Egyik este, a napi kötelezettségeket letudva, egy barátomnak segítettem költözködni. Miután a pakolást befejeztük, megkért, ugorjunk el a feleségéért annak munkahelyére. Mivel az említett munkahely mindössze két sarokra volt tőlünk, beugrottunk az autóba és hallgatólagos összhangban egyikünk sem kötötte be biztonsági övét. Azt, hogy Murphy igazából egy szerbiai törvényalkotó volt, mi sem bizonyít jobban, hogy az első kanyar után ott álltak a közlekedési rendőrök, akik fénykardjukkal rögtön le is intettek bennünket.
Mindketten tudtuk, miért állítottak meg és az is világos volt, hogy ilyenkor az az érv, miszerint rendszeresen bekötjük magunkat, de most tényleg innen a szomszédból jövünk, mit sem nyom a latban. A rendőr elkérte mindkettőnk személyi igazolványát és közölte, hogy mindketten vétséget követtünk el, ami fejenként öt darab piros szerbiai papírpénzbe kerülne, de ő lesz annyira előzékeny, hogy kettőnknek ír ki egy büntetést. Aki már volt hasonló helyzetben, az érteni fogja amit írok: mindezt a rendőr olyan arckifejezéssel művelte, ami azt sugallta, hogy igazából nem is akar megbüntetni. Viszont a magyarázkodási kísérletünket elutasította, folyamatosan arról beszélt, hogy neki bizony tiszteletben kell tartania a törvényt, amit mi nem tettünk meg, ezért jön a büntetés. Mondtuk neki, hogy jó, hát akkor írja azt a büntetést.
Ekkor a rendőr beült a gépkocsiba és elővette a jegyzettömböt, de közben nem írt bele semmit, hanem bennünket figyelt, nem is értettük mit csinál. Egy-két perc után intett, hogy menjek oda.
– Mivel foglalkozik?
– Újságíró vagyok.
– Melyik sajtónál?
– A Magyar Szónál.
– Akkor nem büntetem meg, de diktálok egy cikket. Megjegyzi?
– Persze, mondja csak.
– A szabadkai közlekedési rendőrök a legjobbak, mert Szerbiában nem büntetik meg a magyar újságírót. És tudja miért nem?
– Miért?
– Azért, mert Szerbiában szeretik a magyar újságírókat.
Ezek után megkértek, hogy én is mondjam, hogy szeretem a rendőröket, amit nevetve megtettem.
A sztori ennyi. Mivel a büntetés valóban jogos lett volna, ennek ellenére a rendőrök a fenti intermezzo után ettől eltekintettek, én teljesítem ígéretemet és megírom amit kértek. A helyszínt, a történetet és az időpontot pedig érthető módon megváltoztattam. Tudják miért? Mert a magyar újságírók is szeretik a szerb rendőröket. Ha azok nem büntetik meg őket.
