A muravidéki magyarság méltán büszke a gyökereire, a hagyományaira, és derűvel tekint a jövőbe – olvasom a Lendván megjelent Naptár 2024 című kötet beköszöntő írásában. Több mint hatvan éve kitüntetett érdeklődéssel várt kiadvány a szlovéniai magyarok évkönyve, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közös kiadványa, amelyben a közélet kimagasló egyéniségei adnak számot az elért eredményekről, a jövőbe tekintő tervekről, de fontos része a kötetnek az irodalmi és történelmi értékek – rendszerint évfordulóhoz köthető – méltatása is.
Soós Mihály intézeti igazgató A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet 30 éve a muravidéki magyar közösség szolgálatában című írásában a ma már a Kárpát-medencei magyar közösségek körében is kiváló tekintélynek örvendő intézmény három évtizedes múltját méltatta. Az 1990-es évek elején a titói Jugoszlávia összeomlása és az önálló Szlovénia megalakulása a muravidéki magyarság számára is a fölszabadulást jelentette. A rendszerváltás után fölvirágzott az egyesületi élet, „aranykorukat élték” a népdalkörök, citerások, a színjátszók, a szavalók, a néptáncosok, a hagyományápoló kézimunka- és hímző szakkörök. Ekkor fogalmazódott meg a muravidéki magyarság körében egy központi kulturális intézmény megalakításának az igénye. Az önálló intézmény mellett szólt az is, hogy a Kárpát-medencében a kultúra terén már működtek olyan független közösségek, amelyek a magyar művelődés ügyét szolgálták. Ezzel a céllal és szándékkal alakult meg Lendván 1994. január 1-én a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, amely azóta is otthona a magyar rendezvényeknek, az anyanyelvápolási kezdeményezéseknek, a tudományos konferenciáknak és nem utolsósorban a magyar könyvkiadásnak is. Az MNMI szerteágazó kapcsolatrendszert épített ki magának, egyebek mellett tagja lett a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalnak is. „Az évek folyamán temérdek, a Muravidéket népszerűsítő programot is összeállítottunk, amelyekkel vendégszerepeltünk különböző helyszíneken, s amelyekben helyet kaptak a helyi értékek” – emelte ki összefoglalójában az igazgató. A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet érdeme, hogy 1998-ban Lendván megnyílt a magyar könyvesház, a Bánffy Központ is.
Halász Albert Vlaj Lajos születésének 120. évfordulójára című írásában a jeles – munkásmozgalmi elkötelezettsége miatt azonban olykor vitatott, agitpropos – költő munkásságára emlékezik. Vlaj Lajos 1904. március 4-én Lendván, az Alsó utcában, sokgyermekes szegény családban született. Ifjú korában, a harmincas években csatlakozott a munkásmozgalomhoz, emiatt a második világháború alatt a magyar hatóságok többször letartóztatták. Muraszombatban, Szombathelyen és Pécsett volt bebörtönözve, itt írta meg azokat a verseket, amelyek később az első verseskötetének, az 1961-ben megjelent Versek című munkájának túlnyomó részét alkották. Halász Albert szerint „munkáiban a magyar népdal lírai öröksége is érezhető volt”, de hatással volt költészetére Ady Endre és Illyés Gyula lírája is. A kései szonettjei már az eredeti belső hangot és formai kísérleteit tükrözik. Vlaj Lajos „tulajdonképpen a muravidéki irodalmi hagyományok nélküli közösség első irodalmi alkotója” – fogalmazta meg pályája méltatója. Korai halála miatt második gyűjteménye, a Szelíd intés 1967-ben posztumusz jelent meg. Vlaj Lajos két kötete fontos eseménye a muravidéki magyar irodalomnak, mert „az első két helyi szépirodalmi műről van szó”. A költő 1966. november 7-én hunyt el, szobra eredetileg 1972-ben a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola névadójaként az iskola számára készült, a rendszerváltás idején azonban eltávolították. 2013-tól Lendva parkjában, a színházépület mellett áll.
1983-ban Bence Lajos megjelentette Vlaj Lajos (1904–1966) című monográfiáját.
Göncz László, a Muravidék kiváló történésze E. Dervarics Kálmánra, Alsólendva krónikására emlékezünk című tanulmányában a táj szülöttjének portréját rajzolta meg. A Lendva-vidék egyik meghatározó, máig időszerű és termékeny helytörténet-kutatója, Egyházasbükki Dervarics Kálmán halálának 2024. március 30-án lesz a 120. évfordulója. A város köztiszteletnek örvendő polgára 1827. június 5-én született Gutorföldén, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején nemzetőr-főhadnagyként szolgált, később köztisztviselő és történetíró. Foky Ibolya kiderítette, hogy a Dervarics család a horvátországi Drevericz, a Zágrábtól ma délkeletre található Turopolje (Túrmező) környékéről származott, ahol feltehetően már a tatárjárás korában számon tartották őket. Később Zala vármegyébe költöztek, a gutorföldei és a zágorhidai pusztáról azonban 1831-ben – megszerezve a helyi postamesteri jogot és a vele járó birtokot – Dervarics Lajos a családjával Alsólendvára költözött. Dervarics Lajos a postamesteri tisztséget 1872-ig töltötte be. Dervarics Kálmán az elemi iskolát Alsólendván fejezte be, majd középfokon a varasdi gimnáziumban tanult, ahol horvát nyelvű képzésben részesült, de kiválóan beszélt latinul és németül is. 1848 tavaszán beállt az alsólendvai nemzetőrök közé. 1848. júniusában a horvátok betörésétől tartva, a Dráva és Mura vonalát zalai nemzetőrökkel erősítették meg, soraikban ott volt Dervarics Kálmán is – aki csapatával fölgyújtotta az alsólendvai Mura-hidat. A szabadságharc leverése után 1854. március 11-ig Alsólendva főszolgabírói hivatalában teljesített szolgálatot, 1868–1871 között azonban ő volt a város polgármestere.
Dervarics Kálmán az 1850-es évek első felétől a XIX. század végéig végezte értékes helytörténet-kutatásait. Göncz László kiemelte, „munkája során igyekezett a rendelkezésére álló legtöbb forrásanyagot, szakirodalmat, visszaemlékezést, legendát, mondát felhasználni. Száznál több írásáról tudunk”. 1854-ben a Vasárnapi Újságban jelent meg Lyndva vára című tanulmánya, 1855-ben pedig a Tormafölde s a sárkányjárás című írása. 1878-ban Adatok Zalamegye történetéből címmel sorozata jelent meg az Alsó-Lendvai Híradóban. 1881-ben jelent meg Gróf Zrínyi Miklós, a költő halála 1664-ben és az Alsó-Lendva története című munkája. Neki köszönhető, hogy az utókor megismerhette Hadik Mihály életét. Hadik Mihály 1733-ban halt meg, és a Lendva-hegyi Szentháromság-kápolna sírboltjába temették. Teteme azonban teljesen ép múmiaként megmaradt – amit a lakosság csodának tekintett, s üvegkoporsóban őrzi ma is ősi temetkezési helyén, a kápolnában.
