A Saolin kung-fu több mint 1500 éves múltra tekint vissza. Ez alatt az idő alatt fejlődött ki a kínai gyógyászat és a széles körben elterjedt harcművészet, a kung-fu. A legenda szerint Bódhidharma indiai származású szerzetes Kínába indult buddhista tanokat terjeszteni, ahol is az újonnan alakult Saolin kolostor befogadta. Ezt követően 9 évig meditált egy fal előtt, majd a kolostor vezetője lett. A szerzeteseknek tanításai szerint sokat kellett meditálniuk, ám ezt nem bírták erőnléttel, és ezért Bódhidharma kidolgozott egy testedzési tervet a papok számára különböző harci mozdulatokra alapozva. A világtól visszavonult szerzetesek ettől kezdve békés meditációt gyakorolva teszik értékessé tudásukat a kívülállók számára is. Ugyanez azonban nem igaz a Gračanica kolostorra.
Egyrészt természetesen azért, mert a koszovói kolostorban nem buddhista papok élnek, másrészt azért, mert vélhetőleg nem meditálnak. Hogyan is lehetne meditálni, amikor Isten szolgája, aki egyébként a nép vezére is, azon gondolkodik, mire költhetné el azt a segélyt, amit arra kapott, hogy megsegítse a bajba jutott népet. Bajban van, hiszen a püspökség jakuzzi kádja már elöregedett, a német autócsodákból is újabb van a piacon, valamint rokonának építési vállalkozása sem termel elegendő bevételt. Minek meditáljon, hiszen ha véletlenül Buddha módjára megvilágosodna, akkor többé nem politizálna és nem bujtogatná híveit, hogy támadják meg a másként gondolkodókat. Isten egyébként is megbocsát. Akkor is, ha áldását adta, hogy a szeretet nevében lapáttal verjék el a drogról leszokni kívánókat, ha szolgája homokosokat veretne Belgrád központjában, vagy szabadcsapatokat verbuválna Koszovó felszabadítására, de akkor is, ha tegyük fel, pedofil az egyik püspöke, és ha szerzetestársai szabályos tömegverekedést kezdeményeznek az egyik kolostor kapujában, valamint kerítést másznak. Természetesen az egymással verekedő papokat szétválasztó albán rendőr, a Vatikán és a Nyugat lesz a felelős az incidensért.
A koszovói kolostorban keresztény szerzetesek élnek, és a kereszténység az Evangéliumot, vagyis az örömhírt, Jézus feltámadását, a szeretet megvalósulását hirdeti. Sokszor azonban úgy tűnik, hogy egyesek inkább a félelem evangéliumát hirdetik. Nem azon ügyködnek, hogyan lehetne a szeretetről beszélni, hanem inkább politikai, gazdasági, modern történelmi, jogi és egészségügyi kérdésekkel foglalkoznak, méghozzá úgy, hogy a tudományra sem, de a szentírásra sem támaszkodnak. Az egyetemes kereszténység és a jézusi alapgondolatok megélése helyett – amely szerint mindenki egyenlő és a nemzetiséghez tartozás nem fontos – a szerb pravoszláv egyház egyes papjai úgy viselkednek, mintha szektát vezetnének, hiszen nemzeti, nyelvi és politikai diszkriminációt hirdetnek. Mintha Szerbiában egy külön állam létezne, amelynek polgárai nem fizetnek adót, büntethetetlenül bármit megtehetnek, nyilvánosan árulónak nevezhetnek bárkit és saját feljebbvalóiknak sem muszáj engedelmeskedniük. Úgy próbálnak összetartani egy nemzetet, hogy maguk is több oldalra húznak, egymást ütik, miközben megtiltják, hogy az állam beleszóljon ügyeikbe, és elfelejtik, hogy a politikában nincs bocsánat. Hosszú évtizedek óta tart ez a válság. Irinej pátriárka nem fog nagy reformista lenni, figyelmeztetett Mirko Đorđević vallásszociológus nemrég, ami érthető is, hiszen könnyen egyházszakadást eredményezhetne. Azonban lassan, kis mozdulatokkal előkészíti a változásokat, amelyekre egyre égetőbb szükség van egy olyan egyházban, ahol nemcsak morális válság lakozik, hanem többek között liturgikus válság is, ugyanis egyes egyházmegyékben eltérőek a szertartások, de az is megtörtént már, hogy mise közben a pap rátámadt a másként ünneplő hívőre.
A gračanicai szerzetesverekedés újból bebizonyította, hogy nem Istennel van baj, hanem azokkal a szolgákkal, akik a szent ikonok tisztelete helyett egy földi hatalommal bíró ikont tisztelnek inkább: a pénzt. Mindezt látva talán jobb is, hogy a hamis ígéretekkel megmérgezett koszovói szerzetesek a Saolin papokhoz hasonlóan nem tanulnak kung-fut, mert akkor sem az albán rendőrség, sem a KFOR svéd alakulatainak közbeavatkozása nem menthette volna meg őket a morális válság megsemmisítő csapásától és hitelességük teljes elvesztésétől. Amivel ugyanis ezek a szerzetesek meg vannak mérgezve, az az utópia. Ez az utópia pedig azon rossz lelkiismeretek irreális álmodozása, amelyek abban a hiszemben vannak, hogy a dolgok menete kizárólag a saját intézményükön múlik.
