Ha jól számolom, bár húsz regénye jelent meg a General Pressnél magyar fordításban az angliai születésű, az Egyesült Államokban élő Lee Childnak (eredeti nevén: Jim Grant), pedig csak 19 évvel ezelőtt, 43 éves korában kezdett írni. (Magyarországon egyébként közel ötven kötete van forgalomban, ezek közül több angol nyelvű, illetve újbóli kiadás.) A szerző nevének hangzása ellenére nem tévesztendő össze a tősgyökeres amerikai Lincoln Childdal, aki még termékenyebb, és nagyszerű kalandregények ír, olykor nem is egyedül, hanem szerzőtársával, Douglas Prestonnal.
Lee Child velük szemben akciókrimik szerzője, könyveinek állandó hőse Jack Reacher, az amerikai hadsereg katonai rendőrségétől 16 év szolgálat után kilépett őrnagy, aki a legkülönbözőbb kalandokba keveredik. Először Child első, Killing Floor (magyarul: Elvarázsolt dollárok) című, irodalmi díjakat besöprő regényében tűnt föl, amit megjelenését követően két évre magyarul is kiadott a General Press, amely azóta folyamatosan közli Child újabb munkáit.
A Kétélű fegyver regény kezdetén mindössze nyolc (!) másodperc alatt elrabolnak egy egyetemi hallgatót, két testőrét egy gránáttal megölik, az emberrablókkal végez az arra tébláboló Jack Reacher, kocsijába rángatja az elrabolt fiút, miközben lelő egy civil ruhás rendőrt, aki az óriási kalamajka láttán a jelvényét rántotta elő zsebéből, ám Reacher úgy hitte, fegyver lehet a kezében. A következő néhány percben az egykori katonai rendész még kilő egy őt üldöző rendőrségi járművet, a benn ülők egyike életét veszíti, a másik súlyosan megsérül.
Bizony, nem akármilyen indítás. Mintha filmet néznénk.
Aztán kiderül, a volt rendész valóban filmet nézetett a megmentett, a vele történtek miatt sokkos állapotba került fiúval. Lévén, hogy kamu volt az egész akció, színjáték. A folytatásból ugyanis kiderül, hogy Reachert összehozta a sors a drogellenes nyomozóhatóság egy kis akciócsoportjával, amely huzamos ideje megfigyelés alatt tartotta az elrabolt fiú gazdag szőnyegkereskedő édesapját, gyanítva, hogy a keleti szőnyegek csupán álcaként szolgálnak a kábítószer-csempészet fölött. Ám az utolsó akciót elbaltázták, amikor magánterületről készítettek fotókat a szőnyegkereskedőről és a vele találkozó, drogbáró kinézetű személyről, ezért a belügyminisztérium elvette tőlük az ügyet és megszüntette a nyomozást, ugyanis a fölvételeket nem lehetett bizonyítékként használni. Az akciócsoport viszont közel érezte magát a célhoz, ezért illegálisan is folytatta a megfigyelést, és ehhez megnyerte az egykori katonai rendőrt. Főként a csoportot vezető fiatal, szép, okos és rátermett nőnek köszönhetően. Annyit tudtak, hogy a művészettörténetet hallgató fiú hamarosan hazautazik anyja születésnapjára, és testőrök mennek érte az egyetemre, mert a gyereket öt évvel korábban valóban elrabolták, és mivel az apa késlekedett a váltságdíjjal, elküldték neki a fiú levágott fülét. Erre a korábbi esetre épült a terv.
Napokig készültek rá, patikamérlegen és stopperórával a kezükben terveztek, például, hogy a revolverek töltényűrjeiben hová kerüljön éles lőszer és hová vaktöltény, ki mikor mit tesz, a 8 másodperces jelenet szereplői közül a testőrök voltak valódiak, őket hang- és fénygránáttal tették ártalmatlanná, majd néhány napig fogva tartották őket, meg a fiú, akit meg kellett győzni a történések valódiságáról, volt művér, géppisztolysorozatok, kilőtt gumiabroncsok és szélvédők, árokba fordult rendőrautó, stb. A stáb többi tagja az akciócsoporthoz tartozott, és senkinek nem esett bántódása a brutálisan látványos esemény során. Mint egy filmforgatáson. Talán nem árt szem előtt tartani, hogy Jim Grant, mielőtt Lee Child néven regényírásra adta volna fejét, televíziónál dolgozott.
Az akció célja az volt, hogy az elrabolt srác elhiggye, hogy valóban életveszélyben volt, Reacher megmentette az életét, hálából elviteti magát vele a szüleihez, és igyekszik néhány napra elrejteni, hiszen megölt egy rendőrt. Viszont emiatt zsarolhatóvá is vált, ami egyszer még jól jöhet.
A terv, amiről később kiderül, bármennyire is tökéletesnek tűnt, mégis tele volt hézagokkal, amelyek később megbosszulták magukat, kezdetben a vártnál is jobban bevált. A szőnyegkereskedő nemcsak menedéket nyújtott, hanem bizalmat is szavazott fia megmentőjének az erődítményszerű birtokán. Igaz, kemény próbák és csapdák elkerülése után. Reacher addig manipulált, hogy hamarosan kiütötte a nyeregből a kereskedő biztonsági főnökét, és ő lépett helyébe. Viszont a házban nem talált drogkereskedelemre utaló jelet, ám kiderült, hogy nem ő az egyetlen beépített ügynök a házban. Innentől kezdenek fölfesleni az eredeti terv gyenge varratai, és elszabadul a pokol, ahol semmi se működik terv szerint, hullnak az emberek, főleg Reacher jóvoltából, de a házbeliek is rátesznek egy lapáttal, sőt fölbukkan egy ember, akinek tíz éve halottnak kellene lennie, hiszen Reacher kétszer fejbe, egyszer mellbe lőtte. Az illető katonai hírszerző volt, aki kémkedésre adta fejét, és brutálisan meggyilkolta Reacher utána nyomozó kolléganőjét, most veszélyes bűnöző, aki sakkban tartja a szőnyegkereskedőt is, aki nem heroinban, hanem fegyverekben utazik. A csempészholmi közt van egy persuader (ez a regény eredeti címe) elnevezésű, brutális kézifegyver, aminek elnevezését úgy fordíthatnánk magyarra, hogy: rábeszélő. Hát, ez a rábeszélő a regény végén igen hatékonyan működik Jack Reacher kezében.
Amerikai kritikusai szerint Lee Child műfajának legkiválóbb írója, a Kétélű fegyver pedig „A legjobban megírt, a legkiforrottabb, és minden lehetséges módon a legjobb regény”. Az első személyben elmondott történet briliáns logikájával fegyverzi le az olvasót, illetve a minduntalan váratlan fordulatot vevő történetszövésével kápráztatja el.