Szeptembertől új osztálykirándulási szabályzat lép hatályba, melynek értelmében az kizárólag belföldön szervezhető meg, a végzős középiskolások viszont külföldre is utazhatnak. A tanulmányi utak vagy a cserediák-program keretében ezután is látogatást tehetnek a diákok az ország határain kívül. Az iskola közbeszerzési pályázaton válogathat az utazási irodák ajánlataiból. Az iskolák által delegált háromtagú bizottságnak több szempontot figyelembe véve a legolcsóbb ajánlat mellett kell döntenie. Mivel fakultatív programról van szó, így az nem tehető kötelezővé, a kiruccanás mégis akkor szervezhető meg, ha az osztály 60 százaléka részt akar venni rajta.
A fiataloknak fontos az utazás élménye, ahol tapasztalatot szerezhetnek társaikkal szakmai téren, műveltség terén, hogy megismerjék más népek kultúráját és a magukét is. A földrajz-, történelem-, zene- vagy a képzőművészeti órákon tanultak így megelevenedhetnek előttük, de szociológiai és pszichológiai aspektusból is jól jön a kirándulás, hiszen olyan barátságok szövődhetnek, amik az iskolapadok között sosem történnének meg. Egyeseknek ez lehetne az egyetlen alkalom az utazásra, ugyanis a családok romló anyagi helyzete miatt egyre többen döntenek az otthonmaradás mellett.
Sokan a minisztérium határozatában bízva reménykedtek, hogy ezentúl olcsóbbak lesznek a kirándulások, azonban a közeli településre szervezett egynapos túra több ezer dinárba is kerülhet, a többnaposak esetén pedig akár tízezerbe is. Így nem lehetnek olcsóbbak a külföldi utazásoknál.
A szülőnek persze nem csak a kirándulás költségeivel kell számolniuk. Zsebpénzt, higiéniai szereket, nassolni valót és megfelelő ruházatot kell biztosítania a gyereknek, mert általában ilyenkor veszik észre (Murphy törvénye szerint), hogy a gyereknek nincs túrázásra alkalmas lábbelije, az utazótáska elszakadt és a pizsamáját is elnyűtte stb. Aki úgy dönt, mégis bevállalja az utaztatást, a felsoroltak mellett fizetnie kell a kísérő tanárokat, az orvost, a múzeumi vagy más hasonló belépőket, amik egyáltalán nem olcsóak. A külföldi többnapos kirándulások több havi fizetésbe is belekerülhetnek a látogatott ország távolságától függően. Egy hétnapos prágai út például 500 euróba kerül, a hatnapos olaszországi 350 euróba, a bécsi pedig 280-ba. Körülbelül ennyibe kerülnek a tíznapos thaiföldi nyaralások is a családok számára, ha megengedhetnék maguknak. Ez a költség megsokszorozódik a többgyermekes családok esetében, így számukra a számok hatalmas arculcsapásnak számítanak. Azoknak a szülőknek, akiknek a munkájukból vagy az anyagiakból kifolyólag nem engedhetik meg maguknak a családi nyaralást, sokat jelentene az osztálykirándulás, még akkor is, ha annak költségét több hónapig levonatják a fizetésükből. Sok, helyzetét szégyenlő szülő akár hitelt is felvesz, amit aztán egész évben fizet, csak azért, hogy gyermeke le ne maradjon az életre szóló élményekről.
A minap egyik ismerősöm mesélte, hogy elsős kislánya belföldi kirándulásra indult volna, ha a szülők tanácsának vezetője nem közli vele az egyéb kötelező költségeket. Elmondása szerint az osztállyal utazó tanár napidíja 6 euró gyerekenként. Beszélgetőpartnerem nem él mélyszegénységben, de kölcsön felvételére nem jogosult, az autója elromlott, aminek cseppet sem olcsó a javíttatása és nemrégiben házfelújításba kezdett. Ezek mind olyan hétköznapi körülmények, amik meghatározóak lehetnek egy középosztálybeli szülő számára is, ha felmerül a kirándulás kérdése. Barátnőm megállapította, hogy pályát tévesztett és megértette, hogy miért beszélt a túráról annyira rámenősen a tanító a szülői értekezleten. Beszélgetésünk során egyetértettünk abban, hogy az osztály létszámától függően változó a tanár felelőssége, és díjazni kell ezt a munkát is, amit alapos szervezés előz meg. Ugyanakkor az iskoláknak kötelessége osztálykirándulásokat szervezni, mert az az oktatási program részét képezi, és a tanárok munkájához tartozik ez a felelősség is.