A maratonfutók filozófiája roppant egyszerű. Mivel a legjobbak évi három futamnál többet csak elvétve vállalnak, ott futnak, ahol a legmagasabb a díjalap, ahol legtöbbet lehet nyerni. Körükben ezért a berlini, a londoni, a New York-i és a bostoni a legérdekesebb, így másoknak nagylelkűen átengedik a többi maratont. Van belőlük világszerte bőven, és sokaknak az a pénz is sokat jelent, amire a világ legjobbjai csak legyintenek. Végül vannak kis vagy alacsony rangú maratonok, amelyeken a jutalom alacsony vagy csak szimbolikus, ezek pedig a kiöregedett veteránoknak és természetesen a tehetségesebb és elsősorban győzelemre, hírnévszerzésre éhes újoncoknak érdekesek.
Az utóbbiak közé tartozik a Belgrádi Maraton is, amelyet a szervezők, némi túlzással, az ország legjelentősebb, évenként megrendezett sporteseményének tekintenek. A fentiek tükrében világos, hogy a szerb fővárosban még nem futottak 2:10 órán belüli eredményt, mert nem járnak ide a nevesebb versenyzők.
Belgrádban először 1910-ben volt maratonhoz hasonló futam, Obrenovactól a fővárosi céllal 23 kilométeres távon. Az első modern maratont csak 1988-ban rendezték meg, habár akkor is furcsa távon, 46,7 kilométeren, végül 1990-től a nemzetközi szabályoknak megfelelő 42,195 kilométeren futnak. Egészen bizonyos, hogy az időben nem is olyan távoli hőskorban a szervezést vállaló lelkes sportmunkások arról álmodoztak, hogy futamuk egy napon rangban majd beáll a fent említett leghíresebbek közé, viszont a kezdetek már az egykori ország véres szétesésének időszakára estek, a Belgrádi Maraton már-már politikai rendezvénnyé változott, s nem meglepő, hogy idővel beépültek a saját zsebük tekintetében ügyes üzletemberek, akik, nem kis botrányok kíséretében, magáncéget alapítva erőszakos módon átvették a rendezést, hisz szép hasznot szimatoltak. A politikai színezetű magánfutam persze a közpénzre alapozott. A sportminisztérium, a sportszövetség, az állam és a város, valamint a közvállalatok biztosították az anyagiak jelentős részét, amit további szponzorok és a rajtpénz egészített ki. Kis, jelentéktelen futam, mondhatnánk, de a napokban napvilágot látott adatok szerint egészen csinos összegek forogtak benne. Így vagy úgy, a magáncégnek mégsem futotta mindenre. A fővárosi sajtó azt állítja, hogy a szervezők – mármint a négy tulajdonos – előbb a saját hasznukat fedezték, a többieknek – közöttük több díjat nyert futónak – az jutott, ami maradt. Mint kiderült, esetenként semmi sem, amiért számos per is indult.
S ugyanaz történt, mint a tartozásokat szintén felhalmozott Partizan fociklubbal. Közbeszólt az európai szövetség, és eltiltással lehet számolni. Az viszont, hogy az európai szövetség nem ismeri el a Belgrádi Maratont, korántsem jelenti, hogy áprilisban nem rendezik meg. Viszont kit érdekelhet olyan verseny, amelynek eredményei hitelesíthetetlenek? Csakis a tulajdonosokat. Valami haszon csak lesz, és el lehet osztani.
