Mi okoz több kárt az iszlámnak: a Mohamed prófétáról készült karikatúrák, avagy azok a képek, amelyeken muzulmán túszejtők az áldozatuk torkát vágják el? A költői kérdést Dzsihad Momani, a jordán al-Sihan hetilap főszerkesztője tette fel, miután az öt évvel ezelőtt megjelent, prófétát kigúnyoló rajzok közül hármat megjelentetett, s a „jutalom” nem is maradt el. Másodmagával elbocsátották állásából, ráadásul az iszlám vallás megsértésére hivatkozva le is tartóztatták őket. De legalább nem rakták ki meztelenül a sivatagba.
Sokunk számára ismeretes az egyes iszlám országok és a sajtószabadság (európai kultúrának megemészthetetlen) kapcsolata, ahol ha eljár az újságíró keze, könnyen börtönbe kerül, valamint az egyik dán jobboldali lap jól ismert története, amikor is gúnyrajzot jelentetett meg Mohamed prófétáról. A rajzoknak hírük kelt az iszlám világban, s a polgári perekhez szokott nyugati médiaházak megrökönyödésére heteken keresztül tartottak az olykor sebesülésekkel, halálesetekkel, pogromokkal, fosztogatásokkal járó, hatalmas tüntetések Indonéziától és Malájföldtől Nigériáig, Pakisztántól Líbiáig, hol a hatóságok támogatásával, hol szemhunyásukkal, hol tiltásuktól függetlenül. Forrongtak az indulatok, a nyugati sajtó elsöprő többségének véleménye szerint az iszlám fanatizmus a sajtó- és szólásszabadságot fenyegette, habár némelyek jámborul hozzátették, hogy azért vigyázzunk, nem kell „sérteni a vallásos érzékenységet”, mások szerint pedig nem „szabadna” a sajtószabadság leplébe burkolózva másokat (más kultúrát, vagy a másként gondolkodókat) megalázni. Az iszlám kártya számos kérdést felvetett, boldog-boldogtalan moralizált, szabadkozott (s még most is lehetne), de ez a történteken már nem változtatott.
Elégé valószínűtlenül hangzana a feltevés, hogy a magát vallásilag „toleránsnak” valló belgrádi napilap ezzel a kártyával ne számolt volna, amikor megjelentette a Muamer Zukorlić muftiről készült fotómontázsát humor rovatában. A főmuftit pravoszláv papi öltözékben, kereszttel a fején ábrázolták – miközben a római pápa magasba emeli a mufti kezét, alatta pedig a „nagyobb keresztény a római pápánál” szöveg állt –, s emiatt az iszlám közösség vezetői a Blic tulajdonosaitól és a szerkesztőségtől bocsánatkérést és százmillió eurós kártérítést követeltek. Mint megjegyezték, a napilap fotómontázsával jelképesen megkereszteli a muszlimokat, így sértve meg legmélyebb vallási érzelmeiket, miközben azt az üzenetet közvetíti feléjük, hogy a vallásuk nem élvezi az állam és törvényeinek védelmét. Ezt követően fel is szólították a szerb államfőt, hogy foglaljon állást ügyükben. S mindez azután történik, hogy a szerb újságíró-egyesületek az állam sajtószabadságot elnyomó törekvéseiről beszélnek, valamint befejeződtek a nemzeti tanácsi választások, ahol a bosnyák nemzeti kisebbség körében egészen véletlenül a Muamer Zukorlić által vezetett lista lista nyert. Érdemes megjegyezni, hogy a mufti vezette lista csupán 9 százalékkal több voksot kapott, mint a második (48,40–37,35), így igencsak kemény politizálásra kényszerül, ha meg szeretné tartani négy év után is (a mézes bödönökhöz – hazai és külföldi, pl. török támogatásokhoz – közeli) pozícióját.
Kényes ügy kerekedett mindebből, ugyanis ha Tadić kiáll Zukorlić mellett és elítéli a szatírákban vagy más formákban megjelenő kritikáját, akkor tette feltételezné a sajtó lakat alá helyezését és különböző laptanácsok vagy cenzúrabizottságok általi, központosított vezetését, eldobva a pártja által hirdetett „európai” demokrácia intézményét. Azonban nem tette, így látszólag a sajtó mellett és a vallási közösségek ellen foglalt állást, hiszen tegnap kijelentette: a közéleti személyiségeknek toleránsabbak kellene lenniük a róluk megjelent kritikákkal kapcsolatban. Ezzel azonban olajat öntött az iszlámfóbiát politikai pontszerzésre felhasználók számára, és elterelte a pravoszláv egyház politikai hatalomgyakorlásának gyanúját.
Az tény, hogy az iszlám vallás tiltja a próféta ábrázolását, és bár a mufti nem próféta, sértő volt a fotómontázs. Most lehet tanakodni, hogy erre a politikai erőfitogtatásra kinek van nagyobb szüksége, Tadićnak vagy talán Zukorlićnak, aki kijelentésével arra próbál jogot formálni, hogy a teljes szerbiai muzulmán lakosság felett politikai hatalma is legyen. Amíg viszont az újságírók tevékenységét tabuk és ellenőrzések fogják vissza, addig nem lehet működtetni olyan sajtót, amely gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális fejlődést eredményez.
