„Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik, / De Majlandban harminckettő látszik. / Inkább nézem az abonyi kettőt, / Mint Majlandban azt a harminckettőt!”
Az anyanyelv nemzetközi napja van, erről kellene írnom. De nekem egyfolytában régi magyarórák képe villan föl. Magam előtt látom a valamikori Dózsa György Általános Iskola tantermét, hallom néhai magyartanárom, Tőke István hangját, amint nem sajnálva az időt, óráról órára olvassa nekünk Fekete István kis rókájának, Vuknak a történetét. Arra gondolok most, hogy mire tanítottak bennünket a magyarórák. Hogy mit jelentett akkor, és jelent ma is, az órán elénekelt katonadal. Hogy a táblára rajzolt cifraszűr és kucsma, a sarkantyús csizma és a karabély képe máig megmaradt. Hogy mit jelentett háztűznézőbe menni, és hogy mit a kitették a szűrét szókapcsolat, a muskátlis ablak és a feketével elhúzott házalj, vagy A néhai bárány, a Hét krajcár, A Pál utcai fiúk története. Az jár a fejemben, hogy az anyanyelv gondolkodni tanít, biztos kapaszkodót jelent a világban való tájékozódásban, eligazít az életben, segít felismerni bizonyos helyzeteket, hogy tovább tudjunk lépni.
Erről meg az jut eszembe, hogy milyen nagy a felelősségük a magyartanároknak. Hiszen, ha jól közvetítik íróink szellemi alkotását, gondolkodni tanítanak, ezzel együtt pedig az életre nevelnek.
A magyar nyelv a feltételezések szerint mintegy 3000 éve önállósult. A nyelvtörténet a XI. századtól számítja a folyamatos magyar írásbeliséget, bár történelmünkből azt is tudjuk, hogy Magyarországon 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv. Szórványemlékünk a tihanyi apátság alapítólevelében található 1055-ből. A legkorábbi összefüggő szövegemlékünk a Halotti beszéd, keletkezése 1192–95-re tehető, az első magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom a 13. század végéről maradt ránk. És valószínűleg sok népdalunk, mondókánk, ringatónk őriz olyan nyelvemlékeket, amelyek még korábbra nyúlnak vissza. Erről zenei anyanyelvünk mesélhetne…
Ma a magyar anyanyelvűek számát a világon mintegy tizenötmillióra becsülik. Anyanyelvünkben egymillióra tehető a szavak száma, szókincsünkből a Magyar Értelmező Kéziszótár csak hetvenezret tartalmaz. Nyelvünk gazdagságát főleg a rokon értelmű szavak sokaságának és képzett szavainknak köszönhetjük.
|
Pakisztánban 1952-ben az urdu nyelvet nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé. Bangladesben, mely akkor még Pakisztán része volt, tiltakozások kezdődtek, mivel a bangladesiek anyanyelve nem az urdu, hanem a bengáli. A bengáli nyelvi mozgalom Dakkában február 21-én nagy tüntetést szervezett, de a rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és közülük ötöt megölt. Bangladesben ezt a napot azóta a bengáli nyelvi mozgalom napjaként ünneplik. Az esemény emlékére és Banglades javaslatára nyilvánították az anyanyelv nemzetközi napjává február 21-ét. |
Nem mindegy tehát, hogy mekkora a szókincsünk, hiszen ez a mutatója az egyén és a közösség, illetve a társadalom fejlettségének is. Hogy a nyelvünk által közvetített évezredes tudást tudjuk-e hasznunkra fordítani, attól függ, milyen mértékben sajátítottuk el anyanyelvünket. Akinek több szava van, több ismerete is van. És ebben van nagy felelősségük a magyartanároknak.
(Azokkal természetesen teljesen egyetértek, akik most a szülők, elsősorban az édesanya szerepét hangsúlyoznák, hiszen nem véletlenül nevezzük édesanyanyelvnek nyelvünket. De erről majd egy másik jegyzetben.)
Minden nyelv csodálatos! Sok-sok évezredes fejlődésének eredménye, hogy képes kifejezni gondolatainkat, érzéseinket: örömünket, bánatunkat, a legösszetettebb filozófiai töprengésünket, tudományos felfedezéseinket, lehet fennkölt és szárnyaló, szólhat költőien, de tréfás, groteszk, durva és közönséges is a nyelv. A világ mindegyik anyanyelve másmilyen. Miért beszélünk ilyen sokféleképpen? Mert sokféleképpen gondolkodunk, mondja Babits Mihály, hiszen ha a latin valamit másként fejez ki, mint a magyar, azért van, mert a régi római másként gondolta, mint a mai magyar. Egy azonban egészen biztos, értelmes és tartalmas gondolatokat csak a nyelv jó ismeretével lehet közvetíteni.
Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. Nem olyan régóta tartozik jeles napjaink sorába, az UNESCO 1999-ben ismerte fel, hogy a nyelvek az emberiség pótolhatatlan értékei, és tudatosan kell óvni, hogy ne váljanak a politikai csatározások áldozatává. A Magyar Nemzeti Tanács 2005. szeptember 23-án elfogadott határozata alapján a vajdasági magyarság jeles napjai közé sorolta az anyanyelv világnapját is.
A világnap hivatalos ünnepe segíthet bennünket, hogy megőrizzük őseink nyelvünkkel ránk hagyományozott tudását, hogy megvigyázzuk anyanyelvünket, hogy még évezredek múlva is értsék az Ómagyar Mária-siralom szövegét és a fönt idézett katonadal üzenetét.
