– A régió legnagyobb fesztiválja ide vagy oda, mégiscsak érződik rajta, hogy a miénk – szűrte át a fogai között a szarkasztikus megjegyzést az egyik újságíró kolléganő, miközben az év talán egyik legforróbb napján az exites akkreditációk hitelesítésére vártunk egy kígyózó sorban, a péterváradi erőddel szembeni rögtönzött standnál.
A felvezetés talán kissé nyers, viszont rátapint a lényegre. Az idei Exit fesztivál ugyanis nem volt tipikus „hazai” malőröktől mentes, olyan melléfogásoktól, amelyet egy világszintű fesztivál nem igazán engedhetne meg magának.
Elsőként, e sorok írójának egyszerűen nem jutott akkreditáció, mivel szerdán nem volt a listán (legalábbis ez volt a hivatalos, politikailag korrekt megfogalmazás). További segítségre számítani nem lehetett, a fiatal, meglehetősen morcos hölgy ugyanis nem ért rá. A kilátástalanság szerencsére csak egy napig tartott, ugyanis másnap már előkerült a bizonyos névvel ellátott lista, tehát, csak egy kicsit „jobban meg kellett volna nézni”.
(Fotó: Stefan Daniel Plačkov)
Hasonló esetek történtek a zenekarok esetében is. Egyik zenészkollégám jegye elszakadt. Amikor a hivatalos papírokkal odaállt a stand elé, hogy kicserélje a karszalagját, azt tanácsolták neki, hogy vásároljon egy jó erős ragasztót, és korrigálja a kellemetlenséget önerőből. Ugyanitt nem tudtak választ adni arra, hogy a bandáknak melyik kapunál kell bemenniük a felszereléssel. Szerencsére egy éppen uzsonnázó biztonsági őr tudta, sőt, nem is volt rest megosztani a keresett infót, és szívélyesen segített is.
Legyen ennyi a hideg víz, hiszen az idén jubiláló fesztivál több eseteben is felülmúlta az utóbbi években nyújtott teljesítményét.
Elsősorban az idén a szervezőknek sikerült egy változatos, izgalmas zenei program összeállítása, amely az előző években gyenge pontja volt a fesztiválnak. Az újra feltűnő nevek hallatán (például a Prodigy és Snoop Dogg) több fesztiválozó ismerősömnek is megingott az Exitbe fektetett hite, és meg kell valljam, nekem is kissé kényelmetlen, ha évről évre ugyanazokat a zenekarokat látom. Ebben az évben az erős felhozatalban tényleg nagy volt a zenei változatosság, elég csak a brit Motörhead koncertjére gondolni, hiszen tudvalévő, hogy az újvidéki fesztivál nem éppen egy rétegzenei rendezvény, tehát kuriózumnak számított, hogy a 2012-es Guns n' Roses-fellépés után ismét igazi rocksztárok léptek az Exit nagyszínpadára.
Hasonlóan a többi, kisebb színpad is tartogatott nemzetközileg ismert neveket, tehát az ember jó eséllyel futott rá egy világszínvonalú hangversenyre, mondjuk a várudvar legeldugottabb zugaiban is.
Persze, e téren is megtörténtek kisebb-nagyobb malőrök (csapnivaló hangosítás, kisebb csúszások), viszont egy megfeszített, időhöz kötött fesztiváltempóban ez elkerülhetetlen.
További pozitívumként említhető meg az is, hogy az utóbbi két évben az Exitnek ismét sikerült megütnie azt az európai színvonalat, amellyel már évek óta reklámozza saját magát. Ha valaki éppen angolul kért helyreigazítást, az azon a nyelven kapott segítséget, többnyire mosolygó, barátságos emberektől.
Tavaly és tavalyelőtt kissé levetkőzte a „nyugatias”, „nyitott” és „barátságos” jelzőket az Exit, és jobbára egy olyan rendezvény benyomását keltette, ahol bármelyik pillanatban tettlegességig fajulhat a xenofóbia. Nem egyszer fordult elő olyan, hogy az ország nyelvét beszélő és ismerő látogatók megrökönyödve, a meglepődöttségtől szólni nem tudva hallgatták a külföldiek számlájára elhangzó hangos megjegyzéseket. Persze, nem várható el senkitől, hogy csupa szív és szeretet legyen, viszont úgy tűnik, 2015-re rájöttek a külföldiektől idegenkedők, hogy a borsos jegyár kifizetése helyett többet ér otthon maradni: a pénz is megmarad, és mérgelődni is kevesebbet kell.
