A fiatal pár a menyegzőjére meghívta Jézust. Valószínűleg ezt nem a drága ajándék reményében tették. Fontos volt számukra, hogy a názáreti Mester jelen legyen akkor, amikor ők annyira boldogok.
János evangéliumából (Jn 2,1–12) megtudjuk, hogy nem csupán a Mestert, hanem az édesanyját is meghívták a menyegzőre. Nemcsak azért, mert az illő, hanem egyszerűen azért, mert értékelték a jelenlétét és kedvességét. A fiatal pár azonban soha nem tudta meg, mennyi mindent köszönhet ezeknek a vendégeknek.
Jánosnak, Jézus „szeretett apostolának” elbeszélése alapján el tudjuk képzelni az asztalnál a ragyogó menyasszonyt, a boldogan mosolygó vőlegényt. Egyikőjük sem volt tudatában annak, hogy éppen a boldog pillanatban került veszélybe az örömük, és akkor történt meg a csoda, amely „megmentette” a lakodalmukat.
Illusztráció – Pixabay.com
Talán úgy gondoljátok, nincs szükségetek csodára. A lakodalmatokból semmi nem hiányozhat. Hónapokkal előbb mindent aprólékosan megterveztetek: az ünnepi ruhátokat, továbbá a legfinomabb ételeket-italokat, szükséges mennyiségben. Gondosan feljegyeztétek azoknak a családnevét, akikhez nem épp közeli rokonság fűz, és akiket csak elég lesz tájékoztatni az esküvőtökről. A lakodalomba csak a hozzátok legközelebb állókat hívtátok meg, akikkel továbbra is ápolni szeretnétek a kapcsolatot, vagy azokat, akik valamilyen módon hozzájárultak az új családotok boldogságához – a szülőket, rokonokat és barátokat. A külföldön dolgozó, nagylelkű nagybácsit. Az értékes ajándékokat vásárló nagynénit. Az énekesnő ismerőst, aki majd a szertartás alatt az Ave Mariát énekli.
A csodatevőt nem terveztétek, nem számítottatok rá. Úgy látszott, nincs rá szükségetek.
Felpróbáltátok az ünnepi ruhát. Büszkén nézegetitek magatokat a tükörben, mintha azt üzenné nektek: különösen boldogok lesztek. Szép leány vagy a fehér menyasszonyi ruhában, elbűvölő és szerelmes. Te meg magabiztosan feszítesz az ízlésesen szabott öltönyben. Komoly munkád van, sok motivációd, és nagyon szereted szíved választottját. Mégis ez szép kevés a házassági közösség biztos alapjaihoz.
Csoda szükséges, hogy a mai nap nagy öröme közös életutatokon hosszú éveken át tartson.
Csoda szükséges, hogy soha ne fogyjon el a türelem. Csoda szükséges, hogy ne fogyjon el az erő. Csoda szükséges, hogy ne tűnjön el az együttlét közelségének az íze. Csoda szükséges, hogy ne fogyjon el a szerelem, a nagylelkűség, a jószívűség.
Szétszélednek majd a vendégek, elhervad a menyasszonyi csokor. Elcsitul a lakodalmi ének és muzsika. Az ajándékok hétköznapi tárgyakká válnak. Megmaradnak a gyönyörű fényképek, a fénylő karikagyűrű az ujjadon. Amikor szemtől szembe találjátok magatokat a valósággal, mindenképpen szükségetek lesz arra, aki segíteni fog nektek, hogy amint akkor a vizet borrá, most éjjeleteket és nappalotokat szerelemmé változtassa. Mert a csiszolatlan jellemetek, ideges hazatérésetek a munkából, a félresikerült ebédek, a gyereksírás, a nem működő mosógép, a pénzügyi gondok és megannyi apróság szúnyoginvázióként támadja a szerelmeteket.
Ugye igazat mondott a lelkipásztorotok? Nem elegendő végighallgatni a jegyesoktatás előadásait, nem elég esküvő előtt gyónni és az esküvőn áldozni. Szép kevés értesíteni Istent az esküvőtökről, amelyben egymásnak szolgáljátok ki a házasság szentségét az eskető pap és a násznagyok jelenlétében. Szép kevés Istent felvenni a távoli rokonok és barátok jegyzékébe.
Szívvel-lélekkel meg kell hívni őt a (nagy) lakodalmatokba. A főhelyre kell ültetnetek, az első helyre kell hogy tegyétek az értékeitek listáján, amelyet az új családotok élete törvényének fog tekinteni.
Ha így tesztek, a názáreti Mester nem érkezik majd üres kézzel. Kegyelmet hoz, amely nélkül lehetetlen erős, hűséges házassági közösséget teremteni. Várakozásotokon felül boldogsággal fog megajándékozni – sokkal több és nagyobb boldogsággal, mint amennyit terveztetek. A kánai menyegzőhöz hasonlóan meglep majd titeket jó házi borral, sokkal jobb minőségűvel, mint amilyent a lakodalmat szervezők raktak a vendégek elé.
És a Mester nem jön majd egyedül. Vele érkezik az édesanyja, aki elsőként észreveszi, miben szenvedtek hiányt, hogy a menyegzőtök, a szerelmetek és a boldogságotok teljes legyen.
Sok csodajelet vitt végbe Jézus, amíg ebben a világban élt. De első csodáját éppen a szerelmesek számára tette meg. Az új család részére.
Mária soha nem avatkozott bele a fia „társadalmi” életébe. Ezt csak egyetlenegy alkalommal tette, amikor két szerelmes fiatalról volt szó. Nem tudta megtartóztatni magát, hogy szóljon Jézusnak. Nem tudta megtartóztatni magát, mert a gondoskodás a családokról különösen a szívügye. Mert a szerelmesek különösen Isten jóindulatát, segítségét élvezik, aki maga a Szeretet.
A lelkipásztorok nem egy alkalommal mondják el a jegyeseknek, hogy a Csoda nem fog csak úgy betérni hozzátok. Jézusnak szüksége van a ti segítségetekre és közreműködésetekre. Édesanyja nektek is azt üzeni, amit a kánai menyegzőben: „Tegyetek meg mindent, amit (Jézus) csak mond!”
Mária mindig Jézushoz vezet bennünket, közbenjár értünk szent fiánál. Keresztény életünkben a múltban voltak, vannak és lesznek csodaszép pillanatok. Krisztus követésének útja azonban nem ér véget a kánai menyegzőn, hanem tovább kell mennünk vele, bárhová is vezet bennünket.
Életünkben oda sem figyelünk, vagy talán észre sem vesszük, maguktól értetődőnek tartjuk a csodákat. Ha viszont gondolatban végigpörgetjük a múltunkat, rádöbbenünk arra, hogy Isten mekkora szeretete egyengette utunkat.
Jézus minden helyzet ura. Semmi nem kerüli el a figyelmét. És különös kegyelme kíséri azokat, akik megtesznek mindent, amit ő mond.
