Kontra Ferenc író, lapunk Kilátó mellékletének szerkesztője Márai Sándor-díjban részesült a magyar kultúra napja alkalmából. Az elismerést január 22-én Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vette át. Bordás Győző, Majoros Sándor és Hász Róbert mellett ő a negyedik a Vajdaságban élő, illetve innen elszármazott, viszont egyedüli ide települt alkotó, aki 1996-tól máig elnyerte ezt a rangos magyarországi állami elismerést.
A Márai Sándor-díj írói életműért, illetve a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozható állami kitüntetés. Ezzel az elismeréssel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tüntette ki kollégánkat.
Kontra Ferenc irodalmi élményanyagának meghatározó forrása szülőföldjének megismert múltja és megélt jelene. Horvátországban született, Eszék-Baranya megyében, a magyar és a szerb határhoz egyaránt közeli Darázson, 1958-ban. A település közigazgatásilag voltaképpen község, több falu is tartozik hozzá: Kiskőszeg, Dályok, Izsép, Hercegmárok és Nagybodolya. Lakosságának zöme római katolikus sokác, az itt élő magyarok is katolikus vallásúak. Kontra Ferenc nem itt élt, hanem az ugyancsak a Drávaszögben található, Darázshoz, Kopácshoz, Bellyéhez közeli, magyarlakta Laskón. A középkortól jelentős település a reformációt követően Sztárai Mihály prédikátor működése nyomán az evangélikus vallás terjesztésének bölcsőjeként mutatkozik, a prédikátor szavai 120 falu lakosait térítették át. A régiónak a római korba visszanyúló, a Mohács irányába nyomuló törökinváziót átélő, a második világégést megszenvedő, az 1990-es évek elején kirobbant, háborúba torkolló etnikai összetűzéseket megélt történelme Kontra Ferenc próza- és drámaírásának kiapadhatatlan forrása. Anélkül is, hogy folyamatosan Eszék vonzáskörében élt volna, csontjaiba ivódott a sehol se vagy odahaza, mindenütt idegen vagy könyveibe foglalt tapasztalata.
A középiskolát ugyanis Pécsett, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte 1977-ben, a szegedi JATE-n diplomázott 1982-ben, majd Brisbane-ben fordítóként dolgozott a University of Qeenslanden. 1987-től 1991-ig az Új Symposion irodalmi szerkesztője volt, ekkor költözött Újvidékre. Tíz éven át, 1991–2001 közt a Magyar Szó kultúra rovatának szerkesztője, jelenleg a lap Kilátó című irodalmi mellékletének szerkesztője. Első könyve, a Jelenések Eszéken jelent meg, a legutóbbi, Horvátország magyar irodalma – a kezdetektől napjainkig ugyancsak ott, 2011-ben. Kilenc könyvét a Forum Könyvkiadó gondozta, jelent meg kötete Kecskeméten, Budapesten és Belgrádban. Drávaszögi keresztek című regényének második kiadása a szabadkai Életjel, az eszéki HunCro és a budapesti Magyar Napló kiadók közös vállalkozásaként került az olvasók elé. Több munkája német, angol, francia, lengyel, román, horvát és szerb nyelven is olvasható.
Valójában költőként indult, első verskötetét ugyancsak versválogatás követte, a Fehér tükrök, immár Újvidéken, 1986-ban. A rá következő évben Drávaszögi keresztek című pályamunkájával elnyerte a Forum Könyvkiadó regénypályázatának első díját. Az 1988-ban megjelent kötet pontot tett költői karrierjére, és bevezette a prózaíróit.
Aztán tizenegyedik kötetében (Gimnazisták, 2002) bevallotta, hogy már régen eldöntötte, hogy ezentúl csak magáról ír. A kastély kutyáiban pedig a következőket jegyzi: „Úgyis rólam szól már minden történet, elegem lett mások életét élni, idegen hősök dicsőségéhez gazsulálni. Az olvasás szempontjából ez úgysem oszt vagy szoroz, mindenki ahhoz a polchoz megy, ahol keresnivalója akad.” Az említett, ezentúl-nak nevezett kronotoposz az 1970-es évek derekát jelöli, amikor a szerző még nem igazán számított írónak, túl volt gimnáziumi dolgozatokon, verseken, rockszövegeken, néhány novella is formálódott a keze alatt, de a tudatos írói felkészülést jelképező három vastagborítójú füzet csak nem telt meg a pécsi kollégiumi évek alatt, a tervezett trilógia nem csak hogy nem készült, de a leendő szerző idő múltával még az első résznek adott, Marc Bolan T. Rex együttesének dalcímét átörökítő címet, a Children of the Revolutiont is banálisnak érezte, és kitépte a címlapot az egyetlen megkezdett füzetből. Egy hiányból építkező trilógia készült a szerző pécsi diákéveiben. Mert afelől kétség sem lehet, a Gimnazisták hőse maga a szerző, Kontra Ferenc, az az V. (Ötödik) Kontra Ferenc, akinek életéről, családjáról, drávaszögi rokonságáról részletekbe menően szinte mindent megtudható az író eddigi tizenhét kötetéből. Komolyan gondolta ugyanis szinte három és fél évtizeddel ezelőtt, hogy a továbbiakban magáról ír majd. A méltán népszerű Drávaszögi keresztek regény ugyan koncepciójában más, a tájmítoszt ragadja meg benne és a tájban folyó közösségi létet beszéli el epiko-lirikus történetfüzérben, több kötete (Nagy a sátán birodalma, 1991; Ősök jussán, 1993; Holtak országa, 1993; Úgy törnek el, 1995; Gyilkosság a joghurt miatt, 1998; A kastély kutyái, 2002; Farkasok órája, 2003; Wien a sínen túl, 2006) a bűnt, a bűntudatot és a gonoszságot tematizálja prózairodalmi megjelenésükben, de a gyermekkorban gyökerező, majd az 1944 novemberének eseményeit művészi szinten megjelenítő, végül a múlt század kilencvenes éveinek háborús borzalmait földolgozó írásai mind saját tapasztalásból, közvetlen élményből, illetve a családban felidézett történetekből merítenek, a Kalendárium (1993), A halász fiai (1996) és az említett Gimnazisták nemkülönben.
A valóság kíméletlenebb minden fikciónál. Amennyiben valakinek ezt a valóságot sikerül megírnia, fontosabb cselekedetet művelt, mintha a fikciót valószerűsítette volna. S ugyanezt mondanám el fordítva is, tehát ha Kontra Ferenc műve fikcióból táplálkozna, akkor az objektivitását kellene dicsérnem – Kontránál optimális arányban elegyedett az objektivitás és az irónia, a fikció és a realitás, amit minden kertelés nélkül úgy is megfogalmazhatok, hogy egyszerűen tud írni. Erre készült tudatosan. Ezért vannak történetei, ezért vannak mondatai. Van arányérzéke, stílusa félreismerhetetlen, nincs olyan leírt oldala, amit végig nem kellene olvasni: mondatai simán, megnyugtató, bizalmat gerjesztő közvetlenséggel ölelkeznek egymásba, azonban mégis mindig hagynak maguk közt annyi hézagot, amekkora helyen átsüthet a valóság időbeli távlatból történő átértékelésének komor iróniája.
Szuverén alkotóvilágának hitelességét támasztja alá díjainak és ösztöndíjainak sora, Köztük az I. Vajdasági Magyar Drámaíró verseny I. díja, a Sinkó Ervin-, Szirmai Károly-, a Híd-, az Artisjus-, s immáron a Márai Sándor-díj.
