Aligha találunk majd olyan uniós állampolgárt, aki csak és kizárólag a szerbiai termőföld megvásárlása végett érkezik a jövőben Szerbiába. Módosult a termőföldről szóló törvény a közelmúltban, szeptember elsején ugyanis életbe lépett az Európai Unió és Szerbia között aláírt stabilizációs és társulási megállapodásnak az a kitétele, hogy a hazai földekhez uniós polgároknak is hozzá kell tudniuk férni. A törvény módosítása azonban szinte teljesen ellehetetleníti, hogy bárki kizárólag ilyen céllal, a területek megszerzése érdekében keresse fel Szerbiát. Ahhoz ugyanis, hogy valakinek egyáltalán megforduljon a fejében ilyesmi, először tíz évig szerbiai kataszteri bejegyzéssel és ugyanennyi ideje nyitott itteni gazdasággal kell rendelkeznie. Idő, fáradság és pénz. Leghamarabb tehát 2027-ben tehetne szert bizonyos hazai termőföldre a külföldi. Nem túl sokra, mert a törvény azt is előírja, hogy legfeljebb három hektárt vásárolhat. Azt is csak akkor, ha az állam nem szándékozza megvenni az adott területet, mert hogy az államnak elővásárlási joga is van, ha tehát egy magánszemély felkínálja eladásra a területét, előbb Szerbiát kérdezik meg. Aztán meg az sem valószínű, hogy gazdáink most hirtelen mind meg akarnak majd szabadulni a földjeiktől, ami legtöbbjük számára a betevő falatot jelenti. Így tehát eléggé nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a törvénymódosítás szigorúbbá tett olyasvalamit, ami egyébként sem volt valószínű.
A hatalom elégedett volt az elért eredményekkel, az ellenzék pedig olyasmi miatt kritizálta a hatalmat, aminek a módosításáért maga sem tett semmit, amikor még kormányban volt. Arra figyelmeztettek ugyanis, hogy az igazi problémát a hazai földek külföldi kézbe kerülése esetén nem a magántulajdonban lévő parcellák jelentik, hanem a vállalatok, jogi személyek tulajdonát képező területek. Ezekre ugyanolyan szabályok vonatkoznak, amilyenek eddig is, ha tehát egy külföldi cég termőfölddel is rendelkező hazai vállalatot magánosít, akkor ezekkel a parcellákkal is rendelkezni fog. Óriási veszélyt azonban még ez sem jelent, szólt sok szakértő, hiszen ha az eddigiek folyamán nem volt mindent elsöprő érdeklődés a téma iránt, nem látni az okát, miért lenne most, amikor ebben a témakörben semmi sem változott, a magánparcellák esetében pedig még szigorúbb is lett az előírás.
Sokan persze azon a véleményen voltak, hogy a földek ára miatt mégis csak lett volna némi érdeklődés a magántulajdonban álló birtokok iránt is, az Európai Unió területén ugyanis egyes helyeken húszezer euróba is belekerül egy hektárnyi terület, nálunk viszont már néhány ezer euróért is kapható. Így vagy úgy, a földek megvételétől alighanem elmegy a kedve annak az európainak, akivel ismertetik a feltételeket és a korlátozásokat. Érdekes, hogy kevesen vizsgálják meg erről az oldaláról a kérdést: miért felel meg az EU-nak a társulási egyezmény ilyen módon történő alkalmazása – vagyis korlátozása. Persze, nem Szerbia az egyedüli állam, amely hasonló lépéseket foganatosított az egyezmény életbe lépése előtt, egy jól bevált gyakorlat itthoni alkalmazásáról van szó, igaz, a szigorúbbak egyikének „másolatáról”. Úgy tűnik, az EU is megbékélt azzal, hogy a nemzetállamok egyik legnagyobb természeti kincsüknek éppen az élelmet hozó termőföldet tartják, s nem szívesen hagyják jóvá, hogy az a külföldiek kezébe kerüljön át. Szerbia is csatlakozott most a hazai magánföldterületeket védelmező országok sorába úgy, hogy a gazdasági elképzeléseknek továbbra sem szabott gátat. Az egész kérdést, ahogyan az lenni szokott, túlságosan is felfújták, s mindenki azon az oldalon aratott le néhány politikai babért, amelyiken éppen a legjobbnak látta.
