2009-ben három napig tartó népünnepély volt Óbecse község napja. Július 31. és augusztus 2. között ekkor ünnepeltük meg első alkalommal azt, hogy 1774-ben Mária Terézia magyar királynő a kiváltságokról szóló második rendeletével megerősítette a Tisza menti koronaterület lakosságának adott kiváltságokat és azokat a nem szerb lakosságra is kiterjesztette – így lett ez a nap az egyenjogúság napja.
Ránk jellemző módon sem a kijelölt nap, sem az ünnepségsorozat nem aratott akkoriban osztatlan sikert. A község napjának kijelöléséről szóló szavazást megelőző vitában például a szerb radikálisok azzal érveltek, hogy ezen a napon csak a magyarok kaptak kedvezményeket, a dátum a szerbeknek semmit nem jelent. Augusztus elseje, mint a község napja, egy kompromisszum eredménye lett (néhány szavazaton múlott csak az indítvány elfogadása), de az óbecsei történelem egyik közös és szép időszakának a felidézését jelenti. Ezt a napot tehát 2009-ben nagy pompával ünnepeltük, de ez az öröm sem volt osztatlan: sokan az ünnepre fordított pénzt sokallták, mások patikamérlegre tették a műsor magyar és szerb föllépőinek a számát, látogatottságát. Rúzsa Magdi és Zvonko Bogdan akkori koncertjeire sokan – magyarok, szerbek egyaránt – voltak kíváncsiak, és a lényeg pont ez.
Mert az ünnep az egyén feloldódása a közösségben, a kollektív megemlékezés aktusa, amely hagyományokat őriz, szokásokat elevenít fel. Az ünnep emlékezetessé teszi az egyéni és közösségi élet fordulóit, erősíti a közösségeket és kohéziós erőt jelent. Az ünnepen jobban szeretünk, mert az ünnep örömet sugároz. Az ünnepeknek fontos szerepe van, hiszen a mindennapoktól eltérő, nem megszokott dolog történik, amire „ünneplőbe” öltözünk fizikailag és lelkileg egyaránt. Az ünnepnek konfliktusfeloldó vagy -megelőző funkciója is lehet egy kisebb közösség életében.
Ezen az ünnepen díjazzuk egyébként azokat a szervezeteket és magánszemélyeket is Óbecsén, „akik a gazdaság, a tudomány, a művészet, a sport és egyéb tevékenységek területén nyújtott jelentős teljesítményükkel, tevékenységükkel vagy alkotásukkal hozzájárultak Óbecse község gazdasági és társadalmi fejlődéséhez és tekintélyének növeléséhez”. Bárki jelölhet erre alkalmas személyeket, de Óbecsén ezt kevesen teszik meg. Az idén például sem az önkormányzat, sem magánszemélyek nem találtak díjra méltónak senkit, vagy egyszerűen nem érdekelte őket a lehetőség, hogy elismerjék olyanok munkáját, akik tesznek valamit szűkebb vagy tágabb közösségükért. Ennek ellenére az idén először kellett rostálnia a díjat odaítélő bizottságnak, igaz, így is mindössze tizenegy jelölt közül kellett kiválasztania hetet. Az augusztus elsejei díszülésen, ahol többek között ezeket a díjakat is átadják, természetesen csak a kiváltságos meghívottak lesznek jelen, így a polgárok, akikhez ez a nap szólna, teljesen kimaradnak az ünnep megéléséből.
Hernádi Miklós Ünneplő társadalom című írásában szól arról, miszerint a hivatalos ünnepségek legtöbbször megkettőződnek, a protokollos részt vagy magát a hivatalos ünnepséget az utána következő ünnepség követi. Ezt nevezi ő „második félidőnek”, ami már jóval kötetlenebb az előző félidőhöz képest – ezeket az alkalmakat látja a népi és hivatalos ünnepek közeledésének.
2009-től évről évre szerényebb lett Óbecse község ünnepe, de volt akarat is, pénz is egy második félidőre. Ha addigra elkészül, ünnepi díszbe az idén úgy tűnik, csak a díjátadónak otthont adó városháza nagyterme öltözik, amely negyven év után új bútorokat és függönyöket kap. Ahogy a szórakoztató jellegű programok megszervezésére, úgy a megkopott falak, a beázott mennyezet felújítására sincs most pénz. Reméljük, hogy politikai akarat még azért lesz, és jövőre, augusztus elsején igazi ünnep lesz Óbecsén.
