Hagyjuk azt a mesét, hogy a fociban manapság mindenki képes győzni bárki ellen. Elvétve történhetnek meglepetések, egyik-másik kicsi esetenként kihúzhat egy döntetlent, vagy akár nyerhet is a nagy mellénnyel kifutó esélyes ellen, de még egy jó ideig szó sem lehet róla, hogy gyakran történnek váratlan körbeverések, és mind a selejtezőkben, mind a nagy versenyeken csaknem minden válogatott esélyes lesz akár a serleg elnyerésére is.
Ritkán történik olyan meglepetés, mint az az albán döntetlen volt a németek ellen a múlt század hatvanas éveiben, ami a már leírt jugoszláv válogatottat juttatta ki az Eb-re. Éppen ezért nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy a magyar focisták kikaptak Andorrában. Az a magyar válogatott bukott el a miniállam amatőrjei ellen, amely a tavalyi Eb egyik slágere volt, és a nyolcaddöntőbe jutással reményt ébresztett a szurkolók százezreiben, hogy a magyar foci, ha nem is olyan szinten, mint Puskásék idejében, de eredményes lehetne a nemzetközi porondon, most viszont minden reményt porba taposott. Még meglepőbb az egészben, hogy a magyar válogatott legutóbbi négy meccsén egyetlen gólt sem lőtt. Nekem ezért nem a fenti „mindenki képes győzni bárki ellen” jutott eszembe, hanem egy régi focivicc, amely arról szól, hogyan látja a gyönge csapat edzője az esélyeket, és így jósol: a csatársor szavatolja a gól nélküli döntetlent, a védelem pedig amit fog.
Persze hogy a magyar foci nem maradhatott a régi játékfelfogásnál, amely szerint „a támadás a legjobb védekezés”. Az Aranycsapat rúgott így hatot az angoloknak, azok meg nézhették, hogy tudnak-e többet. Helenio Herrera több mint 50 éve megfordította a dolgokat, a jó védelemre alapozott, és az sem meglepetés manapság, hogy a kosárlabdában is érvényessé vált „a védekezés a legjobb támadás” elv.
A szerbiai foci teljesen más. Nem a színvonal miatt, hanem mert elv nem is létezik. A Wales elleni itthoni döntetlennel bonyolultabbá váltak a továbbjutási esélyek, de továbbra is jók, mert nem túl nehéz a csoport, nincs benne egyetlen nagyágyú sem. Esetükben nem a támadás és a védelem volt az érdekes, hanem hogy továbbra is mekkora jelentőséget tulajdonítanak a szurkolóknak. Rendületlenül vallja minden játékos, edző, kapitány és a média, különösen a meccsek előtt, hogy a szurkolók a 12. játékos, amely nélkül nincs semmi. Mintha üres lelátók előtt senki sem tudna focizni. A meccs után már más az ábra. A szerb kapitány, aki korábban a szurkolók ezreiért esedezett, simán kijelenti, hogy játékosai zavarba jöttek a teli nézőtér láttán, szinte földbe gyökerezett a lábuk. Ez a vesztesek filozófiája: így sem jó, úgy sem jó, és sosem bennük van a hiba.
Pedig szépen megmondta egy régi újvidéki szurkoló egy akkori csapat játékosainak: Nézzétek, fiúk! Az első 15 percben rúgtok hármat, aztán már baj nem lehet!
