A gyerekek számára csodálatos ünnep, amikor először találkoznak az Eucharisztia szentségében jelen levő Jézussal. Legtöbb plébánián előtte elvégzik első szentgyónásukat. A szülők, hitoktató, lelkipásztor imádkoznak érettük. Hálát adnak értük, és kérik számukra Isten áldását!
Bulgáriában, ahol többségben ortodox hívők élnek, nagy ünnepnek számított 2019 május első vasárnapja, amikor a rakovszki Szent Szív templomban bemutatott mise keretében 245 katolikus gyermek járult elsőáldozáshoz. Ferenc pápa az elsőáldozó gyermekeket, valamint szüleiket, rokonaikat és barátaikat azzal a szép üdvözléssel köszöntötte, amelyet Bulgáriában is használnak ebben a húsvéti időszakban: Hrisztosz voszkresze! [Krisztus feltámadt!] Ez az üdvözlet a bennünk, keresztényekben, Jézus tanítványaiban élő örömnek a kifejezése. Örülünk, mert ő szeretetből életét adta a kereszten azért, hogy legyőzze a bűnt, feltámadt, és az Atyaisten fogadott gyermekeivé tett bennünket. A Szentatya kifejezte örömét, örömünket, mert Jézus él, és jelen van köztünk, ma és mindig. Arról beszélt a gyerekeknek, hogyan találkozhatnak Jézussal, aki sok évvel ezelőtt élt, aztán pedig meghalt, és sírba tették. Elmondta, Jézus mérhetetlen szeretetet kifejező dolgot tett, hogy üdvözítsen minden embert, aki valaha is a földön élt. Három napon át a sírban maradt, de tudjuk – biztosítanak róla az apostolok, és biztosít róla sok más tanú is, akik látták őt élve –, hogy Isten, az ő Atyja és a mi Atyánk, feltámasztotta. És most Jézus él, itt van velünk.
Igen, Jézus mai követői világszerte tudják, találkozhatnak vele az Eucharisztiában. Nem látjuk testi szemünkkel, de látjuk a hit szemével! Az ünneplőbe, legtöbbször fehérbe öltözött gyermekek ruhája is jelzi, ünnepre készültek. Az elsőáldozás ünnep, amelyben Jézust ünneplik, aki mindig mellettünk akart maradni, és aki sohasem fog elszakadni tőlünk. A gyermekben tudatosítjuk: az elsőáldozás ünnepét szülőknek, nagyszülőknek, családjaiknak és azoknak a közösségeknek köszönhetik, amelyek segítették őket növekedni a hitben. Elsősorban papjaik és hitoktatóik segítették őket a hittantanulásban, elkísértek az úton is, amely elvezette őket, hogy találkozhassanak Jézussal, és szívükbe fogadhassák. Az elsőáldozás azt fejezi ki, hogy napról napra egyre szorosabb egységben akarunk lenni Jézussal, növekedni akarunk a vele való barátságban, és az a vágy tölt el bennünket, hogy mások is élvezzék azt az örömöt, amelyet adni akar nekünk. Az Úrnak szüksége van az elsőáldozókra, hogy végbevihesse azt a csodát, hogy elérje örömével a gyermekek sok barátait és családtagjait.
Az elsőáldozás örömteli, csodálatos pillanatában a szülők, lelkipásztorok, hitoktatók együtt vannak a gyerekekkel. Örülnek, hogy együtt lehetnek velük, és hogy segítették őket találkozni Jézussal.
Az elsőáldozás napján a gyerekeket átjárja a barátságnak a szelleme, az örömnek és a testvériségnek a szelleme, a köztük lévő közösségnek és az egész Egyházzal való közösségnek a szelleme. Az Egyház, különösen az Eucharisztiában, az Egyház összes tagjai közötti testvéri közösséget fejezi ki.
A keresztény ember „személyi igazolványában” ez áll: Isten a mi Atyánk, Jézus a mi testvérünk, az Egyház a mi családunk, mi testvérek vagyunk, törvényünk pedig a szeretet.
A felnőttek bátorítják a gyermekeket, hogy lelkesen és olyan örömtelien imádkozzanak, ahogyan azt elsőáldozásuk napján tették. Később is emlékeztetik a lányokat és a fiúkat arra, hogy ne felejtsék el, ez az első és nem az utolsó áldozás – ne felejtsék el, hogy Jézus mindig várja őket.
A gondoskodó szülő és nagyszülő rendszeresen imádkozik, hogy az elsőáldozás sok áldozás kezdete legyen, hogy a gyerekek szíve mindig olyan legyen, mint az elsőáldozás napján, s hogy szívük ünnepeljen, tele legyen örömmel és főleg hálával.
A felnőttek tapasztalják, a gyerekek, amikor elsőáldozáshoz járulnak, örülnek annak, hogy elsőáldozók lehetnek. Örülnek, mert jön Jézus. Örülnek, mert mindannyian egy családhoz, az Egyházhoz tartoznak.
A keresztény ember személyi igazolványa: Isten a mi Atyánk, az Egyház a mi anyánk és a mi családunk, Jézus a mi testvérünk, az Egyház a mi családunk, mi barátok vagyunk! Mindnyájan! Testvérek vagyunk. Törvényünk a szeretet!
Az elsőáldozók már tudják, hogy a szentmisében Jézus beszél hozzánk, tanít bennünket. Felkészítésük során azt is megtanulják, hogy milyen fontos állandó kapcsolatban lenni Jézussal. Gyermekként imádkoznak hozzá a családjukért, szüleikért, nagyszüleitekért, hitoktatóiért, papjaikért, barátaikért, és imádkozni fognak Jézushoz ezekért az emberekért.
Tudják, hogy Jézust nem látjuk testi szemünkkel, de látjuk a hit szemével! És hogy a hit kegyelem, amelyért naponta imádkozunk, gyermekek is, felnőttek is.
Jézus egy alkalommal – erről olvasunk János evangéliumában (6,1–15) – csodálatosan megszaporított öt kenyeret és két halat, hogy jóllakassa a tömeget, amely követte és hallgatta őt. A csodatétel egy gyermek kezével kezdődött, aki odavitte az öt kenyeret és a két halat (vö. Jn 6,9), mindent, amije volt. Manapság is az elsőáldozó gyerekek segítenek abban, hogy megvalósuljon a csoda, és emlékeztetik a jelen levő felnőtteket első találkozásukra az Eucharisztiában jelen levő Jézussal, hogy hálát adhassanak azért a napért. A gyerekek lehetővé teszik a felnőttek számára, hogy újból ünnepen legyenek, és ünnepeljük az élet kenyerében jelen levő Jézust. Mert vannak csodák, amelyek csak akkor történhetnek meg, ha a felnőttek szíve olyan, mint az elsőáldozóké, amely tud megosztani másokkal, képes álmodni, köszönetet mondani, bízni másokban és tisztelni másokat.
