Ha sötéten látnám jelenünket, akkor Winston Smith helyébe képzelném magam, ahogyan a fekete bajuszos arc mindenhova követő sötét tekintete szemébe fúródik, miközben az arc felett a következő mondat olvasható: NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART.
Sötét helyett szürkének, vagyis inkább homályosnak nevezném jelenünket. Orwell Gondolatrendőrsége igencsak életidegennek tűnik az amerikai tucatfilmek romantikusnak ható akciójelenetei mellett, amelyekben a telefonba poloskát rejtettek, vagy bemikrofonoztak egy rendőrt és beküldték a gengszterek közé, esetleg a ház előtti fekete furgonokban, tömérdek képernyő mellett lélegzetvisszafojtva figyelték a terroristákat, míg a nőcsábász titkosügynök elmésebbnél elmésebb kacatok felhasználásával menti meg a világot. Az ilyen filmeket az ember csupán megmosolyogja, és talán egy pillanatra át is fut a gerincén a hideg amikor belegondol, talán őt is megfigyelik. Á nem, jogállamban élünk.
Lehallgatni, megfigyelni valakit nem nehéz, vagy legalábbis nem annyira, hogy ahhoz feltétlenül szükség legyen egy 007-es ügynököt ellátó Q professzorra. Ez elsősorban pénzfüggő kérdés, ugyanis 100–200 euróért hozzá lehet jutni különféle lehallgatókészülékhez, kamerákhoz, vagy telefonvonalra szerelt poloskákhoz. Azonban az állam a pénzen kívül hatalommal is rendelkezik, így egyszerűen hozzáférnek a telefonközpontokhoz. Nem kell poloska. Míg a mechanikus telefonközpontok korában a lehallgatókészüléket szakemberek szerelték fel, mostanra elég egy számítógép is, hiszen a legtöbb telefonközpontot digitálissá alakították át. A mobiltelefonok lehallgatásánál elég tudni valakinek a számát, és a hárombetűs ügynökségek meg tudják határozni akár a személy tartózkodási helyét is. Csupán megfelelő felszerelés és törvény kell hozzá.
De a mobiltelefonok fejlődése lehetővé teszi azt is, hogy akár mi is egy SMS áráért le tudjunk hallgatni valakit. Tavaly például a 28 éves Karsten Nohl német biztonsági szakértő feltörte az 1988 óta alkalmazott – és állítólag több sikertelen feltörést is átélő – GSM telefonok beszédtitkosító algoritmusát, úgy, hogy élőben, vagyis valós időben hallgatta le az adásokat. Mivel a szakember figyelmeztetését arról, hogy a használt technológia elavult, a szolgáltatók nem vették komolyan, 30 ezer dollárból megépítette saját megfigyelőállomását, majd a kódtörési eljárást az internetes fájlcserélő oldalakon közzétette, így aláásva a 21 éves A5/1 jelű, 64 bites titkosítási eljárást.
Botrányt okozott az is, amikor Görögországban a Vodafone Greece által használt Ericsson switchek egy szoftverfrissítés során egyenesen a gyártótól kapták meg a lehallgatásokat funkcionálisan lehetővé tevő programcsomagokat. A rossz biztonságtechnikai gyakorlat miatt ismeretlenek 10 hónapig figyelték a görög politikusokat, majd eltűntek, míg a legnagyobb olasz telekommunikációs cégnél nem betörés történt, hanem belső alkalmazottak hallgattak bele beszélgetésekbe, hátha meg tudják zsarolni a híres ügyfeleket. Iránban pedig Sirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni emberi jogi ügyvéd februárban egy nyilatkozatában számon kérte az Egyesült Államoktól, hogy miért nem szankcionálja azokat a cégeket – Nokia és Siemens –, amelyek Iránba szállított mobiltelefonjaikkal lehetővé teszik a lehallgatást. Az érintett cégek elismerték, hogy az általuk Iránnak közösen eladott hálózatok képesek erre, de azzal védekeztek, hogy ezt a nyugati kormányok kérésére építik be, mivel azt a fejlett országok bűnüldöző szervei is használják nyomozásaik során. „Ez a nemzetközi ipari szabvány az amerikai és az európai kormányok nyomatékos kérésére” – mondta Ben Rome, a Nokia szóvivője.
A lehallgatással kapcsolatos botrányok és a nemzetközi civil vizsgálódások egyfelé mutatnak: úgy tűnik, nincs elég civil kontroll. Szerbiában ennek ellenére pedig szűkítenék is az ellenőrzést, ugyanis nem fogadták el a köztársasági ombudsman javaslatát, hogy a rendőrség és a biztonsági szolgálatok csak bírósági határozattal hallgathassanak le valakit. A megfelelő kontroll hiánya pedig visszaélésre ösztönözhet. Bárki megfigyelés célpontjává válhat, bárki zsarolható lesz, legyen az újságíró, boltos, háziasszony vagy politikus. Az emberi jogok fokozatos tiszteletben tartása helyett – közeledve az Európai Unió felé – újra kaput nyitnak a homályban való maszatolásnak. Nekünk pedig semmi más nem marad, mint hinni abban, hogy nem figyelnek meg minket, és senki kezében sincs egy nevünkkel fémjelzett akta, miközben megpróbálják elhitetni velünk, hogy a plakáton látható sötét arc valójában mosolyog.
Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a törvényhozók ismerik-e az első amerikai rejtjelfejtő csoport történetét, amit 1929-ben azért oszlatott fel az akkori külügyminiszter, mert „úriemberek nem olvassák el egymás levelét”.
