a jövő évi költségvetés tételei között megbújik 20 millió euró, amely ugyancsak a Srbijagas még fel sem vett hitelével kapcsolatos.
Nem igazán(?) érthető, hogy tulajdonképpen mi történik a közpénzek ilyen méretű – finoman fogalmazva – lazán kezelése körül, hiszen néhány miniszter időnként úgy bánik a közös kasszával, mintha az egész az ő hitbizománya volna, emellett a saját embereik által irányított vállalatokat bőven támogatják, a nyereségeseket pedig sarcolják. S amikor minden forrásból kifogynak, még mindig van egy pénzügyi egérútjuk: a nyugdíjak. A legidősebb polgárok járandóságából akkor és annyit vesznek el, amennyit éppen akarnak, miközben ilyen-olyan törvényre hivatkoznak, mintha azokat nem is ők alkották volna.
Sőt, az utóbbival kapcsolatban még azt sem mondják, amit a Srbijagas esetleg ígér a hitelek igénylésekor, hogy „Becsszó, megadom!”
De ennek a „becsszónak” már igencsak megkopott a fénye és az elfogadhatósága.
